Ubuntu Natty Alpha 1
Az ütemterv szerint december 2-án, csütörtökön érkezik az Ubuntu következő kiadásának, a várhatóan jövő áprilisban megjelenő Natty Narwhalnak az első alpha verziója. Ez a korai változat különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen ebbe már az új, Compiz alapú Unityre épülő felhasználói felület kerül majd. Bár csütörtökig még két nap van hátra, azonban keddtől már soft freeze van érvényben, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fejlesztők csak olyan frissítéseket tölthetnek fel, amelyek már nem veszélyeztetik az alpha kiadás időben történő megjelenését. Ez jó alkalmat kínál arra, hogy teszteljük a fejlesztői változatot.

A terveknek megfelelően a fejlesztői változatban már a Compizon alapuló Unity felületet találjuk. Ez még nem nyújt minden olyan funkciót, amit az Ubuntu Netbook Editionben található, Mutteren alapuló korábbi Unityből ismerhetünk, így most még hiányzik például a Dash alkalmazás- és fájlböngésző, nem lehet átrendezni az ikonokat, és időnként az alkalmazásindítás sem működik rendesen. Ugyanakkor vannak hasznos újdonságok is, így végre támogatja az indítópanel automatikus elrejtését, ezzel helyet szabadítva fel. Erre már korábban is számíthattunk, hiszen az ehhez kapcsolódó bugreportot maga Mark Shuttleworth állította magas prioritásúra. Ezen kívül megjelent egy új, lebegő mód, amikor az indítópanel vertikálisan is csak annyi helyet foglal el, amennyi feltétlenül szükséges. A Unity konfigurálását a CompizConfig Settings Manager segítségével végezhetjük el, amit a compizconfig-settings-manager csomaggal telepíthetünk. Jelenleg két opció áll rendelkezésünkre az Ubuntu Unity Plugin beállításain belül: az Autohide Launcher az indítópanel automatikus elrejtésére, míg a Float Launcher a lebegő mód bekapcsolására szolgál.
Az indítópanel megjelenése is átalakult némiképp a Netbook Editionben található változathoz képest: az alkalmazások körül csak egy vékony keret fut végig, és csak akkor színeződik el az egész háttér, ha már fut az alkalmazás. Az ikonok alsó részében kis pöttyök jelzik, hogy hány nyitott ablaka van egy alkalmazásnak. Ha az aktív alkalmazás ikonjára kattintunk, akkor megjelenik az összes nyitott ablaka, így egyszerűen válthatunk közöttük. Mivel az alkalmazásböngésző még hiányzik a Unityből, ezért ahhoz, hogy használni tudjuk a rendszert, valamilyen alternatív megoldáshoz kell folyamodnunk. A legkézenfekvőbb, hogy létrehozunk egy indítóikont az asztalon a terminálnak: jobb klikk az asztalon, majd kiválasztjuk az Indítóikon létrehozása opciót, a névhez beírjuk mondjuk azt, hogy Terminal, míg a Parancs sorba azt, hogy gnome-terminal. Miután van egy terminálunk, már egyszerűen telepítjük innen mondjuk a GNOME Do alkalmazásindítót a sudo apt-get install gnome-do parancs segítségével, amellyel kényelmesen kiválthatjuk a Dasht addig is, amíg bekerül a fejlesztői változatba.
A leglátványosabb változás az Ubuntu 10.10 Netbook Editionben található Unityhez képest a sebesség területén történt: az új, Compizon alapuló változatban már egyáltalán nem észlelhető a korábbi lassúság, az egész felület rendkívül gyorsan és gördülékenyen reagál. Úgy tűnik tehát, hogy megérte a váltás, még akkor is, ha ez plusz munkát jelent a fejlesztők számára. Az ütemterv szerint a Natty Narwhal megjelenése 2011. április 28-án várható. Az első tesztek alapján arra következtethetünk, hogy a fejlesztők jó ütemben haladnak a munkával, a megjelenésig előttünk álló közel öt hónapban pedig még rengeteg fejlesztésre van idő. Így pedig minden esély megvan arra, hogy a Unity beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, sőt, a szkeptikusoknak is kellemes meglepetést okoz majd gyorsaságával és hatékonyságával.








