Archívum: November, 2010

Ubuntu Natty Alpha 1

2010-11-30

Az ütemterv szerint december 2-án, csütörtökön érkezik az Ubuntu következő kiadásának, a várhatóan jövő áprilisban megjelenő Natty Narwhalnak az első alpha verziója. Ez a korai változat különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen ebbe már az új, Compiz alapú Unityre épülő felhasználói felület kerül majd. Bár csütörtökig még két nap van hátra, azonban keddtől már soft freeze van érvényben, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fejlesztők csak olyan frissítéseket tölthetnek fel, amelyek már nem veszélyeztetik az alpha kiadás időben történő megjelenését. Ez jó alkalmat kínál arra, hogy teszteljük a fejlesztői változatot.
(more…)

Ubuntu kiadási modell

2010-11-25

Az elmúlt napokban a különféle híroldalakon és blogokban olyan híresztelések láttak napvilágot, amely szerint az Ubuntu a közeljövőben rolling release kiadási modellre válthat. A rolling release modell lényege, hogy az egyes új fejlesztések nem kiadási ciklusokhoz igazodva kerülnek be rendszerbe, hanem folyamatosan. Ezt a megoldást követi többek között a népszerű közösségi fejlesztésű GNU/Linux disztribúció, az Arch Linux. A hírt a The Register kapta fel először, majd hamarosan átvette több blog is, köztük olyan nagy népszerűségnek örvendők, mint az OMG! Ubuntu! vagy a WebUpd8. A hírt másnap Rick Spencer cáfolta blogjában.
(more…)

Unity Place People

2010-11-22

Mark Shuttleworth október végén, az Ubuntu fejlesztők találkozóján (Ubuntu Developer Summit) jelentette be, hogy az Ubuntu a következő kiadásától kezdődően a Unity felhasználói felületet használja majd. Ez az Ubuntu eddigi történetének legjelentősebb változása, hiszen a rendszer rengeteget fejlődött ugyan a 2004 végén megjelent Ubuntu Warty Warthog óta, azonban a felület alapvetően változatlan maradt. A Unity megjelenése azonban nem csak a felhasználók, hanem a fejlesztők számára is változást hoz: az új felhasználói felület ugyanis új lehetőségeket kínál.
(more…)

Nem lesz Compiz alapú Unity Maverickre

2010-11-18

Didier Roche bejelentette, hogy nem portolják vissza Ubuntu 10.10 Maverick Meerkatre a Unity új, Compiz alapú változatát. Ennek oka, hogy ezt csak viszonylag komoly erőfeszítések árán lehetne megvalósítani, a fejlesztők pedig ehelyett inkább a következő kiadás fejlesztésére összpontosítanák az erejüket. Bár a backport egyszerűbbé tenné a felhasználók számára az új Unity tesztelését, azonban ezek a teszteredmények nem biztos, hogy valóban relevánsak lennének. Első körben a fejlesztők a arra kiváncsiak, hogy mi az, ami egyáltalán nem indul el, vagy összeomlik az új rendszeren, ebben pedig a Natty felhasználók tapasztalatai a mérvadók. A későbbiekre pedig, mire a felhasználói élmény tesztelése megkezdődhetne, annyi új függőség jönne be, hogy emiatt csak óriási erőfeszítések árán lehetne már Mavericken működésre bírni a Unity felületet.
(more…)

Compiz alapú Unity

2010-11-12

Elérhető a Unity felhasználói felület első Compizon alapuló kiadása. Mint arról a Mogorva Mormota a közelmúltban beszámolt, az Ubuntu a következő kiadásától kezdődően a jelenleg az Ubuntu Netbook Editionben megtalálható Unity felhasználói felületet használja majd a desktop kiadásában. Az aktuális netbook változatban használt Unity a GNOME Shell ablakkezelőjére, a Mutterre épül. A fejlesztők azonban a Mutter teljesítményproblémái miatt úgy döntöttek, hogy a Unityt portolják az Ubuntu desktop változatában eddig is használt Compiz ablakkezelőre. A váltást október 25-én, az Ubuntu fejlesztők találkozóján jelentették be, november 12-én pedig már elérhetővé is tették az első Compizon alapuló kiadást a tesztelők számára.
(more…)

