A felület felépítése első ránézésre nagyon hasonló ahhoz, amit a GNOME Shell 2.91.3-as kiadásában is láthattunk. Jobban megnézve azonban több fontos változást is észrevehetünk. A legfeltűnőbb az átalakult ablakok, lekerültek ugyanis a minimalizálásra és maximalizálásra szolgáló gombok. A maximalizálás gomb helyett két féle módon is teljes képernyőre rakhatunk egy ablakot: az egyik lehetőség, hogy duplán kattintunk a címsorára, míg a másik, hogy egyszerűen felhúzzuk az ablakot a képernyő tetejére, hasonlóan ahhoz, ahogy az a Compiz Grid pluginjénél is működik. A minimalizálás eltávolítását a felület felépítése indokolta: a GNOME Shellben ugyanis nincs alsó panel ablaklistával, a rendszer pedig inkább arra bátorítja a felhasználót, hogy a munkaterületeket használja az időlegesen feleslegessé vált ablakok elpakolására.

Az ablakok és munkaterületek kezelésére, valamint az alkalmazások indítására a tevékenységek képernyőt használhatjuk, amit úgy érhetünk el, ha a felső panelen rákattintunk az Activites gombra, vagy az egeret a bal felső sarokba húzzuk. Ez két részre oszlik: a Windows oldalon kezelhetjük az ablakokat, míg az Applications az alkalmazások indítására szolgál. A GNOME Shell egyik leginnovatívabban megvalósított része a munkaterületek kezelése. A korábbi fix számú munkaterület helyett ezek dinamikusan jönnek létre és szűnnek meg, annak függvényében, hogy éppen mennyit használunk. A GNOME Shell automatikusan gondoskodik arról, hogy mindig legyen egy üres munkaterületünk. Ha nem fut egy alkalmazás sem, akkor egy munkaterületünk van. Ha elindítunk egy alkalmazást, annak az ablaka az első munkaterületre kerül, és ezzel együtt automatikusan létrejön egy második munkaterület is. Ha egy újabb alkalmazást indítunk, és annak ablakát áthúzzuk a második munkaterületre, azonnal létrejön egy harmadik. A GNOME Shell arra is figyel, hogy az üres munkaterület mindig leghátulra kerüljön, és ha két üres munkaterületünk lenne, az egyiket automatikusan megszünteti.

Innovatívan valósították meg az értesítések kezelését is. A felső panelen kizárólag a rendszerrel kapcsolatos értesítéseket láthatjuk, az alkalmazások üzenetei alul jelennek meg. Ha az egeret lehúzzuk a jobb alsó sarokba, egy áttetsző fekete sáv jelenik meg, amely lényegében a korábbi értesítési területet hivatott kiváltani, amelynek jobb szélén sorakoznak az egyes alkalmazások ikonjai egymás mellett. Az alkalmazások értesítései a képernyő alsó részének közepén jelennek meg. Az üzenetek rövidített formában jelennek meg, az egeret az értesítésre húzva kártyaszerűen kiugrik, így el tudjuk olvasni a teljes szöveget.

A GNOME fejlesztők hagyományosan nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ne zavarják össze a kezdő felhasználókat túl sok beállítási lehetőséggel és opcióval. Ennek részeként egyszerűsítették a számítógép leállítási lehetőségeit is, a preferált mód a suspend lett. Emiatt kikerült a menüből a számítógép újraindításának vagy leállításának lehetősége, és alaphelyzetben csak a suspend opció látható. Az újraindítás csak akkor jelenik meg, ha egy frissítés miatt ez szükséges, míg a leállítást az Alt billentyű lenyomásával csalogathatjuk elő. Ha lehajtjuk a hordozható gépünk tetejét, a gép automatikusan suspendel, és ez az opció grafikus felületen nem módosítható. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jövőben a fejlesztőknek a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kell fektetniük majd a suspend támogatására, ami egyébként hagyományosan problémás terület Linuxon. Más beállítási lehetőségek hiányának egyszerűen az az oka, hogy a fejlesztők még nem készültek el az ezek konfigurálására szolgáló megoldással. Így jelen pillanatban még nem tudjuk beállítani a témát, megváltoztatni a panel vagy a tevékenységek képernyő színét, kiválasztani a használt betűtípust.

A GNOME 3 sok tekintetben nagyon komoly változásokat hoz a korábbi kiadásokhoz képest, a fejlesztők láthatóan nem féltek attól, hogy jelentős újításokat vezessenek be. Ezen változások egyelőre még nem fogják érinteni az Ubuntu 11.04-es kiadását, hiszen az még a Maverick Meerkatben is megtalálható GNOME 2.32-es kiadásra épül majd. A következő kiadási ciklussal kapcsolatos legizgalmasabb kérdés tehát az, hogy hogyan valósul meg majd a GNOME 3 környezet és a Unity felület integrációja.

A btrfs története 2007-ben kezdődött, amikor Chris Mason, a fájlrendszer kitalálója és a fejlesztés elindítója az Oracle alkalmazásába került. Köszönhetően a gyors fejlődésének, valamint annak, hogy a projekt számára az Oracle stabil hátteret biztosít, a fájlrendszer rendkívül gyorsan a mainline kernel része lett: a 2.6.29rc1 kiadás óta elérhető tesztelésre. Ennek eredményeként mára a btrfs egy valóban nyílt projektté vált, és a fejlesztésében olyan vállalatok is részt vesznek, mint például a Red Hat, SUSE, Intel, IBM, HP vagy a Fujitsu. A btrfs-t gyakran hasonlítják össze a Sun ZFS elnevezésű fájlrendszerével, amit például az OpenSolarisban is találhatunk. Ez pedig már csak azért is érdekes kérdés, mert idén áprilisban bejelentették, hogy a két vállalat megállapodott arról, hogy az Oracle felvásárolja a Sun-t, így a két hasonló képességekkel rendelkező fájlrendszer egy tulajdonoshoz kerülhet. Ugyanakkor, mint az az LWN kiváló cikkéből kiderül, bár a ZFS és a btrfs tudását tekintve hasonlóak, belső felépítésüket tekintve jelentősen eltérnek.

