GNOME Shell 2.27.2
Hamarosan megjelenik a GNOME 2.28-as kiadása: az ütemterv szerint szeptember végén várható a végleges, stabil verzió megjelenése. Várhatóan ez lesz a GNOME 2-es szériájának az utolsó kiadása: amint arról korábban már a Mogorva Mormota is beszámolt, ezt követően a fejlesztők a GNOME 3.0-ás kiadás fejlesztésére összpontosítanak. A GNOME 3 leglátványosabb újdonsága az új GNOME Shell felhasználói felület lehet, ami egy igazán újszerű, innovatív környezetnek ígérkezik. Bár hivatalosan a megjelenése csak fél év múlva várható, a GNOME Shell viszonylag korai fejlesztői változata már most is elérhető és tesztelhető.
A GNOME Shell az Ubuntu jelenleg fejlesztés alatt álló kiadása, a Karmic Koala alatt tárolóból is telepíthető, azonban ez egy korábbi build, így ha a legfrissebbet szeretnénk használni, akkor érdemesebb inkább a projekt weboldalán található instrukciókat követni, így mindig a legfrissebb kiadást telepíthetjük. Ez a cikk írásakor, vagyis szeptember 5-én a 2.27.2-es kiadás. Természetesen nem csak Ubuntu alatt próbálhatjuk ki, hiszen például a nemrégiben itt is bemutatott Fedora 12 Alpha kiadásában is elérhető tárolóból, míg Arch Linux felhasználók az AUR-ben találhatják meg. Maga a telepítés egyébként nem jelent különösebben bonyolult feladatot, de a viszonylag sok függőség miatt talán érdemesebb egy külön tesztrendszert elkülöníteni neki.
Telepítés után a gnome-shell --replace paranccsal elindítva rögtön megjelenik az új felhasználói felület. Az első különbség, ami indítás után valószínűleg fel fog tűnni, hogy a GNOME Shellben kizárólag felül van panel. Ennek felépítése is eltér attól, mint amit korábban megszokhattunk: baloldalon található az Activites (tevékenységek) pont. Mellette az éppen aktuális alkalmazás neve és ikonja. Középen kapott helyet az óra. Jobb oldalon láthatjuk értesítési területet (rajta például a hangerőt és a csatlakozást jelképező ikont), végül legszélen a felhasználói menüt. Az Activites gombra kattintva (vagy az egeret a bal-felső sarokba tolva) a munkaasztalunk kissé összemegy, és a bal oldalon megjelenik egy újabb oszlop. Innen elérhetjük a GNOME Alkalmazások és Helyek menüjének tartalmát, valamint az utoljára megnyitott dokumentumokat.
A GNOME Shellben megváltozott a munkaasztalok kezelése: a tevékenységek alatt a jobb-alsó sarokban egy szürke “+” jelet látunk. Erre kattintva dinamikusan hozhatunk létre egy újabb munkaasztalt, hasonlóan a Moblinban található zónákhoz. A munkaasztalok között itt egyszerűen, pillanatok alatt szétdobálhatjuk az ablakokat, viszont, ellentétben a Moblinnal, itt nem szűnnek meg automatikusan a nem használt asztalok: nekünk kell megszűntetnünk azt, amire már nincs szükségünk. Ehhez annyit kell tennünk, hogy leürítjük az utolsó asztalt, majd a szürke “-” jelre kattintva rögtön be is zárhatjuk. Mivel a GNOME Shellben nincs alsó panel, így jelen pillanatban az alkalmazások közötti váltásra az ALT+TAB billentyűkombinációt, valamint a tevékenységek menüt használhatjuk. Ez elsőre talán kicsit nehézkesnek tűnhet, de némi megszokást követően meglepően gyorsan használható: sőt, a különböző asztalokon futó alkalmazások közötti váltás így még gyorsabb is, mint korábban.
