A ‘karmic’ címkével ellátott cikkek

Linux Mint 8 Helena RC1

2009-11-15

Nemrégiben megjelent az Ubuntu 9.10-es kiadása. Ez nem csak az Ubuntu felhasználók számára érdekes, hanem azon disztribútorok számára is, akik az Ubuntura alapozzák a rendszerüket, ami pedig egyáltalán nem olyan szűk kör: a DistroWatch jelen pillanatban 61 Ubuntu-alapú disztribúciót tart nyilván, és ez még csak nem is az összes: sok olyan kis projekt létezik, ahol az önálló operációs rendszer legfeljebb egy-két csomag feltelepítését, és a háttérkép (meg esetleg az alapértelmezett téma) lecserélését jelenti, ezekkel pedig jellemzően nem is foglalkozik a DistroWatch. Szerencsére azonban léteznek komolyabb Ubuntu-alapú disztribúciók is, amelyek valóban képesek további értéket hozzáadni a rendszerhez, és így egy önállóan is komolyan vehető alternatívát létrehozni. Ezek közül is kiemelkedik a Linux Mint, amivel korábban, a Linux Mint 7 Gloria megjelenése kapcsán már foglalkozott a Mogorva Mormota.
(more…)

Debian Squeeze és Ubuntu Karmic Koala

2009-11-03

Talán már hallották az olvasók a régi viccet: az Ubuntu egy ősi afrikai kifejezés, a jelentése, hogy „Nem tudok Debiant telepíteni”. A vicc persze egyáltalán nem alaptalan, hiszen az Ubuntu a Debianra épül, és a projekt a kezdetekkor, a Warty Warthog megjelenésekor még valóban alig volt több, mint egy kicsit könnyebben kezelhető Debian. Ez pedig olyannyira így volt, hogy olyan történeteket is hallhatunk, amikor valaki az első Ubuntu kiadás megjelenésekor egy Debiant frissített Ubuntura a csomagkezelő segítségével. Azóta azonban eltelt 5 év, így a két disztribúció nyilvánvalóan távolabb került egymástól. Az Ubuntu azonban mégsem tekinthető egyszerűen forknak, hiszen minden kiadási ciklus kezdetén szinkronizálnak a Debiannal, és rengeteg csomag mai napig egyenesen és közvetlenül a Debian fejleszői ágából érkezik. Éppen ezért az is elhangzik időnként, hogy tulajdonképpen az Ubuntu nem más, mint egy Debian testing, barna grafikus témával. Talán érdemes megvizsgálni, hogy mennyi alapja van ennek a kijelentésnek: erre pedig a mostaninál jobb alkalmat nem is lehet találni, hiszen csak pár nap telt el azóta, hogy megjelent az Ubuntu legfrissebb kiadása, a Karmic Koala.
(more…)

Ubuntu 9.10 Karmic Koala

2009-10-29

Megjelent az Ubuntu 9.10 Karmic Koala. A Mogorva Mormota az elmúlt fél évben folyamatosan nyomon követte az új kiadás fejlődését, így az oldal rendszeres látogatói számára valószínűleg már minden új szolgáltatás régi ismerősként köszön majd vissza. Mégis érdemes talán most, a megjelenéskor áttekinteni, hogy milyen új fejlesztések kerültek be a Karmic Koalába, hiszen az elmúlt hónapokban folyamatosan formálódott az új kiadás, így sokszor már meglehetősen nehéz lehetett követni a változásokat. Annál is inkább, mert az Ubuntu történetének talán legizgalmasabb, legtöbb újdonságot hozó kiadásáról van szó, így ezúttal még a szokásosnál is több dolog van, ami figyelmet érdemel.
(more…)