Ezek után persze jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis, milyen különleges képességei lesznek a btrfs-nek: egyáltalán, mit tudhat egy fájlrendszer. Nos, a btrfs a fájlok egyszerű tárolásán túl sok olyan szolgáltatással rendelkezik, amit a ma Linuxon elterjedt fájlrendszerek még nem nyújtanak. Ha pedig már most szeretnénk egy kicsit bepillantást nyerni ezekbe, tulajdonképpen nincs különösebb akadálya, ugyanis a btrfs már most is elérhető tesztelésre például Ubuntu 9.10 vagy Fedora 12 alatt. Ubuntu alatt, ha btrfs-t szeretnénk használni, a btrfs-tools csomagot kell telepítenünk, míg Fedora 12 alatt a btrfs-progs csomagra lesz szükségünk.

Ha szeretnénk létrehozni egy btrfs partíciót, azt az mkfs.btrfs segítségével tehetjük meg, a sudo mkfs.btrfs /dev/sdXX (például sudo mkfs.btrfs /dev/sdb1) parancs kiadásával: gondolom, mondanom sem kell, hogy nagyon nem mindegy, itt milyen elérési útvonalat adunk meg, hiszen az adott partícióról ilyenkor minden adatot eleveszítünk. Vagyis vagy egy külön, csak erre szánt partíciót használjunk a kísérletezésre, vagy valamilyen külső adattároló eszközt. A btrfs jelen pillanatban kizárólag tesztelésre való, ezért semmilyen fontos vagy kritikus adatot ne tároljuk rajta anélkül, hogy lenne egy másolat róla egy biztonságos helyen. Miután létrehoztuk a btrfs partíciónkat, a btrfsctl nevű eszköz segítségével tudunk rajta különféle műveleteket végezni. A btrfsctl -s név /elérési/útvonal parancs segítségével egy snapshotot hozhatunk létre, vagyis rögzíthetjük a aktuális állapotot, és ehhez a ponthoz később bármikor visszatérhetünk. Ha például a snapshotnak a neve snap, és a btrfs partíciónk a /mnt/btrfs alatt található, akkor a következő parancsot kell kiadnunk: btrfsctl -s snap /mnt/btrfs. Ez copy-on-write módon történik, vagyis nem igényel extra tárhelyet addig, amíg nem módosítunk valamit: és ezt követően is csak a változások foglalnak helyet. Természetesen arra is lehetőségünk van, hogy egy ilyen snapshotot mountoljunk: mount -t btrfs -o subvol=név /dev/sdXX /elérési/útvonal. Az előbbi példánál maradva: mount -t btrfs -o subvol=snap /dev/sdb1 /mnt/btrfs

A másik érdekes szolgáltatása a btrfs-nek, hogy a partíciókat akár menet közben is átméretezhetjük: növelhetjük, vagy akár csökkenthetjük is a méretüket. Ehhez a sudo btrfsctl -r méret /elérési/útvonal parancsot használhatjuk: vagyis, ha mondjuk 2 GByte-ra szeretnénk a /mnt/btrfs csatolási ponton lévő partíciót méretezni, akkor a sudo btrfsctl -r 2g /mnt/btrfs parancsot kell kiadnunk. Ha szeretnénk 100 MByte-tal csökkenteni a méretét, akkor azt a sudo btrfsctl -r -100m /mnt/btrfs utasítás segítségével tehetjük meg. Ha pedig szeretnénk a maximális méretre növelni, egyszerűen a sudo btrfsctl -r max /mnt/btrfs sort kell begépelnünk a terminálba. A btrfs arra is lehetőséget biztosít, hogy akár menet közben töredezettség-mentesítsünk egy fájlt vagy egy könyvtárat. Erre a btrfsctl -d utasítás szolgál. Természetesen mielőtt bármit is csinálnánk a btrfsctl nevű eszközzel, mindenképpen érdemes alaposan átolvasni és értelmezni a hozzá tartozó útmutatót a man btrfsctl parancs kiadásával.

A tervek szerint a btrfs akár már a Fedora következő kiadásában, a várhatóan jövő májusban megjelenő Fedora 13-ban (fejlesztői kódnevén Goddard) elérhető lehet a telepítőből, és bizonyos képességeit aktívan használni is fogják, bár továbbra sem lesz alapértelmezett. A Wiki oldalon található specifikáció szerint a cél az, hogy egy yum plugin segítségével minden frissítés előtt készüljön egy pillanatfelvétel a root partícióról, így probléma esetén bármikor egyszerűen vissza lehet térni egy korábbi, jól működő állapothoz. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a felhasználónak nincs külön partíciója a /home számára, úgy az is visszakerül egy korábbi állapotába. Természetesen ez nem egy visszafordíthatatlan dolog, hiszen bármikor, bármelyik pillanatfelvételt mountolhatjuk, vagyis az adatok ettől még nem vesznek el, bár nyilván egy kezdő felhasználót összezavarhat. Ennek ellenére, ha btrfs-t szeretnénk használni a root számára, úgy érdemes lesz majd a /home-ot külön partícióra tenni.

Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a fenti fejlesztés végül bekerül-e a Fedora 13-ba, vagy csak egy későbbi kiadásban látjuk majd viszont. Mint ahogy jelen pillanatban még arról sincsenek információink, hogy az Ubuntu mikor kezdi el majd használni ezt az új fájlrendszert. Mivel az Ubuntu 10.04 egy LTS, vagyis hosszú távon támogatott kiadás lesz, és a fejlesztők elsődlegesen a stabilitásra és kiforrottságra helyezik a hangsúlyt, így nem valószínű, hogy ebben hivatalosan támogatott opcióként megjelenhet a btrfs. Legkorábban tehát jövő ősszel, az Ubuntu 10.10-ben találkozhatunk vele. Valószínűbb azonban, hogy csak a 11.04-es kiadásban lesz elérhető a telepítőből opcióként, és legkorábban a 11.10-es kiadástól lehet alapértelmezett. Persze mindez csak spekuláció, hiszen ezzel kapcsolatban egyelőre semmilyen hivatalos állásfoglalás nem jelent meg, és minden attól függ, hogy milyen ütemben fejlődik majd a btrfs. Az elmúlt 2 év eredményei azonban mindenképpen bizakodásra adnak okot.

A Fedora 12-ben, hasonlóan a nemrégiben megjelent másik két népszerű desktop disztribúcióhoz, a Ubuntu 9.10-hez és a Mandriva 2010-hez, valamint a Debian fejlesztés alatt álló kiadásához, a Debian Squeeze-hez, a korábban alapértelmezett Pidgin csevegőkliens helyét az Empathy vette át. Így a közelmúltban kiadott, népszerű GNU/Linux disztrók közül már csak az openSUSE 11.2-ben maradt a Pidgin az alapértelmezett kliens, azonban az egyik openSUSE fejlesztő, Vincent Untz véleménye szerint elképzelhető, hogy a következő, 11.3-as kiadástól kezdve ők is váltanak. Úgy tűnik tehát, hogy az Empathy egyre biztosabban veszi át a Pidgin helyét a GNOME asztali környezetben.

A Fedora 12 egy érdekes változtatást vezetett be megjelenéskor: az új kiadásban a privilégium nélküli helyi felhasználók is telepíthetnek csomagokat, jelszó megadása nélkül, a hivatalos tárolókból. A hírről a HUP is beszámolt. Ez a változtatás meglehetősen nagy hullámokat keltett a közösségben, így például a fedora-devel levelezőlistán. Végül a fejlesztők a felhasználók reakcióinak hatására úgy döntöttek, hogy egy PackageKit frissítés keretében ismét kötelezővé teszik a root jelszó használatát a csomagok telepítéséhez. Egy későbbi Fedora kiadástól kezdődően azonban szeretnének áttérni arra, hogy egy adminisztrációs felületen lehet majd megadni a felhasználók jogait, így például jogosultságot biztosítani nekik a csomagok telepítésére.

A Fedora új kiadásában az alaptelepítés része lett a Gnote jegyzetelő alkalmazás, ami a Mono keretrendszerre épülő Tomboy C++-ban újraírt változata. Így a Mono keretrendszer által igényelt helyet meg lehet spórolni a Live CD-n, ráadásul a Gnote kevesebb erőforrást igényel, mint a Tomboy, miközben funkcionalitásban is alig marad el tőle (bár az online szinkronizálás lehetősége hiányzik), így valóban jó alternatívát jelent. Természetesen a Tomboy (és a Mono keretrendszer) is elérhető a tárolókból, így utólag könnyedén telepíthetjük, ha szükségünk van rá. A Fedora 12-be bekerült az új Ogg Theora videokodek, a Thusnelda, aminek segítségével hatékonyabb tömörítés érhető el: így ugyanolyan bitráta mellett jobb képminőséget kapunk, vagy pedig azonos képminőség mellett csökken a fájlméret. Szintén a multimédiás szolgáltatások színvonalát érinti, hogy az új kiadásban fejlettebb lett a PulseAudio, így más egyebek mellett jobban támogatja a különféle eszközök menet közben történő csatlakoztatását.

A Fedora előző kiadástól kezdve a rendszer által használt alapértelmezett fájlrendszer az ext4, azonban a Fedora 11-ben található GRUB még nem tudott ext4 partícióról bootolni, így telepítésnél létre kellett hozni a számára egy /boot partíciót is ext2-vel vagy ext3-mal. Az új kiadásba azonban újabb GRUB került, ami már támogatja az ext4-et, így ez az akadály elhárult. Szintén megújult a rendszerindulási folyamat: a korábbi, monolitikus bootolási rendszert az új, eseményvezérelt Dracut technológia váltja az új kiadásban. Ez hasonló célokat szolgál, mint az Ubuntu 6.10-es kiadásában bemutatkozott, de igazán csak az Ubuntu 9.10-es kiadástól kezdődően aktívan kihasznált technológia, az Upstart. A csomagkezelés hatékonyságát és gyorsaságát javítja, hogy immáron az alaptelepítés része a yum-presto plugin, ami lehetővé teszi, hogy frissítéskor ne kelljen az egész csomagot letölteni, csak a változásokat. Változtattak a csomagokban használt tömörítési formátumon is: az új kiadás már gzip helyett XZ algoritmust használ, így csökkent a csomagok mérete, miközben ez nem jelent nagyobb memóriafoglalást vagy processzorterhelést.