Wayland és Compiz

2010-11-08

A Mogorva Mormota nemrégiben már beszámolt arról, hogy az Ubuntu a jövőben az X grafikus kiszolgáló helyett Waylandre válthat. Ez persze nem fog egyik kiadásról a másikra megtörténni, hiszen az X mélyen beágyazott része a desktop GNU/Linux rendszereknek, így a leváltása sem egyszerű feladat. Sam Spilsbury (SmSpillaz), a Canonical alkalmazásában álló Compiz fejlesztő legújabb blogbejegyzésében annak a lehetőségét vizsgálta, hogy hogyan lehetne együttműködésre bírni a Compizt és a Waylandet. A témával az iTea is foglalkozott már magyarul, azonban érdemes talán itt is említést tenni róla.
(more…)

Feedly

2010-11-08

A Mogorva Mormota korábban már foglalkozott a Feedly elnevezésű bővítménnyel, amely több népszerű böngészőt, köztük a Firefoxot és Chromiumot is támogatja. A Feedly a Google Readerben felvett hírforrásainkból generál egy magazinszerű kezdőoldalt, ahol egy helyen olvashatjuk a kedvenc oldalaink híreit. A Feedly legfőbb előnye más különálló kliensprogramokkal, vagy akár webes hírolvasókkal szemben, hogy rendkívül könnyen áttekinthető, jól felépített felülelet kínál, ahol a hírek olvasása mellett arra is lehetőségünk van, hogy a minket érdeklő hírt elmentsük későbbi olvasásra, vagy egyetlen kattintással megosszuk azt az olyan népszerű közösségi szolgáltatások segítségével, mint például a Facebook, a Twitter vagy a Posterous. A Feedly legújabb, 4.x.334-es verziójában pedig egy újabb szolgáltatás vált elérhetővé a Chromium felhasználók számára, a Feedly Mini.
(more…)

Wayland

2010-11-05

Mark Shuttleworth egy új, izgalmas tervről számolt be a november 4-én megjelent blogbejegyzésében: az elképzelés szerint az X grafikus kiszolgálót egy új, OpenGL-alapú megoldás, a Wayland válthatja le a jövőben. A mai GNU/Linuxokban általánosan használt X kiszolgáló mára sok tekintetben idejétmúlt: rengeteg olyan, az 1980-as évekből örökölt megoldás és szolgáltatás található benne, amelyekre mára semmi szükség nincsen, ugyanakkor sok minden, amit ma már természetesnek veszünk, utólagosan került bele, ez pedig különféle problémákat okoz. A Wayland fejlesztése 2008-ban indult el, azzal a céllal, hogy egy, az alapoktól újratervezett, a kor igényeinek megfelelő alternatívát kínáljon az X kiszolgálóra.
(more…)

Unity desktop: a részletek

2010-11-01

Október 25-én, vagyis pont egy hete az Ubuntu fejlesztők találkozóján (UDS) jelentette be Mark Shuttleworth, hogy az Ubuntu következő kiadása, a Natty Narwhal már a Unity felületet használja majd a desktop változatban is. Az azóta eltelt egy hétben több olyan részlet is kiderült, ami a bejelentéskor még nem volt világos, így érdemes ismét foglalkozni a témával. Az információk legfőbb és legpontosabb forrásaként a nemrégiben itt is bemutatott Ask Ubuntu oldal szolgál, ahol a felhasználók feltehetik a Unityvel kapcsolatos kérdéseiket. Ezen túl pedig több blogbejegyzés is megjelent a témában.
(more…)