Moblin v2 Beta

A közelmúltban már foglalkozott a Mogorva Mormota a Moblin platformmal, az Ubuntu Netbook Remix Moblin-változata kapcsán. Az új platform és egyben disztribúció azonban van annyira érdekes, hogy érdemes legyen egy külön cikket szánni rá. Már azt sem igazán egyszerű meghatározni, hogy pontosan mi is az a Moblin, hiszen ez egy meglehetősen sokrétű projekt, amiben különféle fejlesztések együttesen zajlanak. Ezek egy referencia disztribúcióban összegződnek, azonban köszönhetően annak, hogy a Moblin szabad szoftverekből épül fel, a fejlesztések eredményeiből más disztribútorok is profitálhatnak. Jól mutatja ezt az is, hogy alig három héttel a Moblin v2 Beta május 19-i debütálása után az Ubuntu máris bejelentette a Netbook Remix Moblin-alapú változatát.

Nem az Ubuntu az egyetlen Linux disztribúció, amelyik tervezi a Moblin platformon alapuló változat bevezetését: hasonló bejelentést tett az OpenSUSE is korábban, a Moblin v2 Beta megjelenésének napján, május 19-én. A Taipei-ben megrendezett Computex informatikai szakkiálításon pedig a Canonical mellett két másik, leginkább a Netbookokra szánt operációs rendszereiről ismert disztribútor jelentette be a saját Moblin-változatát: a taiwani eredetű, Fedorára épülő Linpus és a Debian-alapú Xandros is tervezi ilyen változat bevezetését a közeljövőben. A Linpust leginkább az Acer Aspire One gépekről ismerhetik a felhasználók, míg a Xandros az Eee PC-ken található meg alapból.

A Moblin referencia kiadása a hivatalos honlap szerint bár több disztribúcióból építkezik, de nem egy másik rendszeren alapul. A Fedora Linux örökség azonban letagadhatatlan: a Moblin telepítője a Fedorából ismerős Anaconda, és ha kiadjuk a Moblin termináljában a yum update parancsot, akkor pontosan az történik, aminek ilyenkor egy Fedorán is történnie kell: felajánlja a frissítéseket telepítésre. Bár még egy hónap sem telt el a Moblin új kezelőfelületének debütálása óta, az már most is egyértelműnek látszik, hogy a közeljövőben hasonló szerepet tölthet be a mobil Linux platformon, mint amit most a desktopon tölt be a GNOME és a KDE.

A Moblin felület egyébként, bár ez első ránézésre egyáltalán nem nyilvánvaló, a GNOME technológiáira épül. Az alapot a GNOME Mobile platform biztosítja. A látványos kezelőfelület a Clutter segítségével valósították meg, amire a GNOME 3.0-ban debütáló GNOME Shell is támaszkodik majd. Amikor elindítjuk a Moblint, nem egy szokásos desktop jelenik meg, hanem az m_zone, vagyis a személyes zónánk. Itt láthatjuk a naptárunkat, a legfrissebb dokumentumainkat, és a különféle webes szolgáltatások üzeneteit. Ez utóbbi jelenleg még csak a twittert és a last.fm-et támogatja, azonban a közeljövőben ez a kör várhatóan jelentősen bővülni fog.

A rendszer különféle szolgáltatásait a felső menüsor segítségével érhetjük el. Első helyen a fentebb bemutatott saját zónánkat találjuk. Ezt követi a status, ahol a twitterünket érhetjük el. Ettől eggyel jobbra találhatjuk a people elnevezésű szolgáltatást, ami valójában az Empathy azonnali üzenetküldő klienset használja, így ezen keresztül érhetjük el például a Google Talkot használó ismerőseinket. Bár az Empathy rendkívül sokféle szolgáltatást támogat, azonban a referencia disztribúció aktuális beta kiadásában még csak a Jabber, Salut, Google Talk és az IRC közül választhatunk. Vélhetően a végleges kiadásban azonban ez a kör még bővülni fog más népszerű protokollokkal is.

