Egy éves a Mogorva Mormota
Egy éve, 2008. december 28-án indult el hivatalosan a Mogorva Mormota, azzal a céllal, hogy nyomon kövesse az Ubuntu, és persze GNU/Linux fejlődését. Erre utal az oldal elnevezése is, még ha ez elsőre talán nem is magától értetődő: ahogy az a bemutatkozó szövegben is olvasható, az elnevezést a soha el nem készült Ubuntu kiadás, a Grumpy Groundhog ihlette, melynek gondolata először 2005 tavaszán fogalmazódott meg: célja egy olyan Ubuntu változat elkészítése volt, ami soha nincs kész, folyamatosan fejlesztés alatt áll, és minden csomagból a legfrissebbet tartalmazza. A Mogorva Mormota nevéhez híven már a fejlesztési ciklus legelején igyekszik beszámolni egy-egy új projektről, így például az Ubuntu One-ról mindössze néhány órával az indulás után, világviszonylatban is elsők között írt.
Érdemes talán egy kicsit a számok tükrében is visszatekinteni az elmúlt egy évre: a Mogorva Mormota induláskor 8 cikk volt elérhető, ez azóta 114-re nőtt. Az oldalnak hamar kialakult a saját olvasóközönsége is, így decemberben már naponta úgy 450-re nőtt az egyedi látogatások száma (az első hónapokban ennek nagyjából fele volt), és az oldalon regisztrált felhasználók száma is 100 fő felett van már. A részletesebb statisztikai adatokat elemezve az derül ki, hogy ebben a hónapban a látogatók 60%-a nézte Linux alól a mogorvamormota.hu-t, míg a Windows részesedése nagyjából 30%. A Macintosh-t használók aránya elenyésző, mindössze fél százalék körüli, a maradék 9,5 százalékról pedig nincs ilyen információ. Legalább ennyire érdekes a böngészők részaránya is: A Firefox 45%-os részesedésével magasan vezet, mögötte másodikként 15%-kal a Google Chrome áll (ebbe a Chromium is beletartozik). Az Internet Explorer mindössze 4,2%, a többit a különféle RSS olvasók és az egyéb böngészők teszik ki. Érdekes a Chrome (illetve Chromium) részesedésének alakulása is: novemberben mindössze 7,2%-ot ért el, augusztusban 3% körül járt, az év első felében pedig mindössze egy-másfél százalék körüli arányt képviselt. Ez azt mutatja, hogy ha ilyen tempóban folytatja a növekedést, a jövő évben akár még a Mozilla Firefoxot is megszorongathatja.
Azt hiszem, jobb pillanatban nem is indulhatott volna a Mogorva Mormota, hiszen rendkívül izgalmas és eseménydús év áll mögöttünk: 2009 rengeteg érdekes szabad szoftveres projektet hozott, így mindig volt miről írni. Most, az első születésnapon, pár nappal az újév előtt, itt a remek alkalom ezek felidézésére. Idén januárban mutatta be az oldal az Identica microblogot. Bár az oldal másfél éve 2008. július 2-án indult el, azonban igazán csak 2009-ben vált népszerűvé. Az elmúlt egy évben az oldal a szabad szoftveres világ egyik legfontosabb közösségi pontjává vált, ahol szinte minden hírről elsőként lehet értesülni, és ahol a nyílt forráskódú projektek fejlesztőinek bejegyzéseit követhetjük nyomon.
Az Identica folyamatos követését nagyban megkönnyíti a Gwibber mikroblog kliens, aminek a 2.0-ás verziószámot viselő kiadása idén augusztus végén jelent meg. A Gwibber verziószámozása némiképp eltér attól, mint amit a legtöbb alkalmazásnál megszokhattunk: itt a 2.0 nem stabil kiadást jelöl, hanem az aktuális fejlesztés alatt álló kiadást. A pontos verziószáma az augusztusban megjelent kiadásnak gwibber_2.0.0~bzr393 volt (a bzr393 arra utal, hogy a Bazaar branch 393-as commitjából készült). Jelenleg a ~bzr490-es kiadásnál tart a Gwibber 2.0, és most is aktívan dolgoznak rajta, hiszen a tervek szerint a jövő áprilisban megjelenő Ubuntu 10.04 Lucid Lynx kiadásnak fontos része lesz, köszönhetően az olyan fejlesztéseknek, mint a nemrégiben itt is bemutatott Me Menu.
