A napokban elérhetővé vált a népszerű microblog kliens, a Gwibber 2.0-ás szériája azok számára, akik a napi frissítésű PPA tárolóból telepítették. Az első, gwibber_2.0.0~bzr393 verziószámot viselő build augusztus 28-án vált elérhetővé a tárolóból, azonban ez nem azt jelenti, hogy megjelent volna a 2.0-ás stabil kiadás: a fejlesztés továbbra is folyamatos, így ezt még aznap követte ~bzr394-es, majd másnap a ~bzr396-os build. Ez a tempó is jól mutatja, hogy ez még egy erősen fejlesztés alatt álló verzió, így semmiképpen nem tekinthető stabilnak. Ennek ellenére arra már alkalmas, hogy napi szinten használjuk, ha el tudjuk viselni, hogy egyes részei még kiforratlanok, vagy nem pont úgy működnek, ahogy kellene. Arra pedig mindenképpen tökéletes, hogy kipróbáljuk működés közben.
(more…)
A ‘karmic’ címkével ellátott cikkek
Gwibber 2.0
2009-08-31XSplash
2009-08-16Az Ubuntu fejlesztők az elmúlt időszakban jelentős erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy lefaragják a rendszer elindulásának idejét. A Mogorva Mormota többször is beszámolt már korábban erről a munkáról. Legutóbb június elején, a Boot 10 másodperc alatt címet viselő írásban arról olvashattak az oldal látogatói, hogy a bootsplash megjelenítése önmagában is komoly időveszteséggel jár: amennyiben szeretnénk jelentősen lerövidíteni a rendszerindulás idejét, akkor le kell mondanunk róla, és minél előbb el kell indítanunk a grafikus kiszolgálót. Ez azonban nem feltétlen jelenti azt, hogy ettől kezdve a száguldozó feliratokat, a villódzó kurzort vagy a fekete képernyőt kell néznünk a gép bekapcsolása után: ha az X indulását sikerül megfelelően előre hozni, akkor azt fel lehet használni arra, hogy valami széppel kedveskedjünk a számítógép elindulására váró felhasználónak.
(more…)
PowerNap
2009-07-13Dustin Kirkland, a Canonical alkalmazásában álló Ubuntu Server fejlesztő blogjában egy új, izgalmas fejlesztést jelentett be: a PowerNap elnevezésű daemon segítségével az éppen nem használt számítógépek (tipikusan kiszolgálók) automatikusan leállhatnak, igény esetén pedig újraindulhatnak, ezzel pedig jelentős energiamegtakarítás érhető el a szervertermekben. Ezzel pedig nem csak az amúgy nem használt gép által felvett energia spórolható meg, hanem a hőtermelés is csökken, így a légkondícionáláson is nyerhetünk valamennyit.
(more…)
Social From The Start
2009-07-02Az Ubuntu eddigi történelmének talán legizgalmasabb korszakát éli: az elmúlt időszakban több fontos fejlesztést jelentettek be, melyek összességében jelentős hatást gyakorolhatnak a felhasználói szokásainkra. Jó példa erre az Ubuntu One, amely a Cloud Computing szolgáltatásokat integrálja szervesen a rendszerbe. Nem csak egyszerűen fájlok tárolásáról van szó, hanem annál sokkal többről: az alkalmazásokba integrálva megkönnyíti a különféle adatok szinkronizációját és megosztását, valamint a kommunikációt, köszönhetően az olyan szolgáltatásoknak, mint például a képernyőmegosztás. Nem ez az egyetlen olyan fejlesztés azonban, ami még inkább közösségivé teheti az Ubuntut: mint arról nemrégiben már a Mogorva Mormota is beszámolt, az Ubuntu következő kiadásának, az október végén megjelenő Karmic Koalának valószínűleg része lesz a Gwibber microblog kliens.
(more…)
Ubuntu One a Karmic Koalában
2009-06-28Már több mint másfél hónap telt el azóta, hogy május 11-én elindult a Canonical új cloud computing megoldása, az Ubuntu One. A szolgáltatás még beta fázisban van, és jelenleg csak fájlok tárolására és megosztására van lehetőségünk. Mindez azonban csak a kezdet, hiszen a fejlesztők jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a szolgáltatást minél jobban integrálják az Ubuntuba, és a következő kiadástól, a várhatóan október végén megjelenő Karmic Koalától már a rendszer része legyen. Ezzel együtt pedig olyan új, különleges megoldások bevezetésére is lehetőség nyílik, amelyeknek köszönhetően különösen vonzóvá válhat az Ubuntu. Az Ubuntu Wiki oldalán megtalálhatjuk a Desktop team által készített specifikációkat, ami alapján viszonylag pontos képet kaphatunk arról, hogy milyen újdonságokra számíthatunk majd a Karmic Koalában.
