Ubuntu 9.10 (Karmic Koala)
Napvilágra kerültek az első információk az Ubuntu várhatóan októberben megjelenő, 9.10-es kiadásáról: Mark Shuttleworth az ubuntu-devel-announce levelezőlistán számolt be az új, Karmic Koala nevet viselő Ubuntu változattal kapcsolatos tervekről. Mivel a Karmic Koala a 2010 áprilisában megjelenő következő LTS kiadást előzi majd meg közvetlenül, ezért várhatóan sok olyan új, izgalmas fejlesztés jelenik meg majd benne, ami majd az LTS kiadásra válhat igazán kiforrottá.
Talán a legrégebben várt, többször elhalasztott fejlesztés a vizuális megjelenés megújítása. Az Ubuntuban jelenleg is alapértelmezett, Human téma 2006 júniusában debütált az első LTS kiadásban, a Dapper Drake-ben. Azóta több finomításon is keresztül esett, az Intrepid Ibexben a régi Clearlooks-on alapuló témát egy hasonló kinézetű, de Murrine-alapú váltotta, valamint ugyanitt jelent meg egy sötétebb (nem alapértelmezett) téma, ami a DarkRoom nevet kapta.
A tervek szerint azonban a Karmic Koalában minden eddiginél jelentősebb változáson mehet keresztül az Ubuntu megjelenése. Ez nem egyszerűen csak az alapértelmezett témát érinti majd, hanem sok más vizuális elemet is. Tavaly ősszel alakult meg egy új csapat, melynek az a feladata, hogy fejlesszék az Ubuntu fejlesztői felületét. Erről először 2008. szeptember 10-én számolt be Mark Shuttleworth blogjában. Az új csapat feladata nem egyszerűen az, hogy tervezzen egy új Gnome témát, hanem ennél sokkal átfogóbb: apróbb és nagyobb fejlesztésekkel az egész Linux felhasználói élményt kell radikálisan javítaniuk. Ennek egyik első eleme a Jaunty-ban debütáló új értesítési rendszer, mellyel már több alkalommal is foglalkozott a Mogorva Mormota.
Ez a csapat nemrégiben egy újabb taggal bővült: Ken VanDine, a Foresight Linux alapítója február 17-én jelentette be blogjában, hogy a Canonical Desktop Experience csapatában fog dolgozni. A Foresight Linux egy Gnome-alapú, desktop Linux változat, ami az rPath Conary csomagkezelőjére épül. Ken VanDine csatlakozása az Ubuntuhoz nem érinti a Foresight Linuxnál végzett munkáját, vagyis szabadidejében továbbra is foglalkozik majd a disztribúció fejlesztésével.
Az Ubuntu 9.10-ben várhatóan rengeteg új, a felhasználói felületet érintő fejlesztés jelenik majd meg: a Kernel Mode Setting technológia segítségével megújulhat a bootolási folyamat: az Usplash-t egy modernebb technológia válthatja, mint amilyen a Fedora 10-ben debütált Plymouth, ami sokkal látványosabb, villogásmentes bootfolyamatot ígér. Megújulhat a bejelentkező képernyő is: Itt a GDM Face Browser, vagy egy ahhoz hasonló technológia debütálhat, ami sokkal látványosabbá teszi majd a bejelentkezést.
A teljes felhasználói felület is megújuláson megy majd keresztül: a Jauntyban debütáló új értesítési rendszerhez hasonló, ötletes fejlesztések mellett tejlesen új grafikus témát is kaphatunk. Mark Shuttleworth bejelentéséből kiderül, hogy az eddig használt barna szín helyett a Koalában más lehetőségeket is vizsgálnak majd. Erről egyelőre még több konkrétumot nem tudunk, azonban a következő, 2009. május 25-e és 29-e között Barcelonában megrendezésre kerülő Ubuntu Fejlesztői Találkozón bemutatják az első terveket – hasonlóan ahhoz, ahogy tavaly decemberben a Google főhadiszállásán megrendezett UDS Jaunty-n debütált először az új értesítési rendszert bemutató animáció.
