Compiz alapú Unity

Elérhető a Unity felhasználói felület első Compizon alapuló kiadása. Mint arról a Mogorva Mormota a közelmúltban beszámolt, az Ubuntu a következő kiadásától kezdődően a jelenleg az Ubuntu Netbook Editionben megtalálható Unity felhasználói felületet használja majd a desktop kiadásában. Az aktuális netbook változatban használt Unity a GNOME Shell ablakkezelőjére, a Mutterre épül. A fejlesztők azonban a Mutter teljesítményproblémái miatt úgy döntöttek, hogy a Unityt portolják az Ubuntu desktop változatában eddig is használt Compiz ablakkezelőre. A váltást október 25-én, az Ubuntu fejlesztők találkozóján jelentették be, november 12-én pedig már elérhetővé is tették az első Compizon alapuló kiadást a tesztelők számára.


A legelső, 3.1.3-as verziószámot viselő buildet a Unity PPA tárolóból telepíthetjük. A cikk írásának pillanatában ez még csak az Ubuntu fejlesztés alatt álló kiadására, a Natty Narwhalra elérhető, azonban a tervek szerint hamarosan telepíthető lesz az aktuális stabil kiadásra, a Maverick Meerkatre is. Ez persze még egy rendkívül korai változat, amiből még a funkciók jelentős része hiányzik, így valóban csak tesztelésre alkalmas. A telepítés ezzel együtt viszonyag egyszerű. Első lépésként vegyük fel a PPA tárolót, majd telepítsük belőle a unity csomagot:

sudo add-apt-repository ppa:unity/ppa
sudo apt-get update
sudo apt-get install unity

A csomag telepítését követően engedélyeznünk kell a Ubuntu Unity Plugin elnevésű kiegészítőt a CompizConfig Settings Managerben. Ehhez telepítenünk kell a compizconfig-settings-manager csomagot, ha még korábban nem tettük meg. A plugin engedélyezése után elindul az új Unity felület. Az első szembetűnő változás, hogy a panel áttetszővé vált, így átsejlenek rajta az aláhúzott ablakok. Az alkalmazások és fájlok böngészésére szolgáló Dash ebben a buildben még nem elérhető, így érdemes elhelyeznünk egy ikont az asztalon a terminál számára, hiszen jelen pillanatban innen tudunk csak alkalmazásokat indítani. A felső panelen az ikonok balra igazítva jelentek meg nálam, ezt leszámítva azonban rendeltetésszerűen működnek, beleértve a globális menüt is. Mivel az új Unity build a Compizra épül, így a jól megszokott Compizos billentyűkombinációk (például Super+E) továbbra is működőképesek.

A Compizon alapuló Unitynek ez az első, korai kiadása természetesen még nem alkalmas napi használatra. Ugyanakkor a sebességjavulás már most is jól érzékelhető, és a Compiz képességeiben is messze többet nyújt, mint a Mutter, így a váltás mindenképpen előnyösnek ígérkezik. Az elkövetkező hónapokban a fejlesztők ígéretük szerint a stabilitásra és kiforrottságra helyezik majd a hangsúlyt. Ezt jelzi az is, hogy a kiadási ciklus ennyire korai szakaszában elérhetővé tették tesztelésre a fejlesztői változatot. Így minden esély meg van rá, hogy a jövő áprilisban megjelenő Natty Narwhalban már egy igazán gyors, látványos és barátságos felület fogadja majd a felhasználókat.

Címkék: , , ,

A cikkhez nem lehet hozzászólni.