Moblin Ubuntun

Az Ubuntu mögött álló cég, a Canonical június 2-i sajtóközleményében bejelentette, hogy a jövőben támogatni fogja a Moblin platformot. A Moblin egy kifejezetten kisméretű gépekre (Netbookokra, UMPC-kre) optimalizált platform, amit az Intel Atom processzorok köré épülő rendszerekre szánnak. A projektben olyan cégek és szervezetek vesznek részt, mint a Linux Foundation és az Intel.

A Moblin v2 Beta kiadása nemrégiben jelent meg. A Fedorára épülő Linux-disztribúció újszerű felhasználói felületével, és könnyű kezelhetőségével pillanatok alatt sokak érdeklődését felkeltette, így például az Ars Technica is beszámolt róla a Beta kiadás bejelentésének napján, május 19-én. A neves informatikai oldal a tesztelést követően arra a következtetésre jutott, hogy bár még némi reszelgetésre szükség van, mielőtt kereskedelmi forgalomba kerülő gépekre kerül, azonban már most is óriási lépést jelent a helyes irányba, és segítségével a Linuxos netbookok sokkal vonzóbbá válhatnak a felhasználók számára.

A Canonical friss bejelentése szerint a Moblinról az Ubuntu híveknek sem kell lemondaniuk: jelenleg a fejlesztők egy olyan Ubuntu Netbook Remix változaton dolgoznak, ami a Moblin technológiára épül. Az új rendszert először a június 2-án induló, Taipei-ben megrendezett Computex informatikai szakkiállításon mutatják be az érdeklődőknek. Ez a rendszer a Moblin v2 Beta kiadására épül, azonban a tervek szerint nincs messze már a végleges változat megjelenése sem.

Nem ez lesz az egyetlen Ubuntu Netbook Remixre épülő új változat, ami a közeljövőben megjelenik. A Canonical egy másik, szintén június 2-án kiadott sajtóközleményében számolt be a kifejezetten az Intel Classmate PC-kre optimalizált kiadás megjelenéséről. Az Intel Classmate egy kifejezetten oktatási célokra szánt, olcsó, kis méretű számítógép, ami erősen emlékeztet egy hétköznapi netbookra. Vagyis egy olyan eszköz, ami leginkább az OLPC100 dolláros laptop” néven ismertté vált gépéhez hasonlítható.

A Classmate PC jelenleg is elérhető Linuxszal, a Mandriva Linux egy speciális változata fut rajta. A gép jelenleg már a harmadik generációjánál tart: az első széria 7 colos, 800×480-as felbontású képernyővel és 900 MHz-es Intel Celeron processzorral rendelkezett (ezek a paraméterek nagyjából megfelelnek egy 701-es Eee PC paramétereinek), míg a második generáció 9″-es érintőképernyőt kapott. A harmadik generáció 2009 januárjában, a CES 2009 rendezvényen debütált. A gépben 1,6 GHz-es Intel Atom processzor, 1 GByte memória és 60 GByte méretű merevlemez kapott helyet. A 8,9 colos képernyője 180 fokkal elforgatható, így a gép tábla PC-ként is használható.

Más bejelentéssel is szolgált a Canonical a Computexhez kapcsolódóan: itt jelentették be az együttműködést a SanDisk flash memória gyártóval. A SanDisk a flash eszközök piacán globális vezető szerepet tölt be. Az együttműködés célja, hogy az Ubuntut optimalizálják az SSD meghajtókra. Az SSD meghajtók egyre nagyobb népszerűségnek örvendek a netbookokban és notebookokban, köszönhetően annak, hogy csendesek, keveset fogyasztanak, és nincs bennük mozgó alkatrész, így a rázkódást is jobban bírják, mint a merevlemezek. Emellet az SSD eszközök elérési ideje rendkívül jó, ennek köszönhetően még egy meglehetősen gyenge paraméterekkel bíró netbookban is kifejezetten kellemes felhasználói élményt tudnak biztosítani. Az együttműködésnek köszönhetően a jövőben várhatóan ez az előny még inkább kiaknázható lesz, így az SSD tulajdonosok a lehető legtöbbet hozhatják majd ki az Ubuntu segítségével a gépükből.

A RealNetworks pedig szintén a Computexen jelentette be, hogy a RealPlayer for Mobile Devices, mobil eszközökre szánt médialejátszóját és a hozzá tartozó kodek csomagot elérhetővé teszi és támogatja Ubuntura is a gyártók számára. Bár az otthoni felhasználók számára léteznek jobb, szabad alternatívák is, azonban az Egyesült Államokban lévő szoftverszabadalmi szabályok miatt ez egy jó megoldás lehet a gyártók számára, ha azt szeretnék, hogy az általuk eladott gépek alapból támogassák a különféle multimédiás formátumokat.

A sajtóközlemények mellett a Computexen bejelentett újdonságokról a Canonical beszámolt a vállalati blogjában is. Mindez pedig azt mutatja, hogy a Canonical számára továbbra is különösen fontos a netbookok piaca. Az egyéb fejlesztéseket is, mint például a gyorsabb rendszerindulás, vagy az Ubuntu One szintén örömmel fogadhatják majd a netbookok tulajdonosai, hiszen ezeknél a gépeknél különösen fontos, hogy minél előbb munkára foghassuk, és egyszerűen szinkronizálhassuk a fájljainkat, amikor hazaértünk. Hamarosan pedig piacra kerülhetnek az ARM-alapú netbookok Ubuntuval. Ezek a fejlesztések együtt pedig azt eredményezhetik, hogy az Ubuntu az átlagfelhasználók számára is egyértelműen a legvonzóbb netbook platformmá válhat a közeljövőben.

Címkék: , , , , ,

A cikkhez nem lehet hozzászólni.