A ‘ubuntuone’ címkével ellátott cikkek

Ubuntu One telefon szinkronizáció

2010-04-05

Martin Albisetti ma reggel bejelentette, hogy az Ubuntu One segítségével immáron a mobiltelefonunkra is szinkronizálhatjuk a címjegyzékünket. A szolgáltatás megvalósításához a Canonical a Funambol nevű céggel kötött együttműködési szerződést, akik már egy ideje kínálnak hasonló mobil szinkronizációs szolgáltatást. Ennek köszönhetően az Ubuntu One máris több ezer mobiltelefon-típust támogat. Mivel a Canonical a szolgáltatást nem egyedül valósítja meg, ezért csak azok tudják igénybe venni, akik az előfizetéses, 50 GByte tárhelyet biztosító Ubuntu One csomagot használják – a 2 GByte-os csomaggal rendelkezők számára 30 napos ingyenes kipróbálási lehetőséget biztosít a Canonical. Ugyanakkor a fizetős csomag ára nem változik, továbbra is havi 10 dollárért vehető igénybe.
(more…)

Ubuntu One Music Store

2010-03-03

Bekerült az Ubuntu fejlesztés alatt álló kiadásába, a Lucid Lynxbe az Ubuntu One Music Store zeneáruház. A szolgáltatás a Canonical és a 7digital együttműködéseként jött létre, és az előzetes, talán kissé pesszimista spekulációkkal ellentétben úgy tűnik, hogy Magyarországról is elérhető lesz. A közelmúltban RicsiPontaz blogja többször is foglalkozott a témával magyarul, így ha valaki nem olvasta a március elsején megjelent GYIK-et vagy a március harmadikán megjelent újabb bejegyzést, annak most érdemes ezt újra elolvasnia, hiszen nagyon jól összefoglalja a lényeget. RicsiPontaz blogját amúgy is érdemes követni (vagy a Magyar Ubuntu Planetet, ahol szintén olvashatók az írásai), hiszen nem ritka, hogy az Ubuntuval kapcsolatos hírek, érdekességek az ő blogjában olvashatók először magyarul, röviddel az angol nyelvű megjelenést követően. Ennek megfelelően ebben a cikkben igyekszem feleslegesen nem ismételni azt, ami már nála megjelent, ha viszont valaki még nem olvasta a fentebb linkelt bejegyzéseket, annak most feltétlenül érdemes ezt bepótolnia.
(more…)

newsbeuter+Ubuntu One

2009-12-16

Ha valaki sok különböző híroldalt, blogot és planetet követ, akkor nagyban meg tudja könnyíteni az életét egy jó hírolvasó alkalmazás. Ezzel ugyanis kényelmesen, egy helyen kapjuk meg a minket érdeklő információkat, ráadásul a felesleges sallangok nélkül: rögtön a szövegre tudunk figyelni. Az egyik legfőbb előnye az RSS olvasóknak, hogy automatikusan jelöli azokat az írásokat, amiket már elolvastunk, így nem kell amiatt bosszankodnunk, hogy már a tizedik olyan cikkbe kezdünk bele, amit korábban olvastunk, és attól sem kell tartanunk, hogy lemaradunk valami érdekesről. Ez pedig egy nagyon hasznos funkció, ami remekül működik egészen addig, amíg csak egyetlen számítógépünk van. Ha viszont párhuzamosan több gépet is használunk, akkor hirtelen ez a funkció már nem tudja többé betölteni a szerepét: amit az egyik gépen olvastunk, a másikon továbbra is olvasatlanként lesz jelölve, ha pedig napokig csak az egyik gépünket használjuk aktívan, akkor a másik gépen pillanatok alatt akár több száz olvasatlan bejegyzés is összegyűlhet.
(more…)

Déjà Dup

2009-12-02

„Amiről nincs backup, az nem fontos” – ezen állítás igazságtartalmával elméletben nehéz vitatkozni, hiszen ha valamiről nem készült biztonsági másolat, akkor azt nyilván nem tartottuk igazán fontosnak. A rendszeres biztonsági mentés készítés fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen bármikor előfordulhat, hogy egy adattároló egyszer csak alkalmatlanná válik feladata betöltésére, és már nem tárolja tovább az adatainkat. Hasonlóan kellemetlen eset, amikor véletlenül letörlünk vagy felülírunk valamit, amit nem kellett volna: bár ez ellen odafigyeléssel lehet védekezni, de ha van backup, akkor tulajdonképpen ez sem jelent komoly problémát. Backupra meg mindenképpen szükség van. Persze mindig vannak olyanok, akik tagadják a backupot, és úgy vélekednek, hogy az adatvesztés valójában az élet természetes körforgásának manifesztálódása a digitális térben, és része a világ természetes öntisztuló mechanizmusának. Ha pedig arra gondolunk, hogy némi keresgéléssel mennyi haszontalan dolgot találhatunk a gépünkön, tulajdonképpen fel is lehet fedezni némi racionalitást a fenti állításban. Ennél azonban jobb megoldás, ha mégis csak gondoskodunk az adataink biztonságáról, és inkább rendszeres időközönként nagytakarítást végzünk az adataink között.
(more…)

Ubuntu One Lucid

2009-11-27

Az Ubuntu One a Karmic Koala egyik legfontosabb újdonsága volt. Ezzel ugyanis egy olyan új szolgáltatás jelent meg az Ubuntuban, ami egyedivé tette a GNU/Linux disztribúciók között. Bár hasonló szolgáltatások máshol is elérhetők, így például Mandriva alatt a fájlok mentésére szolgáló, fizetős Mandriva Click’n Backup, vagy a más operációs rendszerek mellett csomagból Ubuntura és Fedorára, forrásból pedig egyéb disztribúciókra elérhető Dropbox, ezek egyike sem nyújt olyan fokú integráltságot, mint amit már most is kínál az Ubuntu One.
(more…)

