Elindult a Mogorva Mormota
Elindult a Mogorva Mormota, vagyis az új, kifejezetten Linuxszal foglalkozó online magazin. Az oldal elsődlegesen az Ubuntu disztribúcióra, valamint annak közösségére és környezetére fókuszál, azonban időről időre más disztribúciók történéseivel foglalkozó írások is megjelennek majd. A Mogorva Mormota célja nem az, hogy a már meglévő oldalakkal konkuráljon, hanem hogy egy olyan új, egyedi stílust és koncepciót honosítson meg, ami eddig nem igazán volt elérhető magyar nyelven.
Ebből következik, hogy ez nem egy szabad szoftverekkel foglalkozó híroldal: ezt a HUP már évekkel ezelőtt megvalósította világszínvonalon. Nem az a célja, hogy minél több hírt minél gyorsabban leközöljön, hanem az, hogy egy-egy témát több irányból körüljárva, jól érthetően és érdekesen mutasson be. Így az oldal elsősorban azokhoz a Linux iránt érdeklődőkhöz szól, akik szeretnék folyamatosan nyomon követni, és megérteni a Linux világának történéseit.
Mivel a Mogorva Mormota szerkesztője egy Ubuntu tag, és a Magyar Ubuntu Közösség aktivistája, így ez természetesen meghatározza az oldal tematikáját és nézőpontját is: vagyis elsődlegesen az Ubuntuval kapcsolatos fejlesztésekről, történésekről lehet majd az oldalon olvasni. A Linuxos fejlesztések igen nagy része azonban az upstreamben, vagyis a disztribúciók felett álló projektekben (például Kernel, X.org, Gnome, OpenOffice.org, stb.) jelenik meg, így még ha esetleg mondjuk a következő Ubuntu kiadás kapcsán kerülnek szóba az oldalon, az erről szóló információk természetesen ugyanolyan érdekes lehetnek egy Fedora, OpenSuse, Mandriva, Arch Linux, vagy bármilyen más disztribúció felhasználója számára.
A Mogorva Mormota név is ezen Ubuntus gyökerekre utal: az Ubuntunál hagyomány, hogy az egyes kiadások egy kódnevet kapnak, melynek első fele egy jelző, a második fele pedig egy állatnév, és ezek kezdőbetűje megegyezik. Így a legelső kiadás a Warty Warthog (rücskös varacskosdisznó) volt, ezt követte a Hoary Hedgehog (deres sündisznó), majd a Breezy Badger (szeles borz). A Mogorva Mormota elnevezés is ezt a hagyományt követi, utalva a még nem elkészült Grumpy Groundhog kiadásra, melynek gondolata először 2005 tavaszán fogalmazódott meg: célja egy olyan Ubuntu változat elkészítése volt, ami soha nincs kész, folyamatosan fejlesztés alatt áll, és minden csomagból a legfrissebbet tartalmazza. Ez az elnevezés tökéletesen illik egy folyamatosan frissülő oldalhoz, ahol a témák között hangsúlyosan jelenik meg az Ubuntu fejlesztése.
Minthogy a Mogorva Mormota szerkesztője egyben a Magyar Ubuntu Közösség weboldalának, az ubuntu.hu-nak a tartalomfelelőse is, így talán joggal merül fel a kérdés, hogy miben lesz más ez az oldal, mint az, illetve ezek az írások miért nem ott jelennek meg. Az ubuntu.hu egy közösségi oldal, melynek jelenleg (2008 karácsonyakor) már több mint 8000 regisztrált felhasználója van. Ennek megfelelően annak az oldalnak az az elsődleges célja, hogy ezen rendkívül széles skálán mozgó felhasználói tábor számára nyújtson hasznos, mindenki számára könnyen érthető híreket, elsődlegesen a hazai és nemzetközi közösség életéből, valamint az Ubuntu kiadásokkal kapcsolatban.
A Mogorva Mormota azokhoz szól, akiket ennél mélyebben is érdekel az Ubuntu és a Linux világa: szó lesz fejlesztésről, új technológiákról, üzleti megoldásokról, vállalatok közötti együttműködésekről, a nemzetközi közösség eredményeiről. A közérthető stílus, és a magyarázatok azonban itt sem maradnak el. Így bár az oldal azokhoz szól, akiket a dolgok háttere is érdekel, azonban nem feltételez különösebb előképzettséget vagy mélyebb ismereteket. Bízom benne, hogy az oldal érdekes, hasznos és szórakoztató lesz, és hozzájárul ahhoz, hogy az érdeklődők jobban megismerjék a szabad szoftverek folyamatosan fejlődő és formálódó világát.
Az oldal indulásakor máris nyolc cikk érhető el: Olvashatunk arról, hogy Bazaar branchbe kerültek az Ubuntu forráscsomagok, a nemrégiben bejelentett Ubuntu ARM portról, a Canonical és IBM közötti együttműködésről, az otthoni virtualizációban rejlő lehetőségekről, Adam Williamsonról a Mandriva nemrégiben elbocsátott community manageréről, arról, hogy milyen fejlesztések várhatók a Jauntyban, az Amazon Cloud Computing szolgáltatásán keresztül elérhető Ubuntu Serverről, valamint a tervek szerint a Jauntyban debütáló új értesítési rendszerről.
Címkék: mormota
Hajrá. Érdeklődéssel fogom követni az oldal fejlődését:)
Szia toros!
Nekem nagyon bejön az oldal és a kezdeményezés! Egyetlen egy dolog zavarja a szemem, de lehet ezen már dolgozol. Ha elkalandozok az oldalon csak a címsorba beírva mehetek vissza a kezdőlapra! A mogorva mormota szó sztem legyen gif, vagy png és linkelhető lesz :)
Felvettem a feed -jeimbe ne sajnáld a billentyűzeted :)
Sok sikert.
Helló toros!
Köszi az új blogot, Boldog Karácsonyt!
M.B.