A Karmic Koala fejlesztése során továbbra is fontos szerepet kap majd a netbook platform, derül ki a bejelentésből. Így továbbra is nagy hangsúlyt kap a boot idő lefaragása: bár, mint arról már korábban többször beszámolt a Mogorva Mormota, ezen a téren már a Jauntyban is jelentős fejlődés várható, azonban a Koalában ezt még tovább szeretnék faragni: a cél az, hogy netbookon a boot ne tartson tovább 25 másodpercnél. Az eddigi tesztek alapján úgy tűnik, hogy ez a cél megvalósítható: a Softpedia tesztje szerint ext4 fájlrendszer használatával már Jauntynál is sikerült elérni a 23,1 és 21,4 másodperces boot időt desktop rendszeren. Emellett a cél az, hogy az Ubuntu 9.10 gond nélkül fusson majd a legújabb netbookokon.
Jelentős fejlesztések várhatók a kiszolgálókra szánt változaton is: a Karmic Koalában a cloud computing technológiák támogatása kerül előtérbe. Erről a technológiáról már korábban szintén olvashattunk ezen az oldalon. Ennek lényege, hogy a szolgáltatást Interneten keresztül vesszük igénybe, és nekünk nem kell azzal foglalkoznunk, hogy milyen infrastruktúra áll az egész mögött: egyszerűen csak működik. Jelenleg az Amazon EC2 rendszerében már elérhető beta fázisban az Ubuntu. A Karmic fejlesztési ciklusa során nagy figyelmet fordítanak majd a fejlesztők arra, hogy ez a technológia minél kényelmesebben és rugalmasabban használható legyen majd.
Nem csak az Amazon szolgáltatását igénybe véve használhatjuk majd a Karmic Koalát cloud rendszerben: az Eucalyptus projekt célja, hogy bárki egyszerűen építhessen saját cloud computing szolgáltatást az adatcenterében, saját hardveren. Az Eucalpyptus nemrég bekerült a universe tárolóba, és a Jaunty része lesz – azonban a Karmic fejlesztési ciklusa alatt szeretnék elérni, hogy a cloud automatikusan tudja növelni és csökkenteni a lefoglalt erőforrásokat, az éppen aktuális terheléshez igazodva. Ma már a szerverek is képesek suspendelni, így akár azt is elérhetjük, hogy a cloud computing gépeinek fogyasztása gyakorlatilag nullára csökken, amikor nincs terhelés, ha pedig dolgozniuk kell, ismét felébrednek.
Végigtekintve a tervezett fejlesztések listáját, a Karmic Koala az Ubuntu eddigi történetének talán legforradalmibb kiadása lehet: úgy tűnik, hogy a jelentősége leginkább a 2006 júniusában megjelent Dapper Drake-hez, vagy persze a legelső, 4.10-es kiadáshoz (Warty Warthog) mérhető lesz majd. Mindez pedig a legjobbkor, fél évvel a következő LTS kiadás előtt: vagyis így lesz idő arra, hogy a vállalati szférában inkább preferált, hosszú távon támogatott kiadásra az újdonságok valóban kiforrottá váljanak. Azt hiszem, látva az Ubuntu eddigi fejlődését, és nézve a tervezett fejlesztéseket, egyre inkább reálisnak tűnik az a lehetőség, hogy ez a disztribúció képes lesz kijavítani az egyes számú bugot: vagyis meg tudja törni a Microsoft egyeduralmát.
Hát az egyes számú buggal kapcsolatban én pesszimista vagyok. Hiába jön majd el a csodaszép felület, ha nem lesz akkora pénz hirtelen a Canonical kasszájában, hogy megfelelően promotálni tudja magát a rendszer, akkor sajnos még nagyon nagyon messze van az egyes számú bug javítása.
Példának okáért ott van az apple. Max. 10%-os a részesedése, akkor még jó indulatúak voltunk.
Igen, én is bizonytalan vagyok még ezügyben, ezért is fogalmaztam olyan óvatosan, hogy “egyre inkább reálisnak tűnik az a lehetőség”… :)
Amúgy szerintem ez egy hosszabb folyamat lesz, és egyelőre annak is örülhetünk, ha a Windows piaci részesedése egyszer majd 80% alá esik. Ehhez viszont kell egy 6-8%-os Ubuntu részesedés a piacon, ami a többi disztribúciót is húzhatná, és ez az Apple részedésével együtt már azt jelenti, hogy a Windows ezen 80% alá kerülhet. Onnantól kezdve pedig már a hardvergyártóknak komolyan kell venniük a Linuxot, ami beindíthat egy dominó-effektust.
