Október 31-én indult az Ubuntu Developer Summit, vagyis az Ubuntu fejlesztők találkozója az Egyesült Államokban, Floridában. Az egy hetes eseményre minden kiadási ciklus elején kerül sor. A fejlesztők itt határozzák meg a következő Ubuntu kiadás céljait, és ezeken a megbeszéléseken dőlnek el azok a technikai részletek, amelyeken az elkövetkező fél évben a fejlesztők dolgozni fognak. A Developer Summit egyik legjobban várt része az első nap reggelén tartott nyitóelőadás, ahol Mark Shuttleworth, az Ubuntu alapítója beszél a tervekről. Ezúttal sem kellett csalódniuk azoknak, akik valami izgalmasra számítottak: Mark bejelentette, hogy két éven belül az Ubuntu a klasszikus számítógépek mellett az Ubuntu okostelefonokon, táblagépeken és televíziókon is elérhető lesz.
(more…)