Az idei év egyik legfontosabb fejleménye GNU/Linuxos szemmel nézve kétségtelenül a Google Chrome beta kiadásának megjelenése, valamint a böngésző mögött álló nyílt forráskódú projekt, a Chromium rendkívül gyors ütemű fejlődése. Ahogy az már a bevezetőből is kiderült, a Mogorva Mormota olvasói körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a kiváló böngésző, és a Google Chrome OS megjelenésével még inkább fontossá válhat. Bár a Google Ubuntu-alapú operációs rendszerére még várnunk kell, viszont idén májusban debütált egy másik kiváló nyílt forráskódú netbook platform is, a Moblin. Nem kellett túl sokat várnunk az első, erre támaszkodó gép kereskedelmi forgalomba kerülésére sem: szeptember végén a Dell megkezdte a Dell Mini Inspiron 10v netbook forgalmazását az
Voltak persze kisebb, de a mindennapokban mégis meghatározó projektek is: ilyen például a Byobu, ami a terminálunkat teszi igazán barátságossá. A Byobu (korábbi nevén screen-profiles) a GNU Screen eszközre épül, és idén többször is foglalkozott vele az oldal, hiszen egy olyan alkalmazásról van szó, ami ugyan nem túl közismert, de nagyban meg tudja könnyíteni az életünket a terminálban. Szintén az idei évhez kapcsolódik egy másik kicsi, de hasznos fejlesztés, a NotifyOSD elnevezésű értesítési rendszer. Ez a különféle üzenetek megjelenítését teszi barátságosabbá és kényelmesebbé. A NotifyOSD az Ayatana projekt részeként debütált az Ubuntu 9.04-ben, és bár ez elsőre talán nem tűnik különösebben jelentősnek, azonban ha visszaülünk egy olyan disztribúció elé, amiben még a régi értesítési rendszer működik, nagyon hamar el tud kezdeni hiányozni az, amit néhány hónap alatt észrevétlenül is megszoktunk és megkedveltünk.
Az idei év legjelentősebb ubuntus projektje kétség kívül az Ubuntu One cloud szolgáltatás. Az Ubuntu One május 11-én, nem sokkal az Ubuntu 9.04 Jaunty Jackalope megjelenése után mutatkozott be. Ekkor még csak fájlok tárolására, szinkronizálására és megosztására szolgált, azonban az Ubuntu 9.10 Karmic Koala megjelenése óta jelentősen bővültek a lehetőségeink, így immár használhatjuk a Tomboy jegyzetek, az Evolution címjegyzék és a Firefox könyvjelzők gépeink közötti szinkronizálására is. Sőt, a jegyzeteinket és a címjegyzékünket akár a webes felületen keresztül is elérhetjük. A tervek szerint az Ubuntu következő kiadásában, a Lucid Lynxben további újdonságokra számíthatunk, így például bármelyik mappát kijelölhetjük szinkronizálásra. Sőt, a tervek szerint az Ubuntu One Music Store-nak köszönhetően akár online zenevásárlásra is lehetőség lesz: azt azonban még nem lehet tudni, hogy ez a magyar felhasználók számára is elérhető lesz-e vagy sem.
Talán ez a kis összegzés is jól mutatja, hogy egy rendkívüli év áll mögöttünk. Idén rengeteg új fejlesztéssel ismerkedhettünk meg, és sok olyan projekt indult el, ami csak később bontakozik ki majd igazán: várhatóan jövőre érkezhetnek meg az ARM-alapú Ubuntus netbookok, és 2010 második felében kerülhetnek a boltokba az első Google Chrome OS-re épülő gépek. Jövő tavasszal jön az Ubuntu következő LTS, vagyis hosszú távon támogatott kiadása, ősszel pedig az első GNOME 3-ra épülő Ubuntu, az innovatív GNOME Shell felülettel, és sok más újdonsággal. Már ezek is ígéretesen hangzanak, de ez csak kis szelete lehet mindannak, ami ránk vár, hiszen sok meglepetést tartogathat számunkra még a 2010-es esztendő. Egy dologban azonban már most biztosak lehetnek az oldal olvasói: a Mogorva Mormota, ahogy azt eddig is tette, a jövőben is figyelemmel fogja kísérni az Ubuntu fejlődését és a szabad szoftveres világ más fontos fejleményeit.
Címkék: mogorvamormota, mormota