A ‘lucid’ címkével ellátott cikkek

Oauthpokalipszis most

2010-09-01

Az angol nyelvű sajtóban csak OAuthpocalypse néven emlegetett pillanat bekövetkezett: a Twitter szeptember elsején megváltoztatta az eddigi azonosítási metódusát, így a korábban használt módon már nem azonosíthatjuk a kliensünket. Ez azt jelenti, hogy azok a Twitter kliensek, amelyek nem OAuth segítségével azonosították a felhasználót, mától nem működnek tovább. Ez érinti az Ubuntu közösségi kliensét, a Gwibbert is. A Gwibber fejlesztők azonban készültek erre, és az Ubuntu Desktop PPA tárolóból már elérhető a javított verzió, ami a felhasználót OAuth segítségével azonosítja Twitteren.
(more…)

GNOME Activity Journal

2010-06-10

Szeptemberben érkezik a GNOME asztali környezet régóta várt új generációja, a GNOME 3.0. A release team június 2-án döntött arról, hogy mely projektek lesznek hivatalosan is részei a GNOME 3.0-ás kiadásának. A várakozásoknak megfelelően a GNOME Shell hivatalosan is a GNOME részévé vált, az azonban sokakat meglepett, hogy a másik izgalmasnak ígérkező fejlesztés, a Zeitgeist vissza lett utasítva, arra hivatkozva, hogy a projekt egyelőre nem áll készen arra, hogy befogadják. Ugyanakkor az elutasításnál megjegyzésként szerepel az is, hogy mindenképpen szeretnék, ha a projekt céljai idővel megvalósulnának a GNOME 3-ban. Bár a Zeitgeist egyelőre nem lesz hivatalosan is az asztali környezet része, mégis érdemes egy pillantást vetni rá, hiszen egy rendkívül izgalmas projektről van szó.
(more…)

Lubuntu 10.04

2010-05-02

A napokban jelent meg az Ubuntu legújabb kiadása, a Lucid Lynx. Nem csak az Ubuntu premierje volt április 29-én, sok más változat is megjelent aznap: így a KDE például az asztali környezetre épülő Kubuntu, a netbookokra szánt Ubuntu Netbook Edition, az XFCE asztali környezetre épülő Xubuntu, az otthoni médiacenterekre szabott MythUbuntu vagy a kiszolgálókra szánt Ubuntu Server. A korábbi hírektől eltérően azonban az LXDE asztali környezetre épülő Lubuntu most még nem csatlakozott az Ubuntu családhoz. Ez egyébként az OMG!UBUNTU! olvasóit valószínűleg nem érte váratlanul, hiszen a népszerű angol nyelvű blog már április 8-án beszámolt róla, hogy most még nem lesz hivatalosan is elismert változat a Lubuntu. Ez persze nem jelenti azt, hogy még fél évet kell várnunk, ha használni szeretnénk ezt a kis erőforrásigényű rendszert: nem hivatalos változatként ugyanis hamarosan elérhető lesz a disztribúció. A gyakorlatban ez pedig mindössze annyit jelent, hogy bizonyos csomagok PPA tárolóból érkeznek majd.
(more…)

Ubuntu 10.04 LTS

2010-04-30

Megjelent az Ubuntu 10.04 LTS, vagyis a Lucid Lynx. Az elmúlt hónapokban a Mogorva Mormota rendszeresen és részletesen foglalkozott a fejlesztés folyamatával, így az oldal rendszeres látogatói valószínűleg minden részletét pontosan ismerik már a rendszernek. Mégis érdemes talán egy összefoglaló cikkben sorra venni az újdonságokat, hiszen az ember könnyen elveszhet a részletekben, és több tucatnyi cikkből nem is mindig egyszerű kirakni a teljes képet. Annál is inkább, mert a Lucid Lynx egy LTS kiadás, így vélhetően többen lesznek olyanok, akik közvetlenül az előző hosszú távú támogatottsággal rendelkező kiadásról, az Ubuntu 8.04 LTS Hardy Heronról frissítenek majd. Vagyis mindenképpen érdemes sorra venni, milyen izgalmas, egyedi szolgáltatások és technológiák vannak a legújabb Ubuntu kiadásban.
(more…)

