A gombok helye
A fejlesztés alatt álló Ubuntu kiadás, a Lucid Lynx talán legtöbb vitát kiváltó újítása, hogy az új téma megjelenésével bal oldalra kerültek az ablakvezérlő gombok, és a sorrendjük is megváltozott. A téma folyamatosan napirenden van az identi.ca ubuntu csoportjában, a fórumokon, foglalkozott vele az egyik legjelentősebb informatikai portál, az Ars Technica, kiemelt szerepet kapott az OMG!UBUNTU! blogon „16 dolog, amit javítani lehetne az Ubuntu 10.04-ben” címmel megjelent posztban, amit Benjamin Humphrey, az Ubuntu Manual csoport vezetője írt vendégszerzőként. Scott Richie pedig egy igen éles hangú blogbejegyzésben kérte, hogy végre tegyék vissza helyükre azokat a gombokat. Ez utóbbi blog ráadásul az Ubuntu Planeten is megjelenik.
A kritikákra Ivanka Majic, az Ubuntu design csapatának vezetője is reagált a blogjában, aki leírta (és egy fotóval is illusztrálta), hogy mielőtt ezt a döntést meghozták, alaposan elemezték, más operációs rendszereknél milyen sorrendben vannak a gombok, és miért választhatták azt. Sajnos a blogbejegyzésben nem igazán olvashattunk indoklást arról, hogy miért jó a Lucid Lynxben bemutatkozó új rendszer, és milyen logika van mögötte. A témáról nemrégiben írt Ronald McCollam is a Canonical Voices blogon, aki alapvetően pozitívan írt a változásról, és elmesélte, hogy nemrégiben a nagymamájának nagyjából negyed órán át tartott bezárni egy ablakot, hiába volt a bezárógomb a jobb-felső sarokban – tehát igenis semmiféle természeti törvény nem írja elő, hogy márpedig a bezárógombnak a jobb-felső sarokban kell lennie, egyszerűen csak azt szoktuk meg. Ugyanakkor részletesebben ő sem indokolta meg, hogy miért is jó ez a változás.
Mindebből úgy tűnhet, mintha a gombok áthelyezésére kizárólag azért került volna sor, hogy bosszantsák a felhasználókat. Ez pedig nem igaz: ha ugyanis legyőzzük az első idegenkedésünket, és megszokjuk az új helyet, akkor hamarosan elkezdjük látni az előnyeit is, és rájövünk, hogy valójában semmiféle ördögi nincs a balra helyezett gombokban. A változás ugyanis nagyon is logikus, és némi használat után rendkívül kényelmes tud lenni. A legfontosabb, hogy az egérkurzor az esetek nagy részében a képernyő bal oldalán tartózkodik: itt található az alkalmazások menüje, itt van az „Alkalmazások, Helyek, Rendszer” menü, és még a panelre helyezett gyorsindítók is inkább a képernyő bal felére esnek. Szinte minden izgalmas dolog a bal oldalon történik, jobbra pedig csak akkor megyünk, ha ki akarjuk kapcsolni a gépet. Egérrel tulajdonképpen mindegy, hiszen viszonylag gyorsan keresztül lehet hasítani a képernyőn, de tapipadnál azért már komolyabb túrának számít a képernyő két széle közötti távolság – vagy ha túl érzékenyre állítjuk, akkor pedig a pontos pozícionálás válik rendkívül nehézzé. Sokkal kényelmesebb, ha az ember mindent el tud intézni a bal oldalon.
Korábban persze nagyon is indokolt volt az ablak jobb felére pakolni ezeket, itt van ugyanis a görgetősáv is. Így teljesen logikus volt, hogy a kettő egy csoportba kerüljön, hiszen miután átraktuk az ablakot teljes képernyőre (vagy fordítva), szinte rögtön szükség volt a görgetősávra is, hogy beigazítsuk az oldal tartalmát. Csakhogy ma már mindenki görgőt használ ilyesmire, legyen szó akár egy egéren található igaziról vagy a tapipadok jobb szélén található virtuálisról. A görgetősáv szerepe ma már csupán vizuális: jelzi, hogy hol tartunk az oldalban, de a jelentősége másodlagos a görgő mellett. Semmi oka, hogy az informatikatörténeti múzeum gyűjteményében formalinos üvegekben ázó, régen kihalt ősegerek sajátosságaihoz igazodó gombokat használjunk továbbra is. Annál is inkább, mert a képernyőn megjelenő értesítések is a jobb-felső sarokba kerülnek (legyen szó akár az Ubuntu-féle NotifyOSD-ről, vagy a klasszikus GNOME értesítések alapbeállításáról), így gyakran előfordult, hogy ahhoz, hogy be tudjuk zárni az ablakot, vagy egyszerűen minimalizáljuk, át kellett verekednünk magunkat az értesítésen. Bár az Ubuntuban bevezetett NotifyOSD ebből a szempontból komoly előrelépés volt, hiszen az diszkréten elhalványul, ha fölé megy a kurzor, de azért mégiscsak gyakran egy helyre kerültek.
