Shotwell
A Mogorva Mormota a közelmúltban két fotókezelő alkalmazással is foglalkozott: az Ubuntuban alapértelmezetten megtalálható F-Spot mellett a gThumb új kiadását is bemutatta. A tervek szerint azonban az Ubuntu következő kiadásában, a Maverick Meerkatban egy harmadik, eddig még itt be nem mutatott fotókezelő, a Shotwell lesz majd az alapértelmezett. Itt az ideje tehát, hogy szemügyre vegyük ezt az alkalmazást is, hiszen hamarosan felhasználók millióinak a számítógépére kerül fel. A teszt annál is inkább indokolt, hiszen egy másik népszerű GNU/Linux disztribúció, a Fedora legújabb kiadásában már ez található meg alapból. A Shotwell 0.5-ös kiadása jelen pillanatban is elérhető az Ubuntu hivatalos tárolóiból, de ha a legújabb, 0.5.2-est szeretnénk inkább használni, akkor a megfelelő PPA tároló felvételével ezt egyszerűen megtehetjük.
Telepítés után rögtön el is indíthatjuk a Shotwellt az Alkalmazások menü Grafika pontja alól. Első indításkor a fotóink importálásával kell kezdenünk, hasonlóan az F-Spothoz. Ez a gyűjteményünk méretétől függően akár hosszabb ideig is eltarthat, ráadásul a folyamatos olvasás viszonylag nagy terheléssel is jár, így olyankor érdemes elindítani, amikor ez kevésbé zavar minket. Miután adatbázisba rendezte a képeinket, megjelenik a gyűjteménykezelő felülete. Itt egyben, időrendben láthatjuk az összes eddig készült fotónkat. Ha szeretnénk szűkiteni idő szerint, akkor itt nem a képernyő tetején lévő időegyenest kell erre használnunk, mint az F-Spotnál, hanem a bal oldalon található fastruktúra segítségével tehetjük meg ezt. Később, ha már elláttuk címkével a képeinket, azokat szintén használhatjuk a válogatásnál.
A Shotwell, hasonlóan a gThumbhoz vagy az F-Spothoz, rendelkezik alapszintű képmanipulációs képességekkel is. A lehetőségek ugyanakkor némiképp elmaradnak az F-Spot kínálta szolgáltatásoktól. A Shotwellben forgatásra, kivágásra, a vörösszem-effektus csökkentésére, valamint a színek kézi és automatikus manipulációjára vannak lehetőségünk. Az F-Spotban ezek mellett lehetőségünk van élesítésre és a fókusz lágyítására is, valamint ott egyetlen kattintással változtathatjuk fekete-fehérré a képet, vagy adhatunk neki szépia árnyalatot. Más hasonló alkalmazásokhoz hasonlóan a Shotwell is lehetőséged ad arra, hogy feltöltsük a képeinket különféle fotómegosztó oldalakra. Jelen pillanatban 3 szolgáltatás szerepel a támogatottak között: a Flickr, a PicasaWeb valamint a Facebook. Ezeket egyébként az F-Spot is támogatja, bár ott a Facebookhoz szükséges plugin alapbeállításban nincs bekapcsolva, de ezt bármikor egyetlen kattintással aktiválhatjuk, ha szükségünk van rá. Az F-Spot ezen túl a SmugMug, a 23hq, a Zoomr szolgáltatásokat, valamint webes galéria létrehozását is támogatja.
Mint látható, a Shotwell szolgáltatásait tekintve némiképp elmarad az F-Spottól. Ugyanakkor van egy komoly előnye is azzal szemben: ez pedig a sebessége. A Shotwell érezhetően hamarabb elindul, és gyorsabban működik, mint az F-Spot, ami időnként hajlamos kifejezetten döcögősen működni, különösen egy gyengébb gépen. A felhasználói felületét tekintve meglehetősen hasonló a két alkalmazás, azonban a Shotwell talán egy kicsit könnyebben átlátható egy kezdő felhasználó számára. Összességében mindkét fotókezelő igazán kiváló, és remekül el tudja látni a feladatát. Bár a Shotwell még nem nyújt annyit, mint az F-Spot, azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy egy jóval fiatalabb alkalmazásról van szó, hiszen az első publikus kiadása csak 2009 júniusában jelent meg. Ha pedig ilyen ütemben folytatja a fejlődést, akkor nagyon gyorsan behozhatja a lemaradását. Aki pedig nem elégedett az F-Spot sebességével, annak már most is érdemes megfontolnia a váltást Shotwellre.