Indicator menük

2010-04-22

Az Ubuntu Karmic Koala egyik legfontosabb újdonsága a panelen megjelenő értesítésítések területén volt: itt mutatkozott be a Message Indicator Applet, vagyis az a kis boríték ikon, amiből közvetlenül elérhetjük a kommunikációs programokat, mint amilyen például az Empathy csevegőkliens, az Evolution levelező vagy a Gwibber mikroblog kliens. Az Ayatana projekt keretében zajló fejlesztések a Lucid Lynxben is folytatódtak, így megjelent a Me Menu, ahonnan a pillanatok alatt beállíthatja az állapotát a csevegőkliens számára, vagy közvetlenül üzenhet a közösségi oldalakra. Szintén az új Ubuntu kiadásban debütál az Application Indicator, ami az alkalmazások értesítéseit jeleníti meg egységes formában. Matthew Paul Thomas bejegyzése szerint, ami a Canonical design csapatának blogján jelent meg, ez csak a kezdet: a közeljövőben teljesen elbúcsúzhatunk az értesítési területtől, és ezt egy egységes rendszer váltja majd az Ubuntuban.
(more…)

Ubuntu One a Lucid Lynxben

2010-04-20

Alig több mint egy hét van az Ubuntu következő kiadása, az Ubuntu 10.04 LTS megjelenéséig. A Mogorva Mormota az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatosan követte a fejlesztés alatt álló kiadás újdonságait, így az oldal olvasói már valószínűleg akkor is kiválóan ismerik a Lucid Lynxet, ha még soha nem is próbálták. Ennek ellenére is lehetnek olyan részletek, amik talán nem annyira átláthatók: különösen igaz ez az Ubuntu One szolgáltalás újdonságaival kapcsolatban, amikről ebben a fejlesztési ciklusban még nem jelent meg összefoglaló cikk. Ezt pedig mindenképpen érdemes pótolni, hiszen az Ubuntu One egyike azon különleges szolgáltatásoknak, amik kiemelik az Ubuntut a disztribúciók tömegéből. Az Ubuntu One több mint egy egyszerű fájlszinkronizációs megoldás: valójában inkább a rendszer részét képező cloud szolgáltatások összességéről beszélhetünk, aminek része a jegyzetek, címtárak, könyvjelzők és a közösségi szolgáltatások üzeneteinek szinkronizációja, valamint egy online zeneáruház.
(more…)

Ubuntu Lucid Open Week

2010-04-17

Jorge O. Castro bejelentette a következő Ubuntu nyílt hetet. Az eseményre hagyományosan minden Ubuntu kiadás megjelenését követő héten kerül sor, így ezúttal május 3-a és 7-e között lesz. Az előadások IRC-n zajlanak, a Freenode hálózat #ubuntu-classroom csatornáján. Az esemény követésére természetesen használhatjuk a Lernid nevű alkalmazást is, így valóban úgy érezhetjük, mintha ott lennénk: láthatjuk az előadáshoz kapcsolódó prezentáció slide-jait, olvashatjuk az előadó szövegét, és követhetjük #ubuntu-classroom-chat szobát, vagyis a beszélgetések és kérdések csatornáját. Ez lesz az első olyan Ubuntu nyílt hét, ahol az előadók már aktívan építenek majd Lernid nyújtotta lehetőségekre, hiszen az alkalmazást az előző nyílt hét után két héttel, 2009 novemberének végén jelentette be Jono Bacon. A Mogorva Mormota, ahogy azt már tavaly tavasszal és ősszel is tette, ezúttal is egy kis előzetessel kíván kedvet csinálni a részvételhez.
(more…)

