Me Menu

A következő Ubuntu kiadás, a Lucid Lynx egyik legizgalmasabbnak ígérkező újdonsága a Social from the Start, vagyis az, hogy a rendszernek részévé válnak a közösségi szolgáltatások. Az eredeti tervek szerint ez már az aktuális kiadásban, vagyis a Karmic Koalában megjelent volna, azonban végül nem készült el időre, így eggyel későbbre halasztódott. A Mogorva Mormota idén júliusban foglalkozott először a témával, az azóta eltelt időben azonban több fejlemény is történt. A legfontosabb talán a Gwibber 2.0 mikroblog kliens augusztus végi megjelenése volt, ami az egész projekt egyik kulcseleme. A korábban önálló kliens ezen kiadásával vált szét a grafikus felület és a háttérben futó szolgáltatás, ami az első lépés a rendszerbe történő integrációban. Bár ez még hetekkel az Ubuntu 9.10 kiadása előtt készült el, azonban ekkor még meglehetősen kiforratlan volt az alkalmazás, és a disztribúció más részeit sem készítették fel az együttműködésre, így bár a Gwibber elérhető a universe tárolóból, nem tették a rendszer részévé. Nemrégiben pedig megkezdődött a munka a projekt másik fontos elemén, ami az Ubuntu felhasználói felületébe integrálja ezen szolgáltatásokat: ez pedig a Me Menu nevet kapta.

A Me Menu, hasonlóan a NotifyOSD, az Indicator Applet, az XSplash, vagy a legutóbb bemutatott Application Indicator fejlesztésekhez, az Ayatana projekt része. Ezek mind az Ubuntu barátságosabbá tételét célozzák, és a Canonical felhasználói élményért felelős csapata áll mögöttük, ennek megfelelően nagyon fontos szerepet töltenek be a disztribúció formálásában. A hivatalos megfogalmazás szerint a Me Menu a felhasználót képviseli az Ubuntuban: segítségével üzenhet az olyan közösségi oldalakra, mint az Identica, a Twitter vagy a Facebook, beállíthatja a státuszát a csevegőkliensben, és elérheti az ezekhez, valamint az Ubuntu One-hoz kapcsolódó beállítási lehetőségeket.

Ahogy az a projekthez kapcsolódó Wiki oldalon található rajzokból kiderül, Me Menu alapértelmezetten a megadott nevünket jeleníti meg, mellette az aktuális státuszunkat jelképező ikonnal. Ha rákattintunk, láthatjuk a teljes nevünket és a beállított képünket (hasonlóan mondjuk egy közösségi oldalhoz), alatta pedig a különféle szolgáltatásokhoz kapcsolódó ikonokat, valamint azt a sort, ahol be tudjuk gépelni az üzenetünket. Az üzenet azonnal elküldésre kerül, ha entert ütünk, vagyis a tervek szerint nem lesz külön „küldés” gomb. Ez alatt kap majd helyet a specifikáció szerint az a rész, ahol be tudjuk állítani a csevegőkliensre vonatkozó állapotunkat, vagyis hogy elérhetők vagy elfoglaltak vagyunk, esetleg éppen távol tartózkodunk. Legalul pedig a csevegéssel, közösségi szolgáltatásokkal és az Ubuntu One-nal kapcsolatos beállítási lehetőségeket érhetjük el. Míg a Me Menu közösségi szolgáltatásokért felelős részét a Gwibber biztosítja, addig a csevegéssel kapcsolatos dolgok az Empathy segítségével valósulnak meg. Ebben nagy segítséget jelent a fejlesztők számára, hogy az Empathy aktívan támaszkodik a GNOME technológiákra, így például a rendkívül sok lehetőséggel bíró Telepathy keretrendszerre, ennek köszönhetően pedig könnyen integrálható.

A Me Menu ugyan önmagában nem tűnik jelentős fejlesztésnek, hiszen mindössze a már meglévő lehetőségeket tárja elénk kicsit más formában, mégis rendkívül fontos szerepet tölthet be az Ubuntu szempontjából: kiválóan demonstrálja ugyanis a rendszer barátságos, közösségi jellegét. Ahogy pedig a felhasználók egyre több közösségi portálon és csevegőhálózaton vannak jelen, ezek kezelése egyre több erőfeszítést igényel részükről. A Me Menu, illetve a Social from the Start projekt további elemei, mint a Gwibber, nagy segítséget jelenthetnek abban, hogy ez a káosz rendezett formát öltsön. Így pedig nem arra kell fordítani az energiánk jelentős részét, hogy a különböző csatornákat nyomon kövessük, hanem magára a kommunikációra tudunk figyelni. Az pedig, hogy az Ubuntu One is ennek részévé válik, mindenképpen jelzésértékű: azt mutatja, hogy a Canonical sokkal inkább közösségi szolgáltatásként tekint rá, mint egyszerű adattároló és szinkronizáló megoldásként. Persze ez tulajdonképpen logikus is, hiszen mi tudná jobban szolgálni a felhasználók közösségi igényeit, mint egy olyan operációs rendszer, ami maga is közösségi erőfeszítésből született.

Címkék: , , , ,

A cikkhez nem lehet hozzászólni.