A negyedik menüpont az internet nevet viseli, és ennek segítségével a webböngészőt indíthatjuk. Ez egy klasszikus, Geckora (vagyis a Mozilla Firefox motorjára) épülő böngésző, azonban a felületét a rendszer többi részéhez igazították. A következő pont a felső menüsorban a media pont, ahol a képeinket, zenéinket, videóinkat találjuk. A hatodik pont a pasteboard, ahol a vágólapra kimásolt tartalmakat láthatjuk. Az utolsó előtti menüpont az applications, magyarul alkalmazások, ahonnan a programokat tudjuk indítani.

Végül az utolsó, nyolcadik pont a zones, vagyis a zónák. A Moblin platform egyik legfontosabb újítása, hogy ellentétben a klasszikus Linux desktopokkal, itt nem munkaasztalokat találunk, hanem zónákat. Amikor elindítunk egy alkalmazást, a rendszer automatikusan felajánlja a választási lehetőséget, hogy egy már meglévő zónán futassuk, vagy hozzunk létre számára egy újat. Ha ez utóbbit választjuk, akkor automatikusan létrejön az új zóna, ha pedig bezárjuk, akkor az is megszűnik. Vagyis, ellentében azzal, ahogy azt korábban megszokhattuk, nem adott számú munkaasztalunk van, hanem dinamikusan jönnek létre és tűnnek el, mindig az igényeinknek megfelelően. Ez egyébként rendkívül hasonló ahhoz, ahogy a tervek szerint a GNOME 3.0-ás kiadásában működik majd a GNOME Shell. Ez a módszer egyébként rendkívül logikus és kényelmes, és már rövid használat után is nagyon meg tudja szeretni az ember.

A Moblin felülete elsőre talán idegen, hiszen nagyban eltér attól, amit a különféle desktop környezetekben már megszokhattunk. Azonban miután az ember megbarátkozott vele, nagyon kényelmesnek és ötletesnek bizonyul. Persze még sok kis fejlesztésre és hibajavításra van ahhoz szükség, hogy igazán kiforrott legyen, de már mostani formájában is egyértelműen látszik, hogy rendkívül ígéretes projektről van szó. A rendszer használata közben nagyon jól lehet érezni, hogy a fejlesztők nem egy már meglévő desktopot akartak ráhúzni a netbookokra, hanem megfordították a dolgot, és egy olyan felületet alkottak meg, ami kifejezetten az aprócska gépek adottságaiból és felhasználási körülményeiből indult ki. Ugyanakkor a Moblinban rengeteg friss és jó ötlet van, ez pedig remélhetőleg inspirálólag hat majd a klasszikus asztali környezetek fejlesztőire is.

A Moblin nem csak egy új, látványos és egyedi grafikus felületet jelent, ennél sokkal több dolgot foglal magában: legalább ilyen fontos fejlesztések történtek a felszín alatt is. A projektet eredetileg az Intel indította el, és csak nemrégiben vette át tőle a Linux Foundation, így rengeteg olyan fejlesztés történt, ami az Intel Atom platform jobb támogatását célozta. Ilyen például a gyorsabb bootolás és a hatékonyabb energiagazdálkodás, vagy a Kernel-Mode Setting (KMS) technológia támogatása.

A Moblin a tervek szerint fél évente jelentkezik majd új kiadással, igazodva az egyes GNOME kiadásokhoz, hasonlóan olyan népszerű disztribúciókhoz, mint például az Ubuntu, a Fedora vagy a Mandriva. Ez a fél éves kiadási ciklus pedig azt vetíti előre, hogy innentől kezdve rendkívül gyors fejlődésre számíthatunk a jövőben. Az pedig már most is egyértelműen látszik, hogy a Moblinra érdemes lesz odafigyelni.

Címkék: ,

A cikkhez nem lehet hozzászólni.