A Fedora 12 ismét egy sok érdekes fejlesztést felvonultató kiadás. Az újdonságok teljes felsorolása pedig meghaladja ezen cikk kereteit és lehetőségeit. Szerencsére erre tulajdonképpen nincs is szükség: a Fedora szabad szoftver, bárki nyugodtan letöltheti és egyszerűen kipróbálhatja a Live CD segítségével akár virtuális gépben, akár egy igazi számítógépen. Bár a Fedorát jellemzően inkább a bátrabb, újdonságokkal szívesen próbálkozó felhasználóknak szánják, ők viszont remek kiszolgálásban részesülnek: ez a disztribúció ugyanis rendkívül kényelmes formában, igényes, könnyen kezelhető felületen tárja elénk a legfrissebb szabad szoftveres technológiákat.

A Fedora 12 Alpha kiadása letölthető a disztribúció weboldaláról, a szokásos változatokban: telepítő DVD, live CD (GNOME asztali környezettel) és KDE-s live CD. Valamint ezek alatt, a “See all custom spins” pontra kattintva további változatok torrentjeit taláhatjuk meg, például XFCE vagy LXDE grafikus környezettel, speciálisan brazil felhasználóknak szánva, vagy éppen kifejezetten játékosoknak összeállítottat. Ha pedig mindig a legújabb, fejlesztés alatt álló kiadást szeretnénk kipróbálni, de nem akarjuk telepíteni a rendszert, vagy egyszerűen nem akarunk telepítés után rögtön egy hosszabb frissítéssel kezdeni, akkor a nightly composes oldalról letölthetők frissebben generált képfájlok is. Ezek hasonlóak az Ubuntu daily és daily-live változataihoz, és mint minden napi generálású iso-nál, itt is előfordulhat olyan, hogy az éppen letölthető nem igazán használható – az esetek nagy részében azonban így rengeteg időt megspórolhatunk magunknak.

Az év végén megjelenő Fedora 12 Constantine több izgalmas újdonsággal is kecsegtet. Talán a legfontosabb fejlesztés a hálózati kapcsolatok kezeléséért felelős Network Managert érinti: az új verzió többféle mobil szélessávú eszközt kezel, mint korábban, és a rendszer képes lesz arra is, hogy megtalálja az elérhető GSM hálózatokat, felismerje a mi szolgáltatónkat, és egy adatbázis alapján a csatlakozáshoz szükséges beállításokat elvégezze, így még egyszerűbbé válik majd a kapcsolat létrehozása. Emellett az új Network Manager képes a rendszerszintű hálózati kapcsolatok létrehozására és szerkesztésére is. A Bluetooth szolgáltatás a Fedora korábbi kiadásaiban folyamatosan futott a háttérben, az új kiadásban viszont csak akkor indul el, amikor tényleg szükség van rá, és használat után 30 másodperccel automatikusan lekapcsol majd, így bánva takarékosabban a rendelkezésre álló erőforrásokkal.

A rendszer teljesítményét érintő optimalizációkat is végeztek a fejlesztők: a 32 bites változatot kifejezetten i686 processzorokra fordítják, és olyan optimalizációkat is végeztek, amik javítják a teljesítményt Intel Atom-alapú gépeknél. Ez utóbbi nem idéz elő kompatibilitási problémákat más processzor esetén sem, viszont jótékonyan hat a sebességre ezen a netbookokban rendkívül elterjedt architektúrán. Változtak némiképp a tárolókban található csomagok is: a korábbi Gzip tömörítés eljárásról XZ (LZMA) eljárásra váltottak, ennek köszönhetően csökkent a csomagok mérete, így kevesebb helyet foglalnak a tárolókon, és telepítésnél vagy frissítésnél rövidül a letöltési idő is. Újdonság a Thusnelda kodek támogatása is, ami az Ogg Theora videotömörítési eljárás új generációja. Az új szabad és nyílt formátum segítségével jobb képminőség érhető el azonos fájlméret mellett, vagy pedig kisebb méretű fájl is képes a korábbi képminőséget nyújtani.

Az Alpha kiadásban a GRUB végre támogatja az ext4 partícióról történő rendszerindítást. A Fedora 11-es kiadásában bár az alapértelmezett fájlrendszer az ext4 volt, azonban ezt a GRUB még nem támogatta, így telepítésnél létre kellett hozni egy külön /boot partíciót is ext3 fájlrendszerrel. Az új kiadásban megújul az init rendszer is: a korábbi initrd-t Dracut váltja. A korábban használt initrd erősen disztribúciófüggő és meglehetősen rugalmatlan volt. A Dracut egy eseményvezérelt keretrendszer, amit disztribúció-függetlennek terveztek. A változtatás eredményeként az initramfs-nek egyetlen feladata marad: a root fájlrendszer mountolása. A fejlesztés iránya ebben a tekintetben rendkívül hasonló ahhoz, amit az Ubuntu fejlesztők követnek rendszerindítási folyamat optimalizálása során, ahol szintén az initramfs lecsupaszítását tűzték ki célul.

A Fedora 12-ben immáron a Kernel Mode Setting technológia az Intel és az ATI mellett az nVidia grafikus kártyákat is támogatja a Nouveau driver segítségével. A Nouveau projekt egy nyílt forráskódú nVidia meghajtó írását tűzte ki célul, ami támogatja a 3D gyorsítást is. A Kernel Mode Setting segítségével a felbontás állítását a kernel végzi el a grafikus kiszolgáló helyett, így villódzásmentes lehet a rendszerindulás, és gyorsabbá és megbízhatóbbá válik a suspend/resume folyamat, valamint a váltás a konzolra és vissza. Jelentős fejlesztések várhatók a virtualizáció területén is. Ilyen például az, hogy KSM, vagyis a Kernel SamePage Merging, ami lehetővé teszi, hogy az azonos memórialapokat a kernel egyetlen lappá vonja össze, így hatékonyan csökkenthető több hasonló virtuális gép esetén a memóriaigény. Emellett további memóriaoptimalizációk történtek, lehetővé vált a virtuális hálókártyák menet közbeni csatlakoztatása, javították a qcow2 formátumú képfájlok sebességét, és sok más további fejlesztés várható. Ezek teljes felsorolása, és a részletesebb bemutatása megtalálható a Fedora heti hírlevelének 190. számában.

