Az elmúlt héten több olyan dolog is történt az Ubuntuhoz kapcsolódóan, amelyek talán egy-egy külön bejegyzést nem feltétlen érnének meg, de egy összefoglaló cikkben mindenképpen érdemes megemlékezni róluk. A legfontosabb, és sokak által régóta várt fejlemény, hogy az új Ubuntu betűtípus végre bekerült a Maverick Meerkat hivatalos tárolóiba, és már megtalálható a héten megjelent RC kiadásban is. A betűtípust július 7-e óta tesztelhették az Ubuntu tagok, szélesebb kör számára pedig augusztus 27-én vált elérhetővé, az Ubuntu Font Family Interest Group Launchpad csoporton keresztül. A betűtípus így még pont időben érkezett ahhoz, hogy a terveknek megfelelően bekerüljön az Ubuntu 10.10-es kiadásába.
(more…)
A ‘design’ címkével ellátott cikkek
Ubuntu design hírek
2010-10-03Figyelni fog ránk az Ubuntu
2010-09-15Új korszak közeleg a számítógéppel való interakcióban: az olyan fejlesztések, mint a Nintendo Wii, az Apple iPhone vagy a Microsoft Kinect alapjaiban változtatta meg azt, ahogy a számítógéppel interaktív kapcsolatba lépünk. Egyre fontosabb szerep jut a mozgásérzékelőknek, az érintőképernyőknek és a kameráknak. A Canonical alig egy hónapja, augusztus 16-án jelentette be, hogy érkezik a multi-touch támogatás az Ubuntuba. Szeptember 14-én pedig egy újabb izgalmas elképzelésről számolt be a Canonical blog: a cél egy olyan rendszer megalkotása, ami nyomon követi a felhasználó mozgását, géptől való távolságát, és automatikusan igazodik hozzá.
(more…)
Evolúció a háttérben
2010-09-04Az elmúlt napokban komoly viharokat kavart az Ubuntu közösségen belül a fejlesztés alatt álló kiadásban, a Maverick Meerkatben augusztus 26-án megjelent új háttérkép. A lila alapon narancssárga fényeket használó kép meglehetősen szélsőséges érzelmeket váltott ki, még egy bugreport is született belőle, és a különböző blogokban pillanatok alatt rengeteg hozzászólás született. Ezekből a reakciókból Benjamin Humphrey, az Ubuntu Manual team vezetője is idézett néhány humorosabbat blogjában. A kedélyeket végül Mark Shuttleworth nyugtatta meg azzal, hogy az Ayatana levlistára küldött levelében hivatalosan is megerősítette, hogy a visszajelzések fényében módosítják a háttérképet. A levél azonban nem ezért keltette fel sokak figyelmét. Ennél ugyanis sokkal érdekesebb az, hogy Mark hivatkozott Otto Greenslade szeptember elsején a Canonical Design blogon megjelent bejegyzésére, amiben egy igazán izgalmas elképzelésről olvashatunk.
(more…)
Ambiance téma frissítés
2010-08-09Otto Greenslade, a Canonical vizuális designért felelős vezetője augusztus 9-én bemutatta a Canonical Design blogon a Lucid Lynxben megjelent Ambiance téma frissített változatát. Az Ambiance új kiadása nem tér el alapvetően attól, amit már megszokhattunk az elmúlt hónapokban, azonban sok apró finomítással szolgál. Amikor megtervezték az Ubuntu 10.04 LTS-ben bemutatkozott két új témát, a cél az volt, hogy olyat alkossanak, ami legalább annyira egyedivé és könnyen felismerhetővé teszi az Ubuntut akár egy lekicsinyített képernyőképről is, mint a korábbi – csak éppen nem annyira barna. Ezt sikerült is megvalósítani: a fény által inspirált két új téma, az Ambiance és a Radiance talán nem volt még minden részletében tökéletesen kidolgozott, de mindenképpen jó alapul szolgált.
(more…)
One Hundred Paper Cuts
2009-06-16Nagyjából háromnegyed év telt el azóta, hogy Mark Shuttleworth bejelentette blogjában, hogy a Canonical egy új csapatot állít össze az Ubuntu felhasználói felületének fejlesztésére. A csapat tagjainak a feladata nem egyszerűen az, hogy egy szép új GNOME vagy KDE témát rajzoljanak, hanem az, hogy átfogó fejlesztésekkel tegyék felhasználóbarátabbá az Ubuntut. A csapat első fejlesztése az új értesítési rendszer bevezetése volt, ami az Ubuntu aktuális, Jaunty Jackalope kiadásában debütált. Az értesítési rendszer fejlesztése a Karmic Koalában is folytatódik, azonban nem ez az egyetlen terület, ahol a design csapat keze nyomát láthatjuk majd a következő kiadásban: a One Hundred Paper Cuts, vagyis a száz kis karcolás projekt célja az, hogy az Ubuntut sok kis apróbb javítással, fejlesztéssel tegyék felhasználóbarátabbá.
(more…)