Edubuntu Karmic Koala

2009-10-15

Az Ubuntu kifejezetten oktatási célokra szánt változata, az Edubuntu négy éve, 2005 októberében jelentkezett az első kiadásával. Ez volt a harmadik a hivatalos Ubuntu desktop változatok sorában, a 2004 októberében debütált GNOME asztali környezetet használó alapváltozat, majd a következő év áprilisában megjelenő, KDE-alapú Kubuntu után. Az Edubuntu, hasonlóan az Ubuntuhoz, szintén GNOME-ra épült, azonban a felület harsányabb színeket használt, az alapértelmezett csomagkínálatban pedig nagy számban kaptak helyet oktatóprogramok, és gyerekeknek szánt alkalmazások. Az Edubuntu sokáig önálló változatként létezett, azonban a CD lemezek 700 MByte-os kapacitása hamar szűkösnek bizonyult. Így az 8.04-es LTS kiadástól kezdve a korábban önállóan is telepíthető disztribúcióból egy kiegészítő CD lett, amit a már működő Ubuntu környezetre lehetett telepíteni. Ehhez azonban nem volt feltétlen szükség magára a korongra, hiszen metacsomagok segítésével akár tárolóból is egyszerűen installálhattuk.
(more…)

Ubuntu Karmic Open Week

2009-10-13

Jorge Castro bejelentette a következő Ubuntu nyílt hetet. Ezt immár hagyományosan mindig egy új Ubuntu kiadás megjelenését követő héten rendezik meg. Az eseményre így ezúttal november 2-a és 6-a között kerül sor, minden nap délután 4 és este 11 között, a korábbi alkalmakhoz hasonlóan a Freenode hálózat #ubuntu-classroom csatornáján. Az angol nyelven zajló előadások minden érdeklődő számára nyilvánosak, és arra is lehetőségünk van, hogy kérdéseket tegyünk fel az előadóknak. A prezentációkat a nemzetközi Ubuntu közösség jól ismert tagjai tartják, így például Joshua Hoover, Dustin Kirkland, David Planella, Jono Bacon és maga Mark Shuttleworth.
(more…)

Titkosított saját mappa

2009-10-08

Már csak 3 hét van hátra az Ubuntu következő kiadásának, a Karmic Koalának a megjelenéséig. A Mogorva Mormota az elmúlt fél évben rendszeresen foglalkozott az új kiadás fejlesztésének haladásával, valamint az abban debütáló új technológiákkal, azonban egy nagyon fontos témára mindezidáig nem került sor: ez pedig a biztonság kérdése. Pedig sok esetben talán ez a legfontosabb. Egy tipikus Linuxos desktop gép esetén pedig leginkább nem is attól kell tartanunk, hogy egy komoly tudású számítógépes bűnöző a világ távoli pontjáról célzott támadással tör be a gépünkbe, vagy éppen hogy egy weboldalon bóklászva futunk bele valami olyan támadásba, ami a böngészőnkben található sebezhetőséget kihasználva rosszindulatú alkalmazást telepít. Jelenleg még az sem jellemző, hogy egy gyenge pillanatunkban tudatosan feltelepített, jópofa képernyővédőről derül ki, hogy az miközben kímélgeti a monitorunkat, bőszen lopkodja a személyes adatainkat, vagy éppen percenként ezres nagyságrendben küldözgeti az olyan témával foglalkozó leveleket, amiről nem illik beszélgetni egy családi ebédnél. Persze itt fontos megjegyezni, hogy a meggondolatlan telepítéstől az Ubuntu sem véd minket, viszont erre a potenciális veszélyre létezik egy tökéletes workaround: soha ne telepítsünk olyan alkalmazást, amiben nem bízunk meg.
(more…)

Ubuntu One a terminálban

2009-09-28

Már csak egy hónap van hátra az Ubuntu következő kiadásának a megjelenéséig. A várhatóan október 29-én érkező Ubuntu 9.10, vagyis fejlesztői kódnevén a Karmic Koala egyik legizgalmasabb újdonsága a rendszer részét képező, fájlok és adatok archiválására, szinkronizálására és megosztására való cloud szolgáltatás, az Ubuntu One lesz. Az Ubuntu One legfőbb ereje egyszerűségében rejlik: csak annyi a dolgunk, hogy regisztrálunk a one.ubuntu.com weboldalon, elindítjuk az alkalmazást, és egy kattintással hozzáadjuk a gépünket. Ekkor rögtön létrejön egy Ubuntu One elnevezésű mappa, az ide másolt fájlok pedig automatikusan szinkronizálódnak a szerverrel. A felhasználónak pedig nem is kell azzal törődnie, hogy pontosan milyen mágia is van a háttérben. A Mogorva Mormota olvasói között viszont talán jó páran lehetnek olyanok, akiket érdekel, hogy hogyan is működik ez az izgalmas szolgáltatás.
(more…)