A Fedora következő kiadása a GNOME 2.28-as kiadását fogja szállítani. A tárolóban pedig már megtalálható a GNOME projekt jelenleg még erősen fejlesztés alatt álló új felhasználói felülete, a GNOME Shell. Ha ezt szeretnénk kipróbálni, akkor a yum install desktop-effects gnome-shell parancs segítségével telepíthetjük, majd a gnome-shell --replace & utasítással (vagy grafikus felületen a “Desktop Effects” eszközzel) indíthatjuk el. Az alapértelmezett csevegőkliens a Pidgin helyett az Empathy lesz, hasonlóan az Ubuntu 9.10 Karmic Koalához. A Fedora 12 Constantine ismét egy nagyon érdekes kiadásnak ígérkezik, és nem csak a Fedorások számára: az itt először bemutatkozó újdonságok egy jelentős része idővel más GNU/Linux disztribúciókban is megjelenhetnek. Ha valakit érdekel a szabad szoftverek jövője, akkor mindenképpen érdemes figyelnie az egyik leginnovatívabb disztró, a Fedora fejlesztéseire.

A Fedora Fit and Finish projektje, eltérően a One Hundred Paper Cuts-tól, nem a legkülönbözőbb területekről összlapátolt hibákkal foglalkozik, hanem előre rögzítették azt a hat területet, amellyel foglalkoznak majd. Ez a hat terület a képernyőkezelés, perifériák, hálózatok, rendszerindulás és bejelentkezés, fájlok, zenék és munkaasztal megosztása és az energiagazdálkodás. Minden területhez kapcsolódik egy-egy tesztnap, amikor összegyűjtik a tennivalókat. Az első tesztnapra július 7-én kerül sor, közép-európai idő szerint délután kettő és este tizenegy között, a #fedora-fit-and-finish (Freenode) IRC csatornán. Ezen a napon minden a képernyőkezelésről fog szólni: tesztelik a több monitoros üzemmódot, a képernyők menet közben történő csatlakoztatását és eltávolítását, valamint a projektorok működését. A cél az, hogy kiszűrjék azokat a tipikus felhasználásnál jelentkező problémákat, amikor valami nem úgy működik, mint ahogy azt az ember várná. Ha valaki szeretne részt venni ebben, annak szüksége lesz egy rawhide (vagyis fejlesztői) rendszerre. Mivel ilyet csak viszonylag kevesen tartanak a gépükön, ezért a projekthez kapcsolódó wiki oldalon található információk szerint a fejlesztők megpróbálnak a tesztnapokra készíteni majd rawhide Live CD-ket, hogy ezzel is megkönnyítsék a bekapcsolódást.

A felhasználóknak pedig már nem kell sokat várniuk, hogy élvezhessék a munka gyümölcsét: a Fit and Finish, hasonlóan az Ubuntu One Hundred Paper Cuts projektjéhez, azonnali eredmények elérését célozza, amik már a disztribúció következő kiadásában megjelennek. A Fedora 12 (Constantine) az ütemterv szerint november elején érkezik. Apróbb csúszás persze előfordulhat, hiszen a Fedora 11 végül az eredetileg tervezettnél két héttel később jelent meg, de még ezzel együtt is valószínűleg az idén kezünkbe kaparinthatjuk a végleges rendszert. Maguk a javítások persze jóval előbb bekerülhetnek upstreambe, így jó esély van rá, hogy egyikkel vagy másikkal akár már a Fedora 12 megjelenése előtt is találkozhatunk más disztribúciókban.

A rendszer indulásakor már a Plymouth grafikus bootolását láthatjuk: ez sajnos a végleges kiadásban közel nem lett annyira szép, mint az előzetes kiadásokban volt, bár persze a mostani sem csúnya. Viszont a bejelentkező képernyő, és maga a rendszer is kifejezetten szép lett: már a Fedora 10 is gyönyörű volt, és az új kiadás sem marad el tőle, egyszerűen öröm ránézni, és az ember kifejezetten jó érzéssel kezdi el használni. A Fedorákra jellemző, hogy igyekeznek mindig a legújabb és legizgalmasabb újdonságokat belezsúfolni a disztribúcióba. Ez persze mindig jelent némi stabilitási kockázatot, azonban az első tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a Fedora 11 egyáltalán nem annyira problémás, mint amennyire hajlamosak egyesek azt gondolni: kifejezetten jól összerakott, barátságos rendszer benyomását kelti.

Jól mutatja ezt, hogy a Fedora 11 alapértelmezett böngészője a Firefox 3.5-ös kiadásának Beta 4 változata, ami első indításkor figyelmeztet is minket, hogy ez a kiadás még kizárólag tesztelési célokat szolgál. Ugyanakkor kernelből nem a napokban megjelent legújabb, 2.6.30-as került bele, hanem az eggyel korábbi, a 2.6.29-es, ami így mostanra kiforrottnak tekinthető. Korábban egy másik, közel nem ennyire bleeding edge hírében álló disztribúció, a Mandriva esetében már arra is volt példa, hogy a végleges kiadás és az abban megtalálható kernel hivatalos kiadása egyazon napra essen: a Mandriva 2009.0 pont 2008. október 9-én jelent meg, ugyanazon a napon, amikor az abban található 2.6.27-es kernel.

