Már nincs messze a GNOME 2.30 megjelenése: az ütemterv szerint március 31-én érkezhet az asztali környezet következő stabil kiadása. Ami igazán különlegessé teszi ezt a verziót, hogy várhatóan ez lesz az utolsó klasszikus kiadás a GNOME 3.0 megjelenése előtt. Ez pedig várhatóan nem csak verziószámában hoz majd jelentős változást, hanem külsejében és működésében is: a tervek szerint a következő GNOME kiadás már a GNOME Shell felhasználói felületre épül majd. A Mogorva Mormota tavaly szeptemberben már foglalkozott ezzel a rendkívül innovatív környezettel, azonban azóta eltelt fél év, így itt az ideje, hogy ismét vessünk rá egy pillantást. Annál is inkább, mert éppen félidőben vagyunk a legutóbbi teszt és a GNOME 3.0 várható megjelenése között, így mindenképpen tanulságos lehet megnézni, hogy mennyit fejlődött az elmúlt hónapokban.

Míg korábban ha tesztelni szerettük volna Ubuntun a GNOME Shell aktuális fejlesztői kiadását, kénytelenek voltunk a projekt weboldalán található instrukciókat követve magunknak fordítani, ma ennél szerencsére jóval kényelmesebb helyzetben vagyunk: azóta ugyanis elérhetővé vált egy napi frissítésű PPA tároló, amit felvéve igazán egyszerűen telepíthetjük az éppen elérhető legfrissebb változatot. Ez pedig arra csábíthatja az embert, hogy akár elsődleges felületként is GNOME Shellre váltson, hiszen így már nem kell kézzel gondoskodni a rendszeres frissítésről, hanem elvégzi azt a csomagkezelő. Nos, én engedtem a csábításnak, és az elmúlt egy hétben minden gépen GNOME Shellt használtam, így ez futott a munkahelyemen található asztali gépen, az itthoni notebookon, valamint a mindössze 800×480 pixeles felbontású képernyővel rendelkező netbookomon. Ez a heterogén környezet egyben tesztelési alapnak is remek, hiszen így a legkülönbözőbb felhasználási területeken tudtam kipróbálni a rendszert. Nos, talán a legfontosabb tapasztalat, hogy a GNOME Shell az elmúlt egy hétben meglepően stabilnak bizonyult: bár a különböző gépeken összességében úgy napi 16 órát ment folyamatosan, egyszer sem találkoztam stabilitási problémával. Ez mindenképpen örömteli fejlemény, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy egy napi frissítésű tárolóból érkező alkalmazásnál ez önmagában nem sokat jelent: lehet, hogy most stabil, de bármikor érkezhet egy olyan frissítés, amiről ez már nem mondható el.

A felület működésében mindössze apróbb változások történtek az elmúlt fél év során, így az ott leírtak ma is ugyanúgy érvényesek: mindössze egyetlen panelünk van, a képernyő felső részén, aminek működése jelentősen eltér a korábban megszokottól. Az „Alkalmazások, Helyek, Rendszer” hármast egy „Aktivitások” elnevezésű menü váltja, aminek az aktiválásához nem is kell kattintanunk, elég ha az egeret a bal-felső sarokba toljuk. Itt egyszerre láthatjuk az összes munkaasztalunkat, a futó és elérhető alkalmazásokat, a korábbi helyek menüből ismerős elemeket, valamint az utoljára megnyitott dokumentumainkat. A GNOME Shellben, hasonlóan a Moblinhoz, a munkaasztalok száma nem kötött, hanem dinamikusan hozhatjuk létre vagy szüntethetjük meg őket: ezt egyszerűen a jobb-alsó sarokban található plusz és minusz gombok segítségével tehetjük meg. Itt a legfontosabb változás a fél évvel ezelőtti állapothoz képest, hogy korábban mindössze egy plusz gomb volt a jobb-alsó sarokban, így ha csökkenteni akartuk a munkaasztalok számát, azt csak úgy tudtuk megtenni, hogy leürítettük az utolsót, majd az ekkor itt megjelenő minusz gombra kattintva megszűntettük azt. Most elég a minusz gombra klikkelni, és az alkalmazások automatikusan átkerülnek az előző asztalra. Változott az alkalmazások menü megjelenítése is: korábban ha az összes alkalmazást szerettük volna látni, akkor az az eddig megszokott kategóriák szerinti felosztásban jelent meg, míg ma már összesítve látjuk az összes alkalmazás ikonját. Ebben az esetben nem egyértelmű, hogy ez a változás előnyére vált-e, hiszen egy kezdő felhasználót könnyen összezavarhat a megjelenő ikontömeg, a rutinosabbak azonban úgyis előgépeléssel fognak keresni.