A jobb-felső sarokban található személyes menüből érhetjük el a felhasználó személyes adatait, innen aktiválhatjuk az oldalsáv menüt, a Rendszer menüt. Innen zárolhatjuk a képernyőt, válthatunk felhasználót, kijelentkezhetünk vagy leállíthatjuk a gépet. Az oldalsáv jelen pillanatban még meglehetősen kezdetleges állapotban van, egy órát, két alkalmazás gyorsindítóját és a legutoljára megnyitott dokumentumainkat láthatjuk itt. A GNOME Rendszer menüjének elemei egy ablakban kaptak helyet (Control Center), így különösebben nagy meglepetésekre nem kell számítanunk: innen érhetjük el például a Synapticot is. A GNOME Shell kiváltja a panelt, így a korábbi funkcionalitás jelentős részéről le kell mondanunk: nem tudunk olyan jópofa appleteket felpakolni, így például kénytelenek vagyunk kinézni az ablakon, ha szeretnénk megtudni az aktuális időjárást.
A GNOME Shell az effektusok megvalósításához, hasonlóan a korábban már bemutatott Moblinhoz, vagy az Ubuntu Netbook Remix felületéhez, a Clutter technológiát használja. Ez persze nem különösebben meglepő, hiszen a Clutter, valamint a Metacity funkcióit átvevő, Clutterre épülő Mutter egyaránt GNOME-közeli technológiák. Ebből következik, hogy a technológia mögött komoly összefogás áll, amiből minden résztvevő profitálhat. A GNOME Shell most még meglehetősen kiforratlan, és funkcionalitás tekintetében is sok hiányossága van. Mindezzel együtt azonban már jelen állapotában is meglepően jól használható, ha el tudjuk fogadni a korlátait. Fél év múlva, a GNOME 3 megjelenésekor pedig már egy igazán fejlett, jól használható asztali környezet épülhet köré.
Címkék: clutter, devel, gnome, gnome-shell









Egy kis kiegészítés a cikkhez:
Az Oldalsávon azok az alkalmazások szerepelnek, amelyek ikonját odadobod a menüből a Tevékenységeken belül lévő fekete területre, az Alkalmazások rész alá (ezek a kedvenc alkalmazások). Asszem restartolni kell a Shell-t, hogy az Oldalsávon is megtörténjenek a változások.
Az onnan való eltávolítás kicsit trükkösebb (legalábbis most még). Erre két módszer van:
1. gconf-editor (desktop-gnome-shell) és a favorite:apps mellett ki lehet törölni, ami nem kell
2. Ha fut egy olyan alkalmazás, ami nincs a kedvencek között, akkor az új sorba kerül. Erre az új területre dobva (ami a “nem kedvenc” alkalmazás mellett van) kikerül az adott program a kedvencekből. Ha éppen fut, akkor nem tűnik el, hanem ebben a sorban marad.
—-
Appletek megint lesznek, de azokat várhatóan csak az Oldalsávra lehet majd kirakni.
—-
Egy alkalmazást úgy is elindíthatunk, hogy valamelyik munkaterületre dobjuk az ikonját a menüből (vagy a kedvencekből). Ha pedig a nagy “+” -ra dobjuk, akkor új munkaterületen nyitja meg.
—-
Ez nem fontos, de azért leírom: Az értesítési területen azért van kicsit több hely két ikon között, mert az Energiagazdálkodás ikonja nem tűnik el rendesen (ezt az Energiagazdálkodáson belül ki-be lehet kapcsolni).
igazából idáig nem sok plusszt találtam. Tegyük fel, hogy kap egy alsó menut a jelenleg futó programokat. akkor kb ott vagyunk, ahol eddig. A compizzal meg lehetett oldani, hogy ha bel fentre megyek, akkor kitegye az asztalokat. az alkalmazások menu jobb mint ahogy most kéne cikázni.
Nem lesz alsó panel (vagy ilyesmi). Csak egy marad fent.
