A ‘mandriva’ cĂ­mkĂ©vel ellátott cikkek

Mandriva 2010

2009-11-05

Ez az időszak a nagy disztribúciókról szól: nemrégiben jelent meg az Ubuntu 9.10-es kiadása, az ütemterv szerint két héten belül érkezik a Fedora 12, ma (november 4-én) pedig hivatalosan is bejelentették a Mandriva 2010-et. A Mandriva az egyik legrégebbi, tradícionális desktop disztribúció, amelynek az első kiadása már több mint 11 éve, 1998 júliusában jelent meg. A Mandriva fejlesztői a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektettek a könnyű kezelhetőségre és a felhasználóbarátságra, a grafikus beállítófelületük, a Drakxtools (Mandriva Control Center) a kezdeti időkben a SUSE YaST-ja mellett talán a legfelhasználóbarátabb megoldás volt ezen a területen. A Mandriva, bár voltak nehéz időszakai, a mai napig az egyik legmeghatározóbb disztribúció, és ugyan kevesebb szó esik talán róla, mint a Fedoráról vagy az Ubunturól, ennek ellenére mindenképpen figyelmet érdemel, amikor megjelenik egy új kiadás.
(more…)

Mandriva 2010.0 Alpha 1

2009-06-21

Elérhető a Mandriva Linux következő, várhatóan 2009 október végén megjelenő 2010.0 kiadásának első Alpha verziója. A hírről a hivatalos Mandriva blog számolt be június 21-én. Amint az a bejelentésből kiderül, az első alfában a két népszerű asztali környezet, a KDE és a GNOME fejlesztés alatt álló kiadása, a KDE 4.3 Beta 2 és a GNOME 2.27.3 kapott helyet. A rendszer alapjául a 2.6.30-as kernel szolgál, azonban a tervek szerint a végleges változat, hasonlóan Ubuntu Karmic Koalához, a 2.6.31-es kernellel érkezik majd. Az első alpha kiadásból csak free változat készült, ami a tükörszerverekről DVD iso formátumban érhető el.
(more…)

Mandriva Click’n Backup

2009-05-26

Alig telt el kĂ©t hĂ©t azĂłta, hogy május 11-Ă©n elindult az Ubuntu One, a Canonical Ubuntu felhasználĂłknak szánt cloud computing szolgáltatása, Ă©s máris arrĂłl kaphattunk hĂ­rt, hogy egy másik nĂ©pszerű disztribĂştor, a Mandriva hasonlĂł szolgáltatást indĂ­t el Click’n Backup nĂ©ven. Bár a Click’n Backup valamivel kĂ©sĹ‘bb debĂĽtált, mint az Ubuntu One, azonban eredetileg valĂłszĂ­nűleg nem azzal a cĂ©llal hozták lĂ©tre, hogy azzal konkuráljon: egy ilyen nagyszabásĂş projekt ugyanis hosszĂş fejlesztĂ©st igĂ©nyel, Ă­gy már akkor meg kellett kezdeniĂĽk, amikor mĂ©g valĂłszĂ­nűleg csak egy szűk belsĹ‘ kör tudott a Canonical terveirĹ‘l.
(more…)

Mandriva 2009.1, Ubuntu 9.04, Fedora Linux 11

2009-02-15

Idén tavasszal ismét izgalmas időszak elé nézünk: április közepe és május vége között három népszerű disztribúció is új kiadással jelentkezik. Az ütemtervek szerint elsőként a Mandriva Linux 2009 spring (2009.1) érkezik majd 2009. április 16-án, ezt egy héttel követi majd az Ubuntu 9.04 (Jaunty Jackalope) április 23-án, majd ezt követően egy hónappal, május 26-án jelenik meg a Fedora Linux 11 (Leonidas). Érdemes tehát összehasonlítani a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a három népszerű disztribúció következő kiadásaiban várható újdonságokat.
(more…)

Adam Williamson és a Mandriva

2008-12-13

A gazdasági válság már a szabad szoftveres világban is Ă©rezteti hatását: a Mandriva megvált a kĂĽlsĹ‘skĂ©nt dolgozĂł alkalmazottak nagy rĂ©szĂ©tĹ‘l, köztĂĽk Adam Williamson community managertĹ‘l. A hĂ­r november 27-Ă©n kerĂĽlt napvilágra, Ă©s Ăłriási felháborodást keltett a szabad szoftveres közössĂ©gekben. A szĂłkimondĂł vĂ©lemĂ©nyeirĹ‘l ismert Planète BĂ©ranger egyenesen az “Ă©vszázad idiĂłtájának”, majd kĂ©sĹ‘bb “minden idiĂłták legnagyobbikának” nevezte HervĂ© Yahit, a Mandriva vezetĹ‘jĂ©t. A hĂ­rt Adam Williamson szellĹ‘ztette meg a blogjában, miután Vincent Danent blogjában megĂ­rta, hogy a Mandriva megválik kĂĽlsĹ‘s alkalmazottaitĂłl. Vincent 8 Ă©s fĂ©l Ă©vet dolgozott a Mandrivánál (korábban Mandrake), a csĹ‘dvĂ©delem ideje alatt is vĂ©gig kitartott a cĂ©g mellett. KĂ©sĹ‘bb kiderĂĽlt, hogy a Mandriva nem válik meg VincenttĹ‘l, azonban Adam Williamson nem volt ilyen szerencsĂ©s: az Ĺ‘ állása december 31-Ă©n megszűnik.
(more…)