Változások az Ubuntu mélyén
Az elmúlt hetekben a Mogorva Mormota már sokat foglalkozott az Ubuntu következő kiadásában, a Maverick Meerkatban várható látványos újdonságokkal. A tervek szerint azonban lesznek talán kevésbé szembeötlő, de legalább ennyire fontos változások is. Ezekről írt a blogjában május 27-én Duncan McGreggor, a Canonical alkalmazásában álló Ubuntu fejlesztő. A bejegyzés az Ubuntu Foundations csapat terveit mutatta be, akikkel az elmúlt hónapokban Duncan együtt dolgozott. Az Ubuntu Foundations csapat, ahogy az talán a nevéből is kitalálható, azokon az alapokon dolgozik, amelyeken minden Ubuntu-alapú rendszer osztozik.

Ha kipróbáljuk majd az Ubuntu 10.10-et, az első változással már rögtön a CD behelyezése után szembesülhetünk, hiszen a jövőben a CD is a GRUB2 rendszertöltőt fogja használni. Természetesen továbbra is folytatódik az a munka, ami a bootfolyamat felgyorsítását célozza. Ezzel együtt szebb is lehet majd, hiszen a GRUB2 támogatja a grafikus mód beállítását, amit ráadásul át is tud majd adni a kernelnek, így valóban villogásmentes rendszerindulás valósítható meg a segítségével. Viszonylag keveseket érint majd, de számukra bizonyára örömteli hír, hogy az Ubuntu 10.10 támogatja majd azokat a gépeket is, amelyek UEFI firmware-t használnak.
Legalább ilyen izgalmas, hogy a tervek szerint a Maverick Meerkat telepítője már támogatni fogja a btrfs fájlrendszert is. Egyesekben felmerülhet, hogy miért nem ez lesz rögtön az alapértelmezett fájlrendszer a következő kiadásban. Erre a kérdésre Scott James Remnant még május 14-én reagált egy blogbejegyzésben. Ebből kiderül, hogy ehhez több dolognak is össze kellene jönnie, így például a telepítőnek és a GRUB2-nek is támogatnia kell Feature Freeze előtt a fájlrendszert, valamint az Ubuntu és a btrfs fejlesztőknek egyaránt támogatniuk kellene az ötletet. Scott James Remnant egy az öthöz esélyt adott ekkor arra, hogy ezek mind egyszerre összejöjjenek, azonban az azóta érkezett hírek mind arra utalnak, hogy egyelőre marad az ext4 az alapértelmezett, és a btrfs csak elérhető opció lesz.
Az új Ubuntu kiadásban a telepítő is megújul majd a tervek szerint: a fejlesztők igyekeznek ezt még a jelenleginél és egyszerűbbé és áttekinthetőbbé tenni. A Szoftverközpont is fejlődik tovább, így a felhasználóknak lehetőségük nyílik majd szoftverek vásárlására is a segítségével. A másik változás, hogy a tervek szerint a jövőben a fejlesztők egy Ubuntu kiadás megjelenése után is elérhetővé tehetnek majd alkalmazásokat a felhasználók számára a Szoftverközponton keresztül. Ezt persze jelen pillanatban is megtehetik a PPA tárolók segítségével, azonban ez csak a felhasználók szűk köréhez jut el végül. A változás lényege, hogy ezentúl egy ellenőrzési folyamatot követően az új alkalmazások rögtön elérhetővé válhatnak.
A támogatott architektúrák tekintetében is változások várhatók: a tervek szerint a Maverick Meerkattól kezdve a 32 bites Ubuntu nem i386, hanem i686 architektúrára lesz fordítva, valamint befejeződik az ia64 és a Sparc architektúrák támogatása. A Python 3 közeledtével megkezdődik az előkészítő munka, hogy az átállás zökkenőmentesen történhessen majd. Jelentős fejlesztések várhatók az Ubuntu init-rendszere, az Upstart területén is. Az Upstart működéséről nemrégiben Scott James Remnant írt egy kiváló és rendkívül részletes ismertetőt blogjában, így akit mélyebben is érdekel a téma, annak mindenképpen érdemes azt is elolvasnia. A Maverick Meerkat az Ubuntu eddigi legambíciózusabb kiadásának ígérkezik, rengeteg újdonsággal a felszín alatt és felett egyaránt. Érdemes lesz tehát figyelni rá az elkövetkező hónapokban.
Címkék: foundations, maverick, softwarecenter