Archívum: June, 2011

elementary OS

2011-06-29

Február elején foglalkozott a Mogorva Mormota először az Ubuntun alapuló elementary OS fejlesztés alatt álló új, Pantheon elnevezésű felhasználói felületével. A felület fejlesztése akkor még rendkívül korai fázisban volt, egyes részei nem is működtek, de már akkor látszott, hogy rendkívül ígéretes fejlesztésről van szó. Az elementary OS első stabil kiadása március végén jelent meg, mely azonban még jelentős részben a klasszikus GNOME felhasználói felületre épült. Nemrégiben pedig a fejlesztők elérhetővé tették a disztribúció fejlesztés alatt álló kiadásának napi frissítésű változatát.
(more…)

Ambiance GTK3

2011-06-20

Közel három hét telt el az Ubuntu Oneiric Ocelot Alpha 1 kiadásának megjelenése óta. Az első fejlesztői kiadásra még nem készült el az Ubuntu alapértelmezett, Ambiance elnevezésű grafikus témájának a GTK3 portja, így a felület meglehetősen fapados megjelenésű volt. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, hiszen nemrégiben bekerült a fejlesztés alatt álló kiadásba a light-themes csomag 0.1.8.14-es verziója, az Ambiance téma GTK3-ra épülő változatával, majd néhány órával később megjelent a 0.1.8.15-ös is, amely már a világos téma, a Radiance GTK3 kompatibilis változatát is tartalmazza.
(more…)

A Unity testreszabása

2011-06-04

A korábban már a Mogorva Mormotán is bemutatott Ubuntu Power User Community egyik legfontosabb célja, hogy segítsen a felhasználóknak a Unity felület testreszabásában. Ennek egyik része a Kitchen Sink projekt, vagyis az Ubuntu Tweak továbbfejlesztése, és kiegészítése a Unity specifikus funkciókkal. Ehhez kapcsolódóan készült el egy Wiki oldal, amelynek célja, hogy összegyűjtse a különféle, Unityhez kapcsolódó beállítási lehetőségeket, így megkönnyítve az Ubuntu Tweak fejlesztők dolgát. Az oldal ugyanakkor nem csak a fejlesztők számára lehet érdekes, hiszen itt egyetlen helyen összegyűjtve kaphatunk tömör áttekintést arról, mi minden állítható a Unityben.
(more…)

Ubuntu Oneiric Alpha 1

2011-06-02

Az ütemtervnek megfelelően június 2-án megjelent az Oneiric Ocelot első alpha kiadása. A Mogorva Mormota május 15-én, az Ubuntu fejlesztők találkozója (Ubuntu Developer Summit) után számolt be a várhatóan ősszel megjelenő kiadással kapcsolatos tervekről. Érdemes megnézni tehát, hogy hol tartanak a fejlesztők, és mit tudtak megvalósítani eddig ebben a ciklusban.
(more…)