Alapvetően nem a Microsoft totális megsemmisítése tekinthető reális célnak, hanem az, hogy a Linux az átlagfelhasználók számára is egy ismert és számításba veendő alternatíva legyen.
Én úgy látom, és csak a saját sekélyes tapasztalatomra tudok alapozni, hogy az Ubuntu nagy jövő előtt áll, pláne, ha tényleg ennyire komolyan veszi a felhasználói élmény fejlesztését. Számomra azonban két dolog tűnik egyelőre problémának: 1. a szoftverek; 2. a betűtípus renderelése
1. Míg váltig hajtogatja mindenki, hogy bármelyik Windows-on használt szoftver kiváltható, ha valaki valaha használta huzamosabb ideig mondjuk a Word 2007-et, tudja, nem teljesen így áll a dolog. Szeretné az ember az Open Office-t, de sajnos eddig nekem nagyon sok problémám adódott a konvertálások és egy kicsit bonyolultabb, összetettebb feladatok elvégzésénél (szakasztörések, oldaltörések, oldalszámokombinációk egyszerre, mintha könyvet szerkesztenék: ez Word-ben pár kattintás, Open Office-ban teljes káosz, még a szakértők/fejlesztők szerint is – rákérdeztem…; vagy említhetném a korrektúra működését is). És a sor nem áll itt meg: vagyis sok olyan fejlesztés kellene, ami hozzájárul a látványosan fejlődő Ubuntu sikeréhez.
2. Nem tudom, ki hogy van ezzel, amióta a Microsoft bevezette a ClearType technológiát, és persze a szemem megszokta a csodálatos font renderinget, sajnos a Linux-alapú rendering akármit is próbál (lásd: sub-pixel smoothing, stb.), sajnos elég csúnyácskán oldja meg ezt a feladatot. Van, akit ez egyáltalán nem zavar, és nem is érti, miről beszélek, de ha egy eddig Windows-on nevelkedett embert Ubuntu elé ültetek, ezt az esetek 90%-ban az első 2 probléma között említi… Nem tudom, hogy az új fejlesztések erre is irányulnak-e: ha igen, akkor le a kalappal, és előre!
Hosszú az út ahhoz, hogy széles körben elterjedt alternatívája legyen az Ubuntu akár a Windows-nak, akár az Apple-nek, de remélem, hogy sikerül felzárkóznia. Lenyomni soha nem fog senkit, és ennek örülni kell: valós, működő alternatívát kell nyújtani, ez a legtöbb, amit érdemes. És örülnék, ha az Ubuntu lenne a legjobb alternatíva, drukkolok is nagyon! De én úgy látom, hosszú és összetett még az út.
“Hosszú az út ahhoz, hogy széles körben elterjedt alternatívája legyen az Ubuntu akár a Windows-nak, akár az Apple-nek, de remélem, hogy sikerül felzárkóznia.”
Ne csak azt nézd, hogy mi van még előttünk, hanem azt is, hogy mi az, amit már elértünk. Ráadásul a Linuxnak nem kell minden létező szempontból jobbnak lennie a versenytársainál, hiszen valószínűleg én meg órákon át tudnék beszélni arról, hogy mi az, ami szerintem jobban, hatékonyabban, kényelmesebben működik Linuxban, mint Windowsban vagy MacOS X-ben.
Ráadásul nem csak Ubuntu létezik, hanem rengeteg más, magas színvonalú, profi csapat által fejlesztett disztribúció. Éppen ezért a Linux disztribúciók világa sokkal izgalmasabb, változatosabb és dinamikusabb, mint a zárt forráskódú világ. Szerintem hosszabb távon sokkal több innovatív megoldást képes kitermelni, mint egy-egy központilag irányított vállalat.
