A ‘byobu’ címkével ellátott cikkek

UDS Karmic Koala

2009-05-30

Véget ért a fejlesztési ciklus egyik legfontosabb és legizgalmasabb eseménye, az Ubuntu Developer Summit (UDS), vagyis az Ubuntu fejlesztők találkozója. Az eseményt ezúttal május 25-e és 29-e között rendezték meg Spanyolországban, Barcelonában. Az UDS-re mindig a fejlesztési ciklus elején kerül sor, és ilyenkor határozzák meg a következő kiadásban megvalósítandó konkrét célokat. A találkozókat hagyományosan az őszi/téli időszakban Amerikában, míg a tavaszi/nyári időszakban Európában tartják. A mostani esemény, ahogy azt az egyik résztvevő, Jorge Castro is megfogalmazta, egyértelműen az Identi.ca előretöréséről szólt: az UDS csoport olvasgatásával szinte az is úgy érezhette, hogy jelen van, aki nem tudott elmenni. Ez pedig különösen hasznos volt, hiszen az eddig hallott információk alapján úgy tűnik, hogy a Karmic Koala az eddigi legizgalmasabb Ubuntu kiadásnak ígérkezik.
(more…)

Byobu 2.0

2009-05-06

Az elmúlt egy hétben többször is foglalkozott már a Mogorva Mormota a screen-profiles nevű eszközzel. Először hat napja, amikor a screen-profiles című írásban az általános bemutatására került sor, majd három nappal ezelőtt azt ismerhették meg az olvasók, hogy hogyan telepíthetjük ezt az ügyes és könnyen kezelhető eszközt Debian alatt.
(more…)

screen-profiles Debianra

2009-05-03

A Mogorva Mormota előző részében a screen-profiles nevű hasznos kis eszközről olvashattunk, aminek segítségével igazán barátságossá és kényelmessé tehetjük a terminálunkat. Bár a GNU Screen a legtöbb Linux-disztribúció alatt elérhető, azonban ennek konfigurálása már komolyabb tudást kíván. Így talán jogosan merül fel az igény, hogy mondjuk Debian GNU/Linux alatt szeretnénk screen-profilest használni. Nos, ennek igazából semmi akadálya.
(more…)

screen-profiles

2009-04-30

Az Ubuntu Server változata mindig is kizárólag konzolos felületet szállított alaptelepítésben. Ezt pedig nagyon helyesen teszi, hiszen egy kiszolgálón semmi keresnivalója nincs grafikus felületnek: egy minimális, konzolos felület mind az erőforrások felhasználása, mind pedig a biztonság szempontjából előnyösebb. Egy rackszekrénybe tolt kiszolgálón pedig senki ne is akarjon lolmacskákat nézegetni. Van azonban egy olyan eszköz, ami nagyban megkönnyíti a rendszergazdák életét: ez a GNU Screen.
(more…)