Banshee 1.6

2010-04-10

Az Ubuntu alapértelmezett zenelejátszója már az első kiadás, a Warty Warthog megjelenése óta a Rhythmbox. A GNOME asztali környezetbe illeszkedő alkalmazás nem csak egyszerűen zenék lejátszására alkalmas, hanem egyben a gyüjteményünk kezelésére is: a számokat adatbázisba rendezi, így egyszerűen és gyorsan keresgélhetünk benne. Ez nagyban hasonlít arra a módszerre, ahogy a nemrégiben itt is bemutatott F-Spot fotókezelő alkalmazás rendezi a képeinket. A Rhythmbox felépítését és alapvető szolgáltatásait tekintve a kezdetektől fogva nem sokat változott, de a különféle bővítményeknek köszönhetően mai napig remekül megállja a helyét. Így az Ubuntu fejlesztés alatt álló kiadásában, a Lucid Lynxben nemrégiben bemutatkozott Ubuntu One Music Store is a Rhythmboxból érhető el közvetlenül. Úgy tűnhet tehát, hogy a Rhythmbox egy biztos pont az Ubuntu életében. Ez azonban nem teljesen igaz, hiszen már tavaly májusban, a Karmic Koala fejlesztői találkozóján felmerült, hogy idővel a Banshee veheti át a helyét. Bár a váltás azóta sem történt meg, azonban a dolog továbbra is a levegőben lóg. Most pedig, hogy megjelent a Banshee 1.6-os, stabil kiadása, itt a remek alkalom, hogy kipróbáljuk az alkalmazást.
(more…)

Yahoo! helyett Google

2010-04-08

A Canonical alkalmazásában álló Rick Spencer bejelentette az Ubuntu fejlesztői levelezőlistáján, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a rövidesen megjelenő Ubuntu 10.04 LTS kiadásban marad a Google az alapéretmezett kereső. Idén januárban szintén ő jelentett be, hogy a Canonical és a Yahoo! együttműködési szerződést kötött, és ennek eredményeként a következő Ubuntu kiadásban a Yahoo! lesz az alapértelmezett keresőszolgáltató. Az együttműködés részeként a Canonical részesedett volna a keresések utáni bevételből, így minden egyes alkalommal, amikor egy Ubuntu felhasználó használta volna a keresőt, egyben az Ubuntu fejlesztését is támogatta volna. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy jövőben ez nem pont így lesz a Google-lel: Rick bejelentésében nem tér ki arra, hogy milyen okból tértek vissza a korábban is használt Google keresőhöz.
(more…)

gThumb 2.11.2.1

2010-04-07

Nemrégiben mutatta be a Mogorva Mormota az Ubuntu alapértelmezett fotókezelőjét, az F-Spot nevű alkalmazást. A népszerű programmal a képeink nézegetésén túl egyszerűbb szerkesztési munkálatokat is elvégezhetünk, sőt, akár közvetlenül fel is tölthetjük a fotóinkat valamelyik népszerű képmegosztó oldalra, mint amilyen például a Flickr vagy a PicasaWeb. Bár az F-Spot tökéletesen képes ellátni a feladatát, mégis felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon létezik-e valamilyen vonzó alternatívája az alkalmazásnak. A kérdés pedig már csak azért is jogos, mert ez tipikusan az a terület, ahol több megközelítésnek is lehet létjogosultsága. Az F-Spot kifejezetten gyűjteménykezelő alkalmazás, ennek megfelelően a képeinket is albumba rendezve kezeli. Ennek köszönhetően könnyen áttekinthetjük az összes fotónkat időrendben, címkézhetjük őket, és egyszerűen teljes képet kaphatunk a gyűjteményünkről. Ugyanakkor a képeket nem csak így lehet kezelni, hiszen egyszerűen a fájlrendszeren is keresgélhetünk közöttük, ahol ideális esetben mappákba rendezve vannak a képek. Ez utóbbi megközelítést preferálja a gThumb.
(more…)