Én általában Ubuntuval foglalkozom, ezt ismerem a legjobban, és személyes kötődések miatt is ezt preferálom, de azt is látom, hogy például a Fedora vagy a Mandriva csapatban is elkötelezett, lelkes emberek végeznek fantasztikus munkát (erről nemrégiben itt is írtam: http://mogorvamormota.hu/2009/02/15/mandriva-20091-ubuntu-904-fedora-linux-11/ ). De ugyanez elmondható az Arch Linuxról, ami szerintem jelenleg az egyik legígéretesebb disztribúció, vagy az OpenSuse-ról a Novell nagyvállalati tapasztalataival, és még hosszasan lehetne sorolni.
Ha az egész szabad szoftveres ökoszisztémát nézed, láthatod, hogy itt óriási potenciál feszül, és csak idő kérdése, hogy ez az óriási energia mikor töri át a gátat, és jelenik meg piaci részesedésben. Ami természetesen nem jelenti automatikusan a Microsoft halálát, csak azt, hogy az a fajta piaci dominancia és erőfölény, amit ma képvisel, megtörik, és a jövőben egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni a Linuxot. Ehhez szerintem elegendő lenne már az is, ha 80% alá esne a Windows piaci részesedése az operációs rendszerek piacán, ez lehet ugyanis az a lélektani határ, amikor már a Microsoft nem diktálhat úgy, mint ma. Ezzel pedig még a Windows felhasználók is jól járnának…
“Ne csak azt nézd, hogy mi van még előttünk, hanem azt is, hogy mi az, amit már elértünk. Ráadásul a Linuxnak nem kell minden létező szempontból jobbnak lennie a versenytársainál, hiszen valószínűleg én meg órákon át tudnék beszélni arról, hogy mi az, ami szerintem jobban, hatékonyabban, kényelmesebben működik Linuxban, mint Windowsban vagy MacOS X-ben.”
Nem csak azt nézem – nyilván nem vagyok annyira jártas a témában, mint azok, akik régóta foglalkoznak akármilyen szinten is a Linux disztrókkal, de azért azzal tisztában vagyok, hogy nagyjából miről is szól, honnan jön és merre tart. Én bevallottan egy windows felhasználó szemszögéből írtam, amit írtam: igen, elégedetlen vagyok a Windows rengeteg dolgával, de egyelőre felhasználói élményben számomra csak közeledik a Linux (mondom, Ubuntu-val próbálkoztam eddig). Azt is látom, hogy egyértelmű, hogy a Linuxé a jövő – ezt szerintem nem lehet vitatni: mind a hozzáférhetőség (nyílt forráskód), mind a testreszabhatóság és a verziók (disztribúciók) tekintetében ez lesz a fő irány, tetszik, vagy nem, a piac erre fog mozdulni, így a Microsoftnak és az Applenek is lépnie kell majd.
Én egyelőre apróságokban látom a Linux hátrányát, amit valószínűleg lépésről lépésre le fog dolgozni, egy-két éven belül szerintem egy teljesen átlag felhasználónak, aki eddig telepíteni sem tudott, mert csak a kész gépet vette magához, és ha gáz volt, segítséget kért, neki is valós alternatíva lesz mondjuk egy Ubuntu. Sőt, arra is rá fog jönni, hogy sok minden jóval egyszerűbb, jobban kézre is áll, mint a Windowsban, és elkezdi felfedezni a rendszert miközben testreszabja – mert arra is rájön, hogy míg a Windowsban két opció közül választhat, az Ubuntunál minimum 8-ból.
Ez mind szép és jó, örül is majd a biztonságosabb rendszerének, ahol nem kell aggódnia a lemeztöredezettség rohama miatt, stb., de azért most még sok olyasmi van, amit hiányolna. Nem ismétlem el, amiket az előző hozzászólásban írtam, de bármily bugyutának is tűnhet egy Linux használó szemében, bizony fontos dolgok azok is. Nem kétlem, hogy pár éven belül a nyílt forráskódú szoftverek is olyan szintre jutnak, amikor már fel sem merül, hogy a Word-del példálózzak (pláne nem úgy, hogy a word mellett rengeteg olyan nyílt szoftvert használok már így is a Windows-on, amelyek egy része alapvetően Linuxra készült egykoron, hogy a Windows már tényleg csak az Office miatt fut – no és a betűk látványa…). Várom ezt az időt, és nem fogok hezitálni a váltással, ez tuti. De ma még nem váltok :)