Pár hónappal ezelőtt meglehetősen nagy visszhangot váltott ki az a hír, hogy az Ubuntu Lucid Lynx alaptelepítéséből kikerült a GIMP professzionális képszerkesztő alkalmazás. A döntést páran kifogásolták, hiszen a GIMP a kezdetektől része volt az Ubuntu alaptelepítésének, és az alkamazás fontos szerepet töltött be a GNU/Linux történelmében, így a változás egyesek számára legalább annyira érzelmi kérdés, mint amennyire technikai: elég, ha csak arra gondolunk, hogy a Linux népszerű kabalafigurája, Tux, a pingvin is a GIMP egy korai, 0.54-es kiadása segítségével született meg. Ugyanakkor az Ars Technica üdvözölte a döntést, és azt írta, hogy a GIMP kikerülése az alaptelepítésből az Ubuntu érettségét jelzi. Hasonlóan vélekedett Sven Neumann, GIMP fejlesztő is, aki levelében azt fogalmazta meg, hogy ez egybevág az ő termékképükkel, hiszen a GIMP egy professzionális képszerkesztő alkalmazás, és nem arra való, hogy családi fotókat elforgassunk és méretre vágjunk. Ezekre a feladatokra ugyanis az alaptelepítésben továbbra is megtalálható képkategorizáló és galériakezelő program, az F-Spot is alkalmas.
(more…)
Archívum: March, 2010
F-Spot
2010-03-29Ubuntu units policy
2010-03-26Azok, akik már frissítettek Ubuntu Lucid Lynxre, vagy aktívan tesztelik akár egy külön partíción, akár virtuális gépben, valószínűleg észrevették, hogy a fejlesztés alatt álló kiadásban más fájlméretek jelennek meg a Nautilus fájlkezelőben, mint a korábbi kiadások alatt: mintha minden fájl megnőtt volna egy kicsit. Hasonló változás történt azonban a merevlemezekkel is, amik látszólag szintén megnőttek ezzel párhuzamosan. Ugyanakkor ha a byte-ra pontos értéket nézzük, ez a különbség eltűnik, és így már pontosan ugyanakkora a fájl az Ubuntu korábbi kiadásaiban és a Lucid Lynxben. A változás oka, hogy az Ubuntu nemrégiben bevezetett egy mértékegységek használatára vonatkozó szabályzatot, aminek eredményeként a fejlesztés alatt álló kiadásban megváltozott a számítás módja. A változás ugyanakkor az OMG!UBUNTU! információ szerint csak a fejlesztői változatot érinti, és az Ubuntu 10.04 LTS kiadás még a korábbi számítási módot fogja használni, a váltás pedig csak az ezt követő, várhatóan októberben megjelenő Ubuntu 10.10-ben valósul meg, ahol már az alkalmazásokat is patchelik, hogy az egységes szabványt kövessék. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy várhatóan rövidesen megérkezik az a frissítés a fejlesztői változathoz, ami visszaállítja a korábbi működést.
(more…)
ureadahead
2010-03-21Az Ubuntu fejlesztők az elmúlt egy évben nagy hangsúlyt fektettek a rendszerindítási folyamat felgyorsítására. Az első kiadás, ahol jelentős eredményeket értek el ezen a területen, a tavaly áprilisban megjelent Ubuntu 9.04 Jaunty Jackalope volt. Az akkori fejlesztésekről és törekvésekről még 2009 januárjában írt a Mogorva Mormota, a „Boot teljesítmény javítása Ubuntun” című cikkben. A fejlesztők azonban az elmúlt egy évben sem pihentek, és folyamatos fejlesztésekkel további jelentős eredményeket értek el. Ezt bárki személyesen is megtapasztalhatja, aki kipróbálja az Ubuntu fejlesztés alatt álló kiadását, a Lucid Lynxet. Az ehhez kapcsolódó munka jelentős részben Scott James Remnant nevéhez fűződik, aki nemrégiben egy kifejezetten részletes fórumhozzászólásban mutatta be a gyorsulásban talán legfontosabb szerepet betöltő fejlesztést, az ureadahead technológiát.
(more…)
Kubuntu Lucid Lynx Beta 1
2010-03-20Bár a Mogorva Mormota már közel 15 hónapja működik, eddig nem igazán foglalkozott KDE-vel. Az oldal nemrégiben történt megújulása és fókuszváltása azonban nem csak azt eredményezi, hogy a jövőben a Mogorva Mormota nem foglalkozik más disztribúciók új kiadásaival, hanem azt is, hogy igyekszik teljesebb képet adni az Ubunturól: ehhez pedig hozzá tartozik az is, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a hivatalos Ubuntu változatokra. A Lucid Lynx Beta 1 pénteki megjelenése pedig remek alkalmat ad arra, hogy teszteljük a Kubuntu legfrissebb fejlesztői kiadását.