Ubuntu Software Center

2009-09-27

Nemrégiben egy új alkalmazás jelent meg az Ubuntu fejlesztés alatt álló kiadásában, a Karmic Koalában. Az Ubuntu Software Center nevű program jelen pillanatban a Hozzáadás/eltávolítás eszközt (gnome application installer) váltja ki, azonban a jövőre nézve ennél sokkal komolyabb tervei vannak az Ubuntu fejlesztőknek: a cél az, hogy a 2010 áprilisában megjelenő Ubuntu 10.04 LTS kiadástól (Lucid Lynx) egységes eszközként át tudja venni a Synaptic csomagkezelő, a GDebi csomagtelepítő, valamint a Szoftverforrások (Software Sources) feladatát. Június közepén már foglalkozott a Mogorva Mormota ezzel a projekttel, a csomagkezelés jövőjét elemző cikkben, azonban mindenképpen érdemes megnézni, hogy az elmúlt három és fél hónapban milyen változások történtek.
(more…)

Xubuntu 9.10 előzetes

2009-09-15

Legutóbbi alkalommal az oldal az új, LXDE asztali környezetre támaszkodó Ubuntu változattal, a Lubuntuval foglalkozott. A Lubuntut elsősorban régebbi, kisebb teljesítményű gépekre szánják, így a fejlesztők szerint már egy 266 MHz-es Pentium II-esen 192 MByte memóriával is használható sebességgel működik majd a rendszer. Ezzel pedig elsősorban a Xubuntu konkurense lesz, ami korábban hasonló szerepet töltött be az Ubuntu portfoliójában: míg a GNOME és KDE asztali környezetet használó Ubuntu és Kubuntu tipikusan korszerűbb gépen, 512 MByte memória felett érezte jól magát, addig a Xubuntu már egy ennél gyengébb géppel is beérte. A Lubuntu viszont várhatóan ezeken a gyengébb gépeken jobban teljesíthet majd, mint a Xubuntu, ami arra motiválhatja az XFCE-alapú rendszer fejlesztőit, hogy kicsit újrapozícionálják a disztribúciót. Így talán érdemes megnézni, mit tartogat számunkra a Xubuntu következő, 9.10-es kiadása, vagyis a Karmic Koala.
(more…)

Lubuntu

2009-09-09

Az Ubuntu jelenleg három különböző asztali környezetre épülő, hivatalosan is támogatott desktop változatban érhető el: a GNOME-on alapuló Ubuntu mellett választhatjuk a KDE-re támaszkodó Kubuntut vagy az XFCE felületet kínáló Xubuntut. Emellett létezik egy kifejezetten televízióra kötött felhasználásra tervezett változat, a Mythbuntu, ami a MythTV digitális videorögzítő (DVR) alkalmazásra épül. A netbookokra szánt Ubuntu Netbook Remix a GNOME asztali környezetet használja, amit a kis gépek igényeinek megfelelően alakítottak ki, míg a Kubuntu Netbook Edition a KDE-re és a KDE projekt Plasma Netbook Shell fejlesztésére támaszkodik. A közeljövőben várható a Moblinra épülő változat megjelenése is (az Ubuntu netbook változatairól nemrégiben részletesebben is írt a Mogorva Mormota). A már eddig megismert változatokhoz pedig rövidesen egy újabb csatlakozhat: ez az elsősorban kisebb teljesítményű gépekre szánt, LXDE-re épülő Lubuntu.
(more…)