Ubuntu 10.04 LTS Lucid Lynx

Mark Shuttleworth, az Ubuntu alapítója és a projekt vezetője nemrégiben bejelentette a Karmic Koalát követő Ubuntu kiadást, a várhatóan 2010 áprilisában megjelenő Ubuntu 10.04-et, fejlesztői kódnevén a Lucid Lynxet. Az első bejelentésre szeptember 19-én, az Atlantában megrendezett Atlanta Linux Fest elnevezésű eseményen került sor, egy videoüzenet formájában. Ez a kis film megtekinthető a YouTube-on is, így azok sem maradnak le róla, akik nem tudtak részt venni az eseményen.

A bejelentésből kiderül, hogy az Ubuntu 10.04, követve a két éves ritmust, ismét egy LTS kiadás lesz. Ennek megfelelően a fejlesztők különösen nagy hangsúlyt fognak fektetni a stablilitásra, és az újdonságok bevezetése helyett inkább a már meglévő fejlesztések csiszolására fognak törekedni. Ennek egyik következménye, hogy a GNOME 3 nem kap helyet még ebben a kiadásban, továbbra is maradnak a 2-es sorozatnál. Persze ez valószínűleg nem azt jelenti, hogy a GNOME 3 legfontosabb fejlesztéseit nem használhatjuk majd Ubuntu 10.04 LTS alatt, annál is inkább, hiszen például a GNOME Shell jelen pillanatban is nagyon szépen működik már a Karmic Koalán. Vagyis jó esély van rá, hogy ez megoldható lesz mondjuk a megfelelő PPA tároló felvételével, vagy akár egy közösségi Ubuntu 10.04 GNOME 3 Remix változat készítése is egy potenciális lehetőség. Jelen pillanatban azonban még az sem biztos, hogy valóban a GNOME 2010 márciusában megjelenő kiadása lesz majd a GNOME 3.0. Erről ugyanis csak idén novemberben hoznak majd döntést a GNOME fejlesztők. Az viszont már biztosra vehető, hogy a GNOME 2.30-ban továbbra is megtalálhatjuk majd a korábbi asztali környezetet és alkalmazásokat.

A videoüzenetet követően pár nappal, szeptember 22-én megérkezett Mark Shuttleworth szokásos bejelentése is, amiből további részletek derülnek ki. Érdekes, hogy ezúttal nem az ubuntu-devel-announce levelezőlistán jelent meg, mint korábban, hanem Jono Bacon, az Ubuntu közösségi vezetőjének blogjában, valamint az Ubuntu híroldalán, a Fridge-en. Itt is olvashatjuk azt, ami korábban már szóban is elhangzott, hogy ebben a kiadásban a hibák kijavítására és a stabilizációra helyezik majd a hangsúlyt. A fő fejlesztési irányok a felhasználói felület továbbfejlesztése, a gyorsabb rendszerindulás, az alkalmazások egyszerűbb telepítése, és a jobb hardvertámogatás.

A felhasználói felületet érintő fejlesztések vélhetően a One Hundred Paper Cuts projektben elkezdett munka folytatását jelentik, de persze sok más is kapcsolódhat ide. A gyorsabb rendszerindulás igénye már korábban is megfogalmazódott, így egy ideje már azt is lehet tudni, hogy a fejlesztők a 10 másodperces boot időt tűzték ki célként maguk elé. Az alkalmazások egyszerűbb telepítését az Ubuntu Software Store (korábbi nevén AppCenter) segítségével valósítják meg, ami az ütemterv szerint ekkor már kiválthatja a Synaptic csomagkezelőt, a Szoftverforrások beállítóeszközt és a Gdebi-t, ami a külső forrásból származó .deb csomagok telepítését hivatott megkönnyíteni. Emellett, ha más szempontok ennek nem mondanak ellent, akkor átveheti a frissítéskezelő feladatát is.

A bejelentésben megtalálhatjuk a Lucid Lynx kiadási ütemtervét is. Ha ezt összevetjük például a jelenleg fejlesztés alatt álló Karmic Koala ütemtervével, jól láthatjuk, hogy a Lucid Lynx egy kifejezetten rendhagyó kiadás lesz. A leglátványosabb különbség, hogy ezúttal a 6 alpha és 1 beta előzetes kiadás helyett csak 3 alpha kiadás várható, viszont ezt követően 2 beta érkezhet majd. Érdekes megjegyzést találhatunk a december 31-i Debian Import Freeze mellett: “Only from testing”. Ez azt jelenti, hogy ezúttal az Ubuntu nem a legfrissebb csomagokat veszi át közvetlenül a Debian tárolókból, hanem az ennél kiforrottabb testing ágat.

Mark Shuttleworth korábban már szorgalmazta, hogy érdemes lenne az Ubuntu és a Debian fejlesztőknek egységesíteni a kiadásokat, ezzel megkönnyítve a két projekt közötti együttműködést, és összehangolni az erőfeszítéseket. A témával idén augusztusban a Mogorva Mormota is foglalkozott. Mivel a Debian Import Freeze december 31-én lesz, így ha a Debian tartja ahhoz a korábban megfogalmazódott tervhez, hogy fix időpontban, minden második év decemberében történik meg a fagyasztás, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a stabil Debian és az Ubuntu LTS kiadások szinkronba kerülnek, és jelentős részben ugyanazon verziójú csomagokat fogják szállítani. Az együttműködési törekvésnek már most is vannak eredményei, hiszen mint az a bejelentésben is olvasható, a Lucid Lynx fejlesztése során együttműködnek majd a Debian fejlesztőkkel az Upstart elnevezésű, eseményvezérelt init rendszer által nyújtott lehetőségek minél jobb kihasználása érdekében.

Az Ubuntu 10.04 LTS Lucid Lynx várható megjelenéséig, vagyis 2010 április végéig még több mint 7 hónap van hátra. Ebből következően jelen pillanatban még meglehetősen nehéz előre látni, hogy milyen újdonságok és izgalmas technológiák lehetnek majd ebben a kiadásban. A konkrét fejlesztési célokat, mint ahogy azt már a korábbi kiadásoknál is megszokhattuk, csak az Ubuntu Developer Summiton, vagyis az Ubuntu fejlesztők találkozóján határozzák meg. Az eseményre ezúttal 2009. november 16-a és 20-a között kerül sor az Egyesült Államokban, Dallasban. Bár a Lucid Lynx egy olyan kiadás lesz, ahol az izgalmas, új technológiák bevezetése helyett inkább a stabilitásra és kiforrottságra helyezik a fejlesztők a hangsúlyt, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesznek benne olyan újdonságok, amit örömmel használunk majd a mindennapokban. Várhatóan ilyen lesz például az Ubuntu Software Store, ami itt fogja tudni igazán megmutatni az erejét, az Ubuntu One, ami valószínűleg még inkább a rendszer részévé válik majd, és itt érhet be a Gwibber microblog kliensre épülő a Social from the Start projekt is. Az Ubuntu tizenkettedik kiadása, a Lucid Lynx, hasonlóan a korábbi LTS kiadásokhoz, ismét egy fontos mérföldkőnek ígérkezik a disztribúció történetében.

Címkék: , ,

A cikkhez nem lehet hozzászólni.