Ubuntu 9.10 Karmic Koala

2009-10-29

Megjelent az Ubuntu 9.10 Karmic Koala. A Mogorva Mormota az elmúlt fél évben folyamatosan nyomon követte az új kiadás fejlődését, így az oldal rendszeres látogatói számára valószínűleg már minden új szolgáltatás régi ismerősként köszön majd vissza. Mégis érdemes talán most, a megjelenéskor áttekinteni, hogy milyen új fejlesztések kerültek be a Karmic Koalába, hiszen az elmúlt hónapokban folyamatosan formálódott az új kiadás, így sokszor már meglehetősen nehéz lehetett követni a változásokat. Annál is inkább, mert az Ubuntu történetének talán legizgalmasabb, legtöbb újdonságot hozó kiadásáról van szó, így ezúttal még a szokásosnál is több dolog van, ami figyelmet érdemel.
(more…)

Ubuntu One és a biztonság

2009-10-10

Nemrégiben a Mogorva Mormota azt mutatta be, hogy hogyan használható a Canonical új cloud szolgáltatását, az Ubuntu One parancssorból. Mindez pedig elsősorban nem is azért érdekes, mert olyan gyakran kényszerülnénk a terminál használatára, hanem azért, mert így talán jobban átláthatjuk a szolgáltatás működését. Erre ugyan a felhasználók jelentős részének valóban nincs igénye, hiszen jellemzően csak használni akarnak egy technológiát, és nem pedig megismerni, de szerencsére mindig lesznek olyanok is, akiket a dolgok háttere is érdekel. Az Ubuntu One kapcsán pedig talán a legtipikusabb ilyen, újra és újra előkerülő téma a technológiai háttérrel kapcsolatban az adatbiztonság kérdése. Különös aktualitást ad a témának, hogy nemrégiben a Canonical 10 GByte-ról 50 GByte-ra emelte a 10 dolláros havidíj ellenében igénybe vehető, fizetős tárhely méretét, ami már lehetőséget ad arra, hogy komoly adatmennyiséget tároljunk a szolgáltatás segítségével.
(more…)

Ubuntu One a terminálban

2009-09-28

Már csak egy hónap van hátra az Ubuntu következő kiadásának a megjelenéséig. A várhatóan október 29-én érkező Ubuntu 9.10, vagyis fejlesztői kódnevén a Karmic Koala egyik legizgalmasabb újdonsága a rendszer részét képező, fájlok és adatok archiválására, szinkronizálására és megosztására való cloud szolgáltatás, az Ubuntu One lesz. Az Ubuntu One legfőbb ereje egyszerűségében rejlik: csak annyi a dolgunk, hogy regisztrálunk a one.ubuntu.com weboldalon, elindítjuk az alkalmazást, és egy kattintással hozzáadjuk a gépünket. Ekkor rögtön létrejön egy Ubuntu One elnevezésű mappa, az ide másolt fájlok pedig automatikusan szinkronizálódnak a szerverrel. A felhasználónak pedig nem is kell azzal törődnie, hogy pontosan milyen mágia is van a háttérben. A Mogorva Mormota olvasói között viszont talán jó páran lehetnek olyanok, akiket érdekel, hogy hogyan is működik ez az izgalmas szolgáltatás.
(more…)

Ubuntu One a Karmic Koalában

2009-06-28

Már több mint másfél hónap telt el azóta, hogy május 11-én elindult a Canonical új cloud computing megoldása, az Ubuntu One. A szolgáltatás még beta fázisban van, és jelenleg csak fájlok tárolására és megosztására van lehetőségünk. Mindez azonban csak a kezdet, hiszen a fejlesztők jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a szolgáltatást minél jobban integrálják az Ubuntuba, és a következő kiadástól, a várhatóan október végén megjelenő Karmic Koalától már a rendszer része legyen. Ezzel együtt pedig olyan új, különleges megoldások bevezetésére is lehetőség nyílik, amelyeknek köszönhetően különösen vonzóvá válhat az Ubuntu. Az Ubuntu Wiki oldalán megtalálhatjuk a Desktop team által készített specifikációkat, ami alapján viszonylag pontos képet kaphatunk arról, hogy milyen újdonságokra számíthatunk majd a Karmic Koalában.
(more…)

UDS Karmic Koala

2009-05-30

Véget ért a fejlesztési ciklus egyik legfontosabb és legizgalmasabb eseménye, az Ubuntu Developer Summit (UDS), vagyis az Ubuntu fejlesztők találkozója. Az eseményt ezúttal május 25-e és 29-e között rendezték meg Spanyolországban, Barcelonában. Az UDS-re mindig a fejlesztési ciklus elején kerül sor, és ilyenkor határozzák meg a következő kiadásban megvalósítandó konkrét célokat. A találkozókat hagyományosan az őszi/téli időszakban Amerikában, míg a tavaszi/nyári időszakban Európában tartják. A mostani esemény, ahogy azt az egyik résztvevő, Jorge Castro is megfogalmazta, egyértelműen az Identi.ca előretöréséről szólt: az UDS csoport olvasgatásával szinte az is úgy érezhette, hogy jelen van, aki nem tudott elmenni. Ez pedig különösen hasznos volt, hiszen az eddig hallott információk alapján úgy tűnik, hogy a Karmic Koala az eddigi legizgalmasabb Ubuntu kiadásnak ígérkezik.
(more…)