A rendszer grafikus csomagkezelője, a PackageKitre épülő gpk-application kifejezetten barátságos, és felületében valahol félúton van az Ubuntu Hozzáadás/Eltávolítás menüpontja és a Synaptic csomagkezelő között. Más szolgáltatásokat is köszönhetünk a PackageKit-nek: a Fedora 10-ben debütált, és Ubuntuból már régebbről is ismerős automatikus kodektelepítés mellett ennek köszönhetjük, hogy az új kiadás képes a betűkészletek automatikus telepítésére, amennyiben arra valamelyik dokumentum pontos megjelenítéséhez vagy szerkesztéséhez szükség lehet. A technológia még további lehetőségeket is rejt magában, így a jövőben ezen a területen további fejlődés várható.

A Fedora 11 talán legizgalmasabb újdonsága a Kernel Mode-Setting, vagyis a KMS technológia támogatása az Intel, Nvidia és ATI videokártyáknál. A technológia segítségével valósították meg a Plymouth használatával történő, látványos, grafikus bootolást, és a tesztek szerint segítségével a suspend/resume funkciók megbízhatósága és sebessége terén is jelentős javulás érhető el. A KMS várhatóan az Ubuntu következő, 2009 október végén megjelenő 9.10-es kiadásában is megtalálható lesz majd, azonban a Plymouth nem: ehelyett ugyanis az Ubuntu fejlesztők, ahogy arról nemrégiben már itt is olvashattak az oldal látogatói, inkább a bootidő jelentős lefaragásán dolgoznak.

Sok más újdonságot is találhatunk az új Fedora kiadásban: immáron ext4 lett az alapértelmezett fájlrendszer. Fejlettebb lett az ujjlenyomat-olvasás is, így ha a felhasználó megadta az ujjlenyomatát, akkor annak segítségével egyszerűen bejelentkezhet, vagy azonosíthatja magát. Elsősorban a szoftverfejlesztők számára lehet hasznos újdonság, hogy a rendszerben alapból megtalálható a MiniGW, aminek segítségével közvetlenül a Fedora alól fordíthatunk alkalmazásokat Windowsra, Microsoft Windows használata nélkül. Szintén izgalmas fejlesztés történt a frissítések kezelése terén: normális esetben frissítéskor az egész új csomagot letölti a Fedora. A Presto segítségével azonban megoldható, hogy ilyenkor ne az egész csomagot töltse le újra, hanem csak a két csomag közötti változásokat (delta), így akár 60-80 százalékkal is kevesebbet kell leszednünk a szerverről. A Presto egyelőre nem alapértelmezett, ha szeretnénk használni ezt a szolgáltatást, a yum install yum-presto parancs kiadásával telepítenünk kell azt.

A Fedora kifejezetten izgalmas disztribúció, hiszen gyakran először itt próbálhatunk ki kulcsra készen olyan új technológiákat, ami más disztribúciókban csak hónapok múlva várható: ilyen például a mostani kiadásban a KMS. A Fedora 11 pedig egy igazán szép, könnyen használható, barátságos rendszer, így annak is érdemes megnéznie, aki ugyan nem szeretné lecserélni a jelenleg használt, kedvenc disztribúcióját, azonban szívesen próbál ki új technológiákat: ennél kényelmesebben ezt már csak akkor tehetné meg, ha egy ajándék kanapé is járna a rendszerhez.

A napi frissítésű rawhide telepítő képfájlt megtalálhatjuk a disztribúció tükörszerverén, boot.iso néven. A fájl mérete olyan 160 Mbyte körül van, és leginkább a Debian netinst CD-jéhez hasonlítható: a szükséges csomagokat a szerverről tölti le. Ez némiképp másképp működik, mint az Ubuntunál, hiszen ott az első alpha megjelenése után minden nap készül két 700 MByte körüli képfájl: az egyik a daily iso (ez az alternate telepítőnek felel meg), valamint a daily-live iso (ez a desktop CD).

A Fedora 11 a Leonidas fejlesztői kódnevet kapta – ehhez illeszkedve az artworkben is az ógörög hatás jelenik meg. A háttérkép valószínűleg azok szívét fogja leginkább megdobogtatni, akik korábban játszottak a Settlers nevű legendás stratégiai játékkal, a kép stílusa ugyanis ennek a vizuális világát idézi: görög oszlopos épület egy vakítóan zöld domboldalon, a háttérben fenyőerdő és ködbe burkolózó hegyek. Ugyanakkor még nem biztos, hogy ezt láthatjuk majd a május végén megjelenő végleges kiadásban is viszont, hiszen a legutóbbi heti hírlevél tanúsága szerint nem nyerte meg mindenkinek egyformán a tetszését. Az tény, hogy a Fedora 10 Solar témája rendkívül szépre sikerült, ez pedig valószínűleg nagy nyomást jelent a Fedora közösség számára, hogy ismét valami ahhoz foghatóval álljanak elő.

A munkaasztal felépítése Ubuntu felhasználók számára is rögtön otthonos lesz: szinte mindent ugyanott találunk, ahol Ubuntu alatt. A Fedora kifejezetten innovatív disztribúció, sok újdonságot elsőként vezetnek be, ráadásul a Fedora 11 (Leonidas) egy hónappal később jelenik csak majd meg, mint a Jaunty Jackalope. Ennek megfelelően sok csomagból még fejlesztői változatot találhatunk benne, mint például a 2.6.29-es kernel, a 3.1-es Firefox vagy a 3.1-es OpenOffice.org. Ez is remekül mutatja, hogy bár a két disztribúció beta kiadása között mindössze hat nap telt el (ráadásul úgy, hogy a Fedora 11 Beta eredetileg március 24-én jelent volna meg, csak egy héttel eltolták), azonban ezek azért nem állíthatók tökéletesen párhuzamba, az eltérő kiadási metódus miatt. Az alpha kiadások kezelése is eltérő: az Ubuntunak egy fejlesztési ciklusban hat alpha kiadása jelenik meg, míg a Fedorának mindössze egy.

