Unity desktop: a részletek

Október 25-én, vagyis pont egy hete az Ubuntu fejlesztők találkozóján (UDS) jelentette be Mark Shuttleworth, hogy az Ubuntu következő kiadása, a Natty Narwhal már a Unity felületet használja majd a desktop változatban is. Az azóta eltelt egy hétben több olyan részlet is kiderült, ami a bejelentéskor még nem volt világos, így érdemes ismét foglalkozni a témával. Az információk legfőbb és legpontosabb forrásaként a nemrégiben itt is bemutatott Ask Ubuntu oldal szolgál, ahol a felhasználók feltehetik a Unityvel kapcsolatos kérdéseiket. Ezen túl pedig több blogbejegyzés is megjelent a témában.


Az már Mark Shuttleworth bejelentéséből is kiderült, hogy a Unity új kiadása Compizt fog használni, szemben az Ubuntu 10.10 Netbook Editionben található, Mutterre épülő változattal. Azért, hogy a Compiz fejlesztése zavartalanul folyhasson, a Canonical alkalmazta az egyik Compiz fejlesztőt, Sam Spilsbury-t (SmSpillaz). Az első tesztek szerint a Compizra váltás jelentős gyorsulást hoz majd, így megoldódnak azok a sebességproblémák, amelyek jelen pillanatban jellemzik a Unity Mutterre épülő változatát. A technikai megvalósítás is érdekes: a tervek szerint a Unity valójában egy Compiz plugin lesz majd, ez pedig rendkívül szoros együttműködést feltételez a Compiz projekttel. Amint az SmSpillaz blogbejegyzéséből kiderül, a váltás egyben új lendületet ad a Compiz fejlesztésének is.

Bár a Natty Narwhalban a Unity lesz az alapértelmezett felhasználói felület, a klasszikus, kétpaneles GNOME desktop továbbra is elérhető lesz. Azokon a gépeken, amelyek nem támogatják a 3D gyorsítást, a régi felület fog elindulni. A GNOME Shell szintén elérhető lesz a tárolókból, és az Ubuntu Szoftverközpontból pár kattintással bárki telepítheti. Amint az Jono Bacon október 31-én megjelent blogbejegyzéséből kiderül, a GNOME Shell Ubuntus integrációjában nagyban számítanak a közösség erejére, hiszen a Canonical az előttünk álló kiadása ciklusban a Unityre fókuszál majd.

Az Ubuntu 10.10 Netbook Editionben található Unityt a legtöbb kritika amiatt érte, hogy az indítópanel állandóan a képernyőn van, így azok a weboldalak, amelyeket legalább 1024 pixel szélességű monitorokra optimalizáltak, nem férnek ki a böngészőablakban 1024×600-as felbontásnál. A problémával az Ubuntu fejlesztők is tisztában vannak, a hozzá kapcsolódó bugreportot maga Mark Shuttleworth állította magas prioritásúra, így gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ezt megoldják a Natty Narwhalban.

Sokakat érdeklő kérdés a Unity netbook változatában használt globális menü sorsa. A tervek szerint a Unity desktop változata szintén globális menüt használ majd, és a fejlesztők arra fókuszálnak majd, hogy azok az alkalmazások is támogassák (például Mozilla Firefox), amelyek jelen pillanatban még nem tudnak vele együttműködni. Érdekes látni, hogy ez a kérdés mennyire megosztja a felhasználókat, és sokan egyszerűen úgy tekintenek erre a lépésre, mint a Mac OS X felhasználói felületének másolására. A valóság azonban ennél árnyaltabb: a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején a grafikus felületek tipikusan globális menüt használtak: ilyen volt például a GEM, a GEOS, az Atari TOS vagy az Amiga Workbench. Amikor a ’90-es évek második felében a ma is népszerű GNU/Linuxos asztali környezetek kialakultak, már egyértelműen a Microsoft Windows 95 és utódai uralták a desktop piacot, és a kezdetben a GNOME és a KDE is sok tekintetben ezt tekintette mintának, így vált kvázi-standardá az, hogy minden ablaknak saját menüje van. Ez azonban inkább történelmi adottság, mint valamiféle természeti törvényszerűség, és azért az sem lehet véletlen, hogy mind a korát messze megelőző Amiga Workbench, mind a ma sokak által rendkívül nagyra tartott Mac OS X fejlesztői inkább a globális menü mellett tették le voksukat. Ha pedig valaki mégsem tud megbarátkozni a globális menüvel, egyszerűen a indicator-appmenu csomag eltávolításával visszaállíthatja a jól megszokott elrendezést.

Mark Shuttleworth az Ubuntu történetének eddigi legjelentősebb változásaként jellemezte a Unity bevezetését, így az elkövetkező hónapokban nagy hangsúlyt kap majd a folyamatos tesztelés. A tervek szerint Unity felhasználói felület november 25-ig bekerül az Ubuntu fejlesztés alatt álló kiadásába, a Natty Narwhalba, vagyis a december másodikán megjelenő Alpha 1-es kiadásban már kipróbálhatjuk. Ez azonban egy korai változat lesz, és a stabil kiadás megjelenéséig hátra lévő öt hónapban még a fejlesztők rengeteget dolgoznak majd rajta. Ebben a kiadási ciklusban a fejlesztők elsősorban a stabilitásra, gyorsaságra és akadálymentesítésre fókuszálnak majd, hogy jövő tavaszra valóban kiforrott, jól működő felhasználói felület legyen a Unity.

Címkék: , , , ,

A cikkhez nem lehet hozzászólni.