(more…)
Ubuntu Netbook Edition 10.04 Beta 1
2010-03-18Az Ubuntu az elmúlt években különösen nagy hangsúlyt fektetett a netbook platformra, így ma már kijelenthetjük, hogy ezen a területen az egyik legerősebb portfolióval rendelkező szereplő, hiszen jelen pillanatban is három netbookra optimalizált változatot kínálnak: Ubuntu Netbook Edition (korábbi nevén Ubuntu Netbook Remix), Ubuntu Moblin Remix és Kubuntu Netbook Edition – ezeket nem is olyan régen a Mogorva Mormota is bemutatta. Ezzel pedig még mindig nincs vége, hiszen fejlesztés alatt áll a netbook-launcher-efl felület, kifejezetten azokra az eszközökre, amik nem nyújtanak 3D támogatást, sőt, az LXDE asztali környezetre épülő Lubuntu is rendelkezni fog egy kis képernyőkre szabott felülettel. A zászlóshajó azonban ezek közül egyértelműen az Ubuntu Netbook Edition, ami még 2008 júniusában mutatkozott be, tavaly október végén, a Karmic Koala megjelenésekor pedig jelentősen megújította a felhasználói felületét. Azóta eltelt jó pár hónap, és immáron a következő kiadás, a Lucid Lynx megjelenése közeleg, így itt a remek alkalom, hogy ismét egy pillantást vessünk erre a népszerű Ubuntu változatra.
(more…)
GNOME Shell 2.29
2010-03-11Már nincs messze a GNOME 2.30 megjelenése: az ütemterv szerint március 31-én érkezhet az asztali környezet következő stabil kiadása. Ami igazán különlegessé teszi ezt a verziót, hogy várhatóan ez lesz az utolsó klasszikus kiadás a GNOME 3.0 megjelenése előtt. Ez pedig várhatóan nem csak verziószámában hoz majd jelentős változást, hanem külsejében és működésében is: a tervek szerint a következő GNOME kiadás már a GNOME Shell felhasználói felületre épül majd. A Mogorva Mormota tavaly szeptemberben már foglalkozott ezzel a rendkívül innovatív környezettel, azonban azóta eltelt fél év, így itt az ideje, hogy ismét vessünk rá egy pillantást. Annál is inkább, mert éppen félidőben vagyunk a legutóbbi teszt és a GNOME 3.0 várható megjelenése között, így mindenképpen tanulságos lehet megnézni, hogy mennyit fejlődött az elmúlt hónapokban.
(more…)
Megújult a Mogorva Mormota
2010-03-09Közel 15 hónappal a 2008. december 28-i indulása után elérkezett az ideje a Mogorva Mormota első jelentősebb megújulásának. Az oldal célja az volt, hogy naprakészen bemutassa a szabad szoftveres, és azon belül is a GNU/Linuxhoz kapcsolódó fejlesztéseket, eseményeket és új megoldásokat. Mindezt pedig nem titkoltan elsődlegesen Ubuntus szemszögből, lévén az oldal szerzője maga is Ubuntu aktivista. Az indulás óta eltelt időszakban az oldal tematikája és stílusa folyamatosan finomodott, ugyanakkor mindvégig hű maradt a kezdeti koncepciójához: a Linuxos fejlesztések testközelből történő bemutatása, és a hírek egyszerű közlése helyett azok értelmezése, bemutatása és tágabb kontextusba helyezése. Számomra a szabad szoftverek leglenyűgözőbb tulajdonsága ugyanis az, hogy a nyílt fejlesztési modellnek köszönhetően ezek valóban megismerhetők.
(more…)
Új Ubuntu arculat
2010-03-03Jono Bacon, az Ubuntu community managere ma bejelentette blogjában az Ubuntu új arculatát. Az új téma, ahogy az már Mark Shuttleworth korábbi elejtett megjegyzéséből már sejthető volt, a „fény” köré szerveződik. A Human téma az Ubuntu első kiadásától, a Warty Warthogtól kezdve velünk van, és bár az elmúlt 5 év során több megújuláson esett keresztül, legutóbb éppen az Ubuntu 9.10-es kiadásában, a Humanity ikonok, valamint a sötétbarna címsor megjelenésével, de főbb jellegzetességeit mindvégig megőrizte. Az eddig uralkodó barnás színvilágot egy szürkés-narancsos téma váltja, ami már ismerős lehet azok számára, akik találkoztak már az Ubuntu új, Ubuntu single sign on elnevezésű, egységes bejelentkezési felületével.
(more…)
Ubuntu One Music Store
2010-03-03Bekerült az Ubuntu fejlesztés alatt álló kiadásába, a Lucid Lynxbe az Ubuntu One Music Store zeneáruház. A szolgáltatás a Canonical és a 7digital együttműködéseként jött létre, és az előzetes, talán kissé pesszimista spekulációkkal ellentétben úgy tűnik, hogy Magyarországról is elérhető lesz. A közelmúltban RicsiPontaz blogja többször is foglalkozott a témával magyarul, így ha valaki nem olvasta a március elsején megjelent GYIK-et vagy a március harmadikán megjelent újabb bejegyzést, annak most érdemes ezt újra elolvasnia, hiszen nagyon jól összefoglalja a lényeget. RicsiPontaz blogját amúgy is érdemes követni (vagy a Magyar Ubuntu Planetet, ahol szintén olvashatók az írásai), hiszen nem ritka, hogy az Ubuntuval kapcsolatos hírek, érdekességek az ő blogjában olvashatók először magyarul, röviddel az angol nyelvű megjelenést követően. Ennek megfelelően ebben a cikkben igyekszem feleslegesen nem ismételni azt, ami már nála megjelent, ha viszont valaki még nem olvasta a fentebb linkelt bejegyzéseket, annak most feltétlenül érdemes ezt bepótolnia.
(more…)