Megjelent az Ubuntu Lucid Lynx Alpha 3 kiadása. Ez az első kiadás a február 18-i Feature Freeze, vagyis az új szolgáltatások bevezetésére vonatkozó határidő lejárta óta, így mindenképpen érdemes egy pillantást vetni rá. Bár az Ubuntu 10.04 egy LTS, vagyis hosszú távon támogatott kiadás lesz, és a fejlesztők célja szerint ezúttal az újdonságok bevezetése helyett inkább a stabilitásra fókuszálnak a fejlesztés során, azért pár újdonságra ezúttal is számíthatunk. Ezekkel az elmúlt hónapok során már sokat foglalkozott a Mogorva Mormota, viszont az akkor sokszor még csak terv szintjén létező dolgok mostanra elkezdtek beszivárogni a fejlesztés alatt álló kiadásba. Itt a remek alkalom tehát, hogy letöltsük a megfelelő képfájlt, és kipróbáljuk a gyakorlatban is.
(more…)
Archívum: February, 2010
Ubuntu Lucid Lynx Alpha 3
2010-02-25netbook-launcher-efl
2010-02-16Több mint egy év telt el azóta, hogy az első hírek érkeztek a smartbookokról, vagyis az ARM-alapú netbookokról. Ezek a kis gépek alacsony fogyasztást, rendkívül hosszú üzemidőt és alacsony hőtermelést ígérnek, mindezt pedig rendkívül kedvező áron, így ideálisak lennének azok számára, akik kicsi, könnyű gépet szeretnének a táskájukban tudni, ami azonban minimális kompromisszumok mellett képes egy számítógéptől elvárt funkciókat nyújtani. Bár az okostelefonok ma már viszonylag jól használhatók arra, hogy weboldalakat nézzünk meg, azonban egy hosszabb levél vagy cikk megírása már elég komoly eltökéltséget feltételez: ezzel szemben még a legkisebb netbookon is meglehetősen gyorsan lehet gépelni, különösen, ha ehhez megfelelően vékonyak az ujjaink. Jól mutatja ezt, hogy a Mogorva Mormota jellemzően nem annyira rövid írásai is jelentős részben egy 701-es Eee PC-n születtek. Erre a feladatra azonban egy smartbook is megfelelő lenne, ami ráadásul nem melegszik annyira az ember ölében, és mozgó alkatrész hiányában tökéletesen csendes lehet.
(more…)
The Mana World
2010-02-07Képzelj el egy fantáziavilágot, ahol nap mint nap izgalmas kalandokban vehetsz részt. Egy olyan világot, ahol folyamatosan fejlődhetsz, erősödhetsz és gazdagodhatsz. Képzelj el egy olyan helyet, ahol több száz játékos éli mindennapjait: ismerkednek, beszélgetnek és üzletelnek. A Mana világa egy ilyen hely. A The Mana World egy 2 dimenziós MMORPG (Massively Multiplayer Online Role-Playing Game), vagyis egy sokszereplős online szerepjáték. Vagyis olyan, mintha a World of Warcraft világa találkozna a Super Nintendóról ismerős Zelda megjelenésével. A grafika rendkívül aprólékosan és igényesen lett kidolgozva, kedves szereplőkkel és inkább aranyos, mintsem rémisztő szörnyekkel. A program nyílt forráskódú, több disztribúción is elérhető, így például Ubuntu alatt egy sudo apt-get install tmw parancs kiadásával azonnal telepíthetjük, de például a Fedora, az Arch Linux és a Debian (testing és backports) tárolóiban is megtalálható. A program jelenleg a 0.0.29-es verziószámot viseli, de ne hagyjuk, hogy ez elbizonytalanítson minket: az alacsony verziószám ellenére a játék kiválóan működik, és hosszú kalandozást kínál.
(more…)
Gwibber 2.29.1
2010-02-02A fejlesztés alatt álló Ubuntu kiadás, vagyis a Lucid Lynx egyik legizgalmasabb újdonságának a közösségi szolgáltatások integrációja, vagyis a Social from the Start projekt ígérkezik. Az első tervek szerint ez már korábban, a 9.10-es Ubuntu kiadásban megjelent volna, azonban a feladat bonyolultsága és a rendelkezésre álló idő szűkössége miatt ez végül eggyel későbbre halasztódott. A Social from the Start projekt több fejlesztés együttes eredményeként áll össze, aminek része például a nemrégiben itt is bemutatott Me Menu. A legfontosabb eleme azonban kétség kívül a Gwibber névre hallgató mikroblog kliens.
(more…)