(more…)
Eucalyptus
2009-06-18A Mogorva Mormota többször is foglalkozott már a cloud computing technológiával: szó volt többek között az Amazon EC2, a Canonical Ubuntu One és a Mandriva Click’n Backup szolgáltatásáról. Ezen cloud computing megoldások közös jellemzője, hogy szolgáltatásként érhetők el, és a használat arányában kell fizetnünk. Bár valószínűleg közvetlenül keveseket érint, de talán mégis érdemes eljátszani kicsit azzal a gondolattal is, hogy mi van akkor, ha már van néhány rackszekrénnyi szerverünk, és mi inkább kínálni szeretnénk ilyen szolgáltatást, és nem igénybe venni. Nos, erre is van megoldás: az Eucalyptus.
(more…)
One Hundred Paper Cuts
2009-06-16Nagyjából háromnegyed év telt el azóta, hogy Mark Shuttleworth bejelentette blogjában, hogy a Canonical egy új csapatot állít össze az Ubuntu felhasználói felületének fejlesztésére. A csapat tagjainak a feladata nem egyszerűen az, hogy egy szép új GNOME vagy KDE témát rajzoljanak, hanem az, hogy átfogó fejlesztésekkel tegyék felhasználóbarátabbá az Ubuntut. A csapat első fejlesztése az új értesítési rendszer bevezetése volt, ami az Ubuntu aktuális, Jaunty Jackalope kiadásában debütált. Az értesítési rendszer fejlesztése a Karmic Koalában is folytatódik, azonban nem ez az egyetlen terület, ahol a design csapat keze nyomát láthatjuk majd a következő kiadásban: a One Hundred Paper Cuts, vagyis a száz kis karcolás projekt célja az, hogy az Ubuntut sok kis apróbb javítással, fejlesztéssel tegyék felhasználóbarátabbá.
(more…)
Boot 10 másodperc alatt
2009-06-08A Mogorva Mormota idén januárban már foglalkozott az Ubuntu boot teljesítményének javítását célzó munkával, akkor még az Ubuntu idén áprilisban megjelent Jaunty Jackalope fejlesztése kapcsán. A munka nem maradt eredmény nélkül, hiszen az aktuális kiadás érezhetően gyorsabban indul, mint az előző, sok esetben felére csökkent a bootolás ideje. A munka azonban itt nem állt meg, és az Ubuntu fejlesztők továbbra is folyamatosan dolgoznak a folyamat felgyorsításán: a cél pedig az, hogy a Karmic Koalát követő kiadásra, az Ubuntu 10.04-re ezt az időt 10 másodpercre faragják le.
(more…)
Értesítések a Karmic Koalában
2009-06-04Az Ubuntu áprilisban megjelent aktuális kiadásában, a Jaunty Jackalope-ban debültált az új értesítési rendszer, ami a rendszerüzenetek megjelenítésének megújítását tűzte ki célul. A fejlesztés eredményeként született meg a NotifyOSD, vagyis a technológiát megvalósító szoftver. A munka azonban nem állt meg a Jaunty megjelenésével, és a fejlesztők jelenleg is a rendszer továbbfejlesztésén dolgoznak. Így várhatóan az Ubuntu következő kiadásában, az október végén megjelenő Karmic Koalában további újdonságokra is számíthatunk majd ezen a területen.
(more…)
UDS Karmic Koala
2009-05-30Véget ért a fejlesztési ciklus egyik legfontosabb és legizgalmasabb eseménye, az Ubuntu Developer Summit (UDS), vagyis az Ubuntu fejlesztők találkozója. Az eseményt ezúttal május 25-e és 29-e között rendezték meg Spanyolországban, Barcelonában. Az UDS-re mindig a fejlesztési ciklus elején kerül sor, és ilyenkor határozzák meg a következő kiadásban megvalósítandó konkrét célokat. A találkozókat hagyományosan az őszi/téli időszakban Amerikában, míg a tavaszi/nyári időszakban Európában tartják. A mostani esemény, ahogy azt az egyik résztvevő, Jorge Castro is megfogalmazta, egyértelműen az Identi.ca előretöréséről szólt: az UDS csoport olvasgatásával szinte az is úgy érezhette, hogy jelen van, aki nem tudott elmenni. Ez pedig különösen hasznos volt, hiszen az eddig hallott információk alapján úgy tűnik, hogy a Karmic Koala az eddigi legizgalmasabb Ubuntu kiadásnak ígérkezik.
(more…)