A Lucid Lynxben nem csak a gombok helye változott, hanem a sorrendje is: első helyre került a maximalizált és a normál ablak közötti váltásra szolgáló gomb, középre a minimalizálás, és belülre az ablak bezárása. Az új sorrend elsőre szokatlannak tűnhet, de ha jobban belegondolunk, nagyon is logikus: a három gomb közül egyedül az első, maximalizálásra és az ablak visszaállítására szolgáló az, ami két állapotú. Ez működését tekintve eltér a másik kettőtől (minimalizálás és bezárás), amik viszont funkciójukat tekintve egy tőről fakadnak: az egyikkel ideiglenesen, míg a másikkal véglegesen tüntethetjük el az ablakot. Ha jobban belegondolunk, a korábbi rendszerben ezek a funkciók tulajdonképpen különösebb logika nélkül követték egymást: a funkciójukban hasonlók voltak két szélen, középen az egyetlen váltógomb. A legdestruktívabb gomb belülre került, némiképp „védettebb helyre”. Persze a véletlen ablakbezárásokkal járó esetleges adatvesztést nem így kell lekezelni, mert melléklikkelni bárhol lehet, hanem az alkalmazásnak kell figyelmeztetnie a mentésre bezárás előtt – de ezt ma már minden rendesen megírt program meg is teszi.
Az ablakkezelő gombok sorrendjének megváltozása tehát egyáltalán nem öncélúan és ötletszerűen történt, hanem érezhetően egy jól végiggondolt sémát követ. Talán vannak olyanok, akik még emlékeznek arra a 2008 novemberében megjelent interjúra, amiben Adam Williamson, a Mandriva akkori közösségi vezetője (azóta Red Hat alkalmazott) beszélt az Ubunturól is. Az interjú a Mogorva Mormota régi olvasói számára talán ismerős lehet, hiszen itt is szóba került az egyik első cikkben. Adam elmesélte, hogy Mark Shuttleworth rá mer kérdezni, hogy „miért nincs erre egy gomb”, miközben a legtöbben azt gondolják, hogy „ez őrültség, soha nem is volt még ilyen gomb”. Mark bátran megkérdőjelezi azokat a dolgokat, amiket mindenki más adottnak vesz.
Az ablakkezelő gombok helyének és sorrendjének megváltoztatása egy rendkívül bátor lépés volt, amit nagyon jól jelez az általa kiváltott vita. Tény, hogy vannak olyan érvek, ami ellene szólnak: a legerősebb talán az, hogy sokan már megszokták a jelenlegi kiosztást, és lassan másfél évtizede, a Windows 95 óta olyan mélyen beidegződött, hogy azon csak nehezen lehet változtatni. Arról nem is beszélve, hogy sokan több rendszert is használnak párhuzamosan (például egy másik GNU/Linux disztribúciót, vagy akár csak Ubuntun egy másik asztali környezetet), ilyenkor nagyon nehéz akár naponta többször is alkalmazkodni az eltérő beállításokhoz. Hasonlóan fontos érv, hogy gombok sorrendje a GNOME környezetben nem téma-specifikus, hanem egy gconf kulcsban tárolódik, így globálisan hat: ez pedig problémákat okozhat bizonyos témáknál, köztük olyan népszerűeknél is, mint az Ubuntuban a 9.04-es kiadástól kezdve alaptelepítésben megtalálható, közösségi fejlesztésű Dust. Ma még nem lehet tudni, hogy mi lesz majd az alapértelmezett beállítás a végleges kiadásban. Számunkra viszont ez egy remek alkalom, hogy kipróbáljunk egy új kiosztást, akár közvetlenül a fejlesztés alatt álló Lucid Lynxben, akár a WebUpd8 PPA tárolójából telepítve a megfelelő csomagokat. Mark Shuttleworth nemrégiben azt mondta a PyCon konferencián tartott előadásában, hogy „az elég jó az elég jó” felfogás baromság. Itt a lehetőség, hogy ne érjük be az elég jóval, és megnézzük, lehet-e ezt jobban.