A legfontosabb, és éppen ezért a leginkább megszokást igénylő változás a futó alkalmazások közötti váltást érinti. a GNOME Shellben nincs alsó panel, a programok között az „Aktivitások” menü, vagy pedig a jól megszokott Alt+Tab billentyűkombináció segítségével válthatunk. Ez először biztos szokatlan lesz, és egy rövid ideig mindenképpen lassítani fogja a munkát, miután viszont megszoktuk, rendkívül hatékonynak bizonyul. A GNOME Shell tesztelése pont egybe esett a Mogorva Mormota vizuális megújulásával, így remek lehetőséget kapott a bizonyításra: a munka során ugyanis nagyon sok különféle nyitott ablak között kellett fenntartanom a rendet, így különösen érdekes volt, hogy mennyire lesz zavaró az alsó panel hiánya, illetve mennyire működik majd jól a gyakorlatban a GNOME Shell megoldása. Nos, úgy tűnik, hogy a GNOME Shell ereje akkor mutatkozik meg igazán, amikor rengeteg különféle ablakkal kell dolgozni: rendkívül jól áttekinthetővé teszi a felületet, és nagyon intuitívan használható, így sokkal ritkábban akadunk meg, hogy azon gondolkodjunk, most pontosan melyik ablakot is keressük, és az éppen melyik desktopon van. A GNOME Shell láthatóan kifejezetten a több munkaasztalos felhasználáshoz lett kitalálva, és ebben látványosan jobban teljesít, mint a régebbi asztali környezetek.

Persze nem csak előnyei vannak a GNOME Shell használatának: a legfontosabb változás, hogy a korábbi panel applettek itt nem működnek, így le kell mondanunk az olyan Ubuntu-specifikus fejlesztésekről is, mint például a Me Menu, vagy az Application Indicator. Ugyanígy nem jelenik meg az új üzeneteket jelző kis boríték sem, így ha nem figyelünk eléggé könnyen lemaradhatunk a nekünk küldött üzenetekről. Annál is inkább, mert a GNOME Shell nem az Ubuntu saját értesítési rendszerét, a NotifyOSD-t használja, hanem saját megoldása van erre, ami a képernyő alsó részén jeleníti meg az üzeneteket. A működése is eltér az Ubuntuban megszokottól, hiszen itt csak az első pár szó olvasható, hosszabb üzenetnél pedig úgy tudjuk megtekinteni az egészet, ha a kurzort odahúzzuk: ekkor kártyaszerűen felugrik a teljes szöveg. Ez a rendszer diszkrétebb, mint az Ubuntuban alkalmazott megoldás, ami a gyakorlatban azt jelentheti, hogy észrevétlen marad egy-egy üzenetet. Erre mindenképpen érdemes figyelnünk, ha GNOME Shellt használunk, ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy lemaradunk valamiről.

Összességében a GNOME Shell egy rendkívül innovatív, a gyakorlatban is jól használható környezet, ami ugyan nem mentes a hiányosságoktól, de ez a fejlesztés jelen fázisában teljesen elfogadható. Az alapok azonban jók, így erre ügyesen építkezve mindenképpen jelentős potenciál van benne. A legfontosabb kérdés jelen pillanatban az, hogy valóban ez lesz-e már az alapértelmezett az Ubuntu 10.04-et követő, az előzetes ütemterv (és az eddigi kiadások tapasztalatai) szerint várhatóan idén október végén megjelenő Ubuntu 10.10-ben. Ha igen, az egyben azt is jelenti, hogy a már meglévő fejlesztéseket portolni kell az új környezetbe, hiszen nem tűnik túl valószínűnek, hogy az éppen csak bemutatkozó Me Menu, vagy az Application Indicator rögtön be is fejezné pályafutását. Talán még ennél is fontosabb kérdés azonban az, hogy valóban már most biztosra vehető-e, hogy GNOME Shell lesz a jövő Ubuntu kiadásaiban, vagy esetleg van más lehetőség is…

Címkék: gnome, gnome-shell, lucid+1, ppa

Ez a cikk 2010-03-11. jelent meg 22:13-kor, Fejlesztés témában. A beküldött hozzászólások az RSS 2.0 feed segítségével követhetők nyomon. A cikkhez nem lehet hozzászólni.