Több olyan fejlesztést is láthatunk majd, amihez hasonló szolgáltatás (némiképp más módon megvalósítva) az Ubuntusok számára már ismerős lehet. Az egyik ilyen, hogy már a Live CD-n helyet kap egy “vendég felhasználó” üzemmód, amelynek segítségével egy ideiglenes, korlátozott profilt hozhatunk létre, amely kilépéskor automatikusan megszűnik. A szolgáltatást megvalósító xguest csomag egyébként már 8-as kiadástól elérhető a Fedorában, most pedig már alapértelmezetten a rendszer része lesz. Különösen a kezdő felhasználók fognak örülni annak a Packagekit fejlesztésnek, amelynek segítségével az új Fedora megkönnyíti majd a szükséges zárt firmware-ek telepítését. Ez működésében hasonló, mint az Ubuntuban található “Eszközmeghajtók” nevű segédprogram, és egyszerűbbé teheti az új felhasználók számára a különféle hardverek működésre bírását.

A Fedora 11 egyik legizgalmasabb, bár kétség kívül egyelőre csak keveseket érintő újdonsága a btrfs fájlrendszer debütálása. Az új fájlrendszer, amelynek fejlesztése az Oracle berkeiből indult, egyelőre erősen fejlesztés alatt áll, és sok hiányossággal rendelkezik még. Így például a lemezformátum sem tekinthető biztosan véglegesnek, bár változtatás ebben már csak akkor lesz, ha kritikus hibát találnak, amit máshogy nem lehet javítani. Ebből következően éles rendszeren egyelőre senkinek sem ajánlott a használata, azonban mindenképpen ígéretes technológia, ami idővel a Linux disztribúciók standard fájlrendszere lehet.

Az új Fedora alapértelmezett fájlrendszere az ext4 lesz. Ezzel kapcsolatban nemrégiben egy súlyos, adatvesztéssel fenyegető problémát fedeztek fel. A megoldást nehezítette, hogy a hiba valójában nem az ext4 fájlrendszerben található, hanem a Linuxos alkalmazások fájlkezelésében. A gondot az okozza, ahogy az Theodore Tso magyarázatából kiderül, hogy az ext4 késleltetett allokációt alkalmaz: vagyis a fájlműveletek nem feltétlen abban a pillanatban történnek meg, amikor arra utasítást adunk. Akár 45-150 másodperc is eltelhet, mire a művelet ténylegesen is lezárul. Ez az időablak elég arra, hogy eközben valami csúnya dolog történjen, ha az alkalmazás erre nincs felkészítve: rossz esetben ugyanis nem csak az eshet meg, hogy a legutolsó változtatást veszítjük el, hanem akár az egész tartalom eltűnhet, a végeredmény pedig egy nulla byte méretű fájl lehet. A hibára készült workaround, ami a 2.6.30-as kernelben debütálhat. Bár a Fedora 11-be még a 2.6.29-es kernel kerülhet, azonban léteznek olyan patchek, amelyek alkalmazásával az ext4 a korábbi ext3-hoz hasonlóan fog működni kritikus helyzetben, így ezek alkalmazásával jelentősen növelhető az adatbiztonság.

A Fedora 11 hírnevéhez méltóan ismét sok izgalmas fejlesztéssel szolgál majd az újdonságokra fogékony felhasználók számára. A Red Hat által támogatott, népszerű közösségi disztribúció pedig akkor is érdemes figyelmünkre, ha esetleg más rendszert preferálunk, hiszen sok új szabad szoftveres technológia kezdi itt pályafutását.

A Fedorát hagyományosan bleeding-edge disztribúcióként tartjuk számon, amelyben gyakran elsőként debütálnak új szolgáltatások. Most sincs ez másként: várhatóan a Fedora elsőként fogja hivatalosan támogatni a jelenleg erősen fejlesztés alatt álló Btrfs fájlrendszert. Ugyanakkor ez még semmiképpen nem ajánlható éles rendszerre: a fájlrendszer jelenleg még nem rendelkezik teljesen működő fsck programmal, és még azt sem tudja megbízhatóan kezelni, ha betelik a tárhely. Továbbá most még az sem zárható ki, hogy a lemezformátum változik, amennyiben komoly problémával találkoznak.

Mivel a három disztribúció szinte egyidőben jelenik meg, ezért az asztali környezetek és az alkalmazások tekintetében is rendkívül sok a hasonlóság. Így például mindhárom alatt az X.Org Server 1.6, a Gnome 2.26-os, a KDE 4.2-es és az XFCE 4.6-os kiadásával találkozhatunk majd, ennek megfelelően pedig a felhasználókat leginkább érintő szolgáltatások tekintetében rendkívül hasonló újdonságok várhatók. Ezek közül talán a legfontosabb a fejlettebb hangtámogatás, köszönhetően a PulseAudio kínálta lehetőségeknek. Így például lehetővé válik, hogy a hangerőt akár alkalmazásonként szabályozzuk, és általánosságban is sokkal fejlettebb beállítási lehetőségek állnak majd rendelkezésünkre, mint korábban.

