Google Buzz a Gwibberben
A napokban megrendezett Google I/O 2010 konferencia hamar az érdeklődés középpontjába került, hiszen itt jelentette a Google a WebM projektet, aminek célja egy kiváló minőségű, nyílt videoformátum létrehozása, ami szabadon elérhető mindenki számára. A formátum azóta bekerült a Chromium böngésző fejlesztői ágába, így azok, akik a napi frissítésű PPA tárolóból telepítették az alkalmazást, már ki is próbálhatják az új formátumot a YouTube-on. A WebM formátum bejelentését rendkívül széles körű érdeklődés kísérte a szakmai sajtóban, és minden fontos forrás beszámolt róla, így például az Ubuntus körökben rendkívül népszerű OMG!UBUNTU! blog is. Nem ez az egyetlen, Ubuntus szemszögből fontos bejelentés hangzott el azonban a konferencián: bár közel nem kapott olyan sok figyelmet, de szintén izgalmas hír, hogy a Google közzétette a Google Buzz API-kat, így lehetővé vált a szolgáltatás integrációja a különféle alkalmazásokba.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy immáron semmi akadálya annak, hogy bekerüljön a Gwibberbe a Google Buzz támogatása. Ezt már meg is erősítette Ryan Paul, a Gwibber egyik fejlesztője az Ars Technica informatikai szakportálon május 20-án megjelent cikkében. Amint az az írásból kiderül, a Google Buzz API aktívan támaszkodik az olyan nyílt technológiákra, mint az OAuth és az Activity Streams. Az Activity Streams, más néven az Atom Activity Extensions egy kiegészítés az XML-alapú Atom feed formátumhoz, amelynek segítségével az ilyen típusú szolgáltatásokra jellemző különféle aktivitások közvetíthetők. A szabványt a Google Buzz mellett olyan népszerű szolgáltatások támogatják már, mint a Facebook, a MySpace vagy a TypePad. Az OAuth a felhasználók azonosítását szolgálja. Ez Ryan Paul szerint kevésbé barátságosan lett megvalósítva fejlesztői szempontból, mint a Twitter által használt xAuth mechanizmus. A most kiadott API-k még helyenként kissé hiányosak, így például jelen pillanatban akkor sem érhetők el ezen keresztül a nem publikus üzenetek, ha azokat amúgy joga lenne látni a felhasználóknak. Emiatt most még a teljes támogatás nem valósítható meg, azonban ezeket a hiányosságokat várhatóan a közeljövőben pótolják.
Ryan Paul tervei szerint a Gwibber fejlesztői változatában már a hétvégén megjelenhet a Google Buzz támogatás, az Ubuntu következő kiadásában, a Maverick Meerkatban pedig ez a rendszer részévé válhat. Azok számára, akik nem szeretnének októberig várni, várhatóan a Gwibber daily PPA-ból hamarosan elérhető lesz a Buzz-t is támogató build. A Google Buzz API megnyitása természetesen a Gwibber mellett más projektek számára is megnyitotta az utat, így a jövőben újabb alkalmazások is együttműködhetnek vele. Bár a Google Buzz aktív felhasználóinak száma ma még nem mérhető a Facebookhoz vagy a Twitterhez, hiszen a szolgáltatás alig pár hónapja, 2010. február 9-én indult el, a jelentőségét nem szabad lebecsülni, hiszen a GMail felhasználók milliói számára érhető el közvetlenül a levelező webes felületéről. A Gwibberben megjelenő Buzz támogatás ezért különösen jó hír, hiszen egy olyan szolgáltatásról van szó, amelynek a közeljövőben robbanásszerűen bővülhet a felhasználói bázisa.