A felső panelen lévő cucc – ami kiírja a fókuszban lévő alkalmazás nevét, ikonját – majd a későbbiekben fel lesz turbózva. Lényegében ez váltja ki majd a mostani alsó panelen lévő ablaklistát.
nem tudom elképzelni, hogy van más megoldás, mint hogy ugyan úgy működjön, mint eddig. ha már lenyíló, az már 2 kattintás, szóval marhaság
Pedig van más megoldás. Ami azt illeti már most van egy létező és működő is: http://www.youtube.com/watch?v=KL8472OXtAg (ez a Shell egy régebbi verzióján készült). Ki mondta, hogy rá kell kattintani?
Amúgy erről még nincs mockup, és a fejlesztők se tudnak még róla mondani sokat, de majd lesz valami (ha minden igaz e hónap végén kerül be).
Az Alkalmazások rész (ami a Tallózásra kattintva nyílik meg) nem úgy fog kinézni, ahogy most.
Az igazság az, hogy ebben az állapotban – amikor is minden változhat – hülyeség rámondani, hogy jó vagy nem, mert még sokat fog változni. Pár hónapja például totál használhatatlan volt.
Amúgy akkor érdemes róla véleményt mondani, amikor az ember már jó néhány hónapja aktívan nyomon követi a fejlődését, esetleg még értekezik is a fejlesztőkkel és egy kicsit behatóbban tanulmányozza a dolgot.
Néhány screenshot (esetleg videó) alapján nem érdemes elítélni valamit. Főleg nem egy alfa állapotban lévő projektet.
Azért pár screenshot-ot én is készítettem: http://picasaweb.google.hu/bognarandras.mail/GNOMEShell#
nos, nem kell kattintani. de először oda navigálom az egeret, utána keresem meg az ablakot, és aztán tudok csak rá nyomni. igy sem jobb, mint most, az a baj:) sztem ezt nem lehet jobbá tenni, mint most. ott van az összes program, és kiválasztom, ami kell. ezt nem lehet egyszerűbbé tenni:)
ettől függetlenül hajrá, persze, biztos jobb lesz, mint az alfa, én is azt szoktam mondani, hogy ennyire korai verzió alapján ne itéljünk, de ez a tálca dolog vagy ugy marad ahogy van, vagy rosszabb lesz.. szerintem
Az a baj, hogy nagyon eltérőek az igények. Vannak akik 2-3 programot futtatnak egyszerre, vannak akik 5-10, vannak akik 10-20, sőt bizonyára akadnak olyanok is akiknél ennél is több ablak van nyitva. Nálam az ablakok nagy része skype, msn, szövegszerkesztő, és böngésző. Néha fut még egy-egy terminál is főleg ssh miatt. Szerintem mindenképp jó, ha valamilyen módon csoportosítani lehet ezeket az alkalmazásokat, ennek ellenére, hiába kezdetleges még, számomra ez a gnome shell szükségtelenül túlbonyolítja a dolgokat. Ami nekem eddig legjobban bejött az a tint2 panel, ahol külön tálcára van lehetőség minden asztalhoz. Igaz egyszerű megoldás, de szerintem tökéletes. Megvan a csoportosítás, mégis átlátom egyszerre az összes futó programot. Nem kell percekig alt + tabolni egy ablak megtalálásához, mégis akármelyik ablakot előhívhatom egy kattintással. Szerintem túlságosan meg akarják reformálni a desktop használatot. Néha kevesebb több. Remélem jól sikerül majd, de ha az én tetszésemet nem is nyeri el(, ez a linux szépsége, a választás), akkor maximum marad openbox és tint2.
xazax:
ha átmegyek az egyik asztalra, akkor a másikon lévő programok ikonjait elrejti, csak az üres doboz marad, az miért lehet?
Nem tudom sajnos.
Én crunchbang-et használok, és ott nálam tökéletesen működik. Esetleg az ő fórumukon is rá lehet kérdezni, ott biztos jobban értenek hozzá mint én.