Az új X.Org-ból fakadó változás, hogy a korábban megszokott ctrl-alt-backspace billentyűkombináció immáron nem indítja újra az X kiszolgálót: ez a változás mindhárom disztribúciót érinti. Ha továbbra is igényt tartanánk erre a funkcióra, akkor lehetőségünk lesz aktiválni úgy, hogy az xorg.conf fájl “ServerFlags” szekciójában letiltjuk a “DontZap” opciót. A változtatás célja, hogy megvédje a kezdő felhasználókat a véletlen X újraindítástól, és az ezzel járó esetleges adatvesztéstől. Ugyanakkor ez a döntés nem volt minden vitától mentes, talán ezt is mutatja, hogy a lehetőség már 2007 áprilisában felmerült a Launchpadon, azonban csak most vezetik be.

Ubuntu esetében a felhasználói felületet érintő legfontosabb változás az új értesítési rendszer bevezetése lesz, melyről már korábban olvashattunk ezen az oldalon. Ez a technológia az Ubuntu saját fejlesztése, így elsőként ebben a disztribúcióban debütál majd. A változtatás célja, hogy ezen, nem kritikus jelentőségű üzenetek egy pillanatra se zökkentsék ki a felhasználókat a munkából. Erről egy kis animációt is megtekinthetünk Mark Shuttleworth blogjában, hogy mégis hogyan működik ez a gyakorlatban.

Sokak által várt újdonság a következő Ubuntu kiadásban a felgyorsított boot folyamat is. Erről már szintén beszámolt korábban a Mogorva Mormota. Hasonló fejlesztést terveznek a Mandrivánál is: a SpeedBoot nevet viselő technológia ugyanakkor némiképp más utat követ, mint az Ubuntu. Az Ubuntu fejlesztői azon dolgoznak, hogy a boot során lezajló folyamatok elemzésével megkeressék azokat a lehetőségeket, amikkel le lehet rövidíteni a rendszer elindulásának teljes idejét.

A SpeedBoot ezzel szemben elsősorban a bootolási folyamat sorrendjét módosítja. A technológia lényege, hogy igyekszik a grafikus felületet olyan gyorsan elindítani, amennyire csak lehetséges, majd ezt követően a háttérben folytatja tovább a boot folyamatot. Ehhez bevezettek egy új futási szintet, ahol csak öt alapvető szolgáltatás indul el: acpid, dbus, hal, syslog és dm. Amikor SpeedBoot módban indítjuk a gépünket, akkor az initscriptek jelentős részét kihagyja. Ebből adódóan előfordulhat, hogy bizonyos gépeken nem fog működni ez az új technológia. A tervek szerint, ha a SpeedBoot valamilyen okból nem működik, akkor a rendszer automatikusan visszavált a hagyományos eljárásra.

A három népszerű disztribúció hamarosan megjelenő új kiadásai rendkívül hasonló fejlesztéseket és új szolgáltatásokat kínálnak majd a felhasználóiknak. Ez a szabad szoftveres fejlesztési modellből adódik, hiszen az egyes disztribúciók jelentős részben ugyanarra a kódbázisra építik rendszereiket. Ugyanakkor az is jól látszik, hogy mindenki igyekszik egy-egy izgalmas, új fejlesztéssel a többiek elé kerülni: így például a Fedorában debütáló Btrfs fájlrendszer támogatás, a Mandrivában bemutatkozó SpeedBoot technológia vagy az Ubuntuban az új értesítési rendszer. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Linux gyors fejlődésének egyik legfőbb motorja éppen ez az állandó versengés az egyes disztribúciók között, ahogy kiadásról kiadásra igyekeznek túltenni a másikon. Ennek pedig leginkább mi, felhasználók örülhetünk, függetlenül attól, hogy éppen melyiket is használjuk.

A fejleménynek külön érdekes ízt ad az, hogy nem sokkal azelőtt, hogy bejelentették volna az elbocsátását, egy Ubuntut kritizáló blogbejegyzésében épp azt hozta fel példaként, hogy a Canonical szolgáltatások oldala mennyire különbözik egy igazi cég szolgáltatások oldalától – a linkben megjelölt “igazi cég” pedig nem a Mandriva, hanem a Red Hat volt.

A két munkahely között eltelt egy hónapban sem tétlenkedett: az eredeti elképzelése szerint szakírásból szeretett volna megélni. Így az általa írt cikkeket vezető oldalaknak vagy magazinoknak ajánlotta volna fel, a blogjában pedig Google AdSense reklámok kaptak volna helyet. Emellett a közösség adományaiból, valamint affiliate programból számított bevételre: ez utóbbi lényege, hogy az általa bemutatott hardvereket, könyveket egyetlen kattintással meg is vásárolhattuk volna az oldaláről, ő pedig ebből némi részesedést kapott volna.

A január elsején indult “Adam Williamson kiárusítja magát” projekt azonban mindössze január tizedikéig tartott: ekkor jelentette be, hogy az adományokból származó bevétel (nagyjából 1800 dollár) nem lenne elég arra a 4-5 hónapra, amit arra szánt, hogy akkora olvasóközönséget építsen ki az oldalán, hogy abból utána már meg tudjon élni, ezért inkább más megélhetés után néz, a pénzt pedig természetesen visszautalja a támogatóknak, hacsak nem ragaszkodnak minden áron ahhoz, hogy inkább remek, kockáknak való játékokra, teniszfelszerelésre, vagy sörre költse el azt a pénzt.

Adam január 23-án jelentett be, hogy a Red Hatnál helyezkedik el, és február 2-án, hétfőn kezdett a cégnél. Másnap, február 3-án már Red Hatnál volt, az Egyesült Államokban, Észak-Karolinában található Raleigh városában. Február hetedikén érkezett vissza otthonába, a kanadai Vancouverbe, ahonnan dolgozni fog majd. Mi pedig a blogjából értesülhetünk majd a legújabb fejleményekről.