Fedora 12 Constantine

November 17-én megjelent a Fedora legújabb kiadása, a Fedora 12 Constantine. A Mogorva Mormota idén augusztusban már foglalkozott ezzel a kiadással, az Alpha verzió megjelenése kapcsán, azonban most, hogy megjelent a stabil változat, érdemes ismét szemügyre venni. Annál is inkább, mert a Fedora az egyik legjelentősebb és leginnovatívabb GNU/Linux disztribúció, így gyakran jelennek meg benne elsőként új technológiák. A Fedora fejlesztését a Red Hat támogatja, ennek köszönhetően az itt bemutatkozó újdonságok idővel a vállalati disztribúció részei lehetnek majd, amikor kiforrottá vállnak. A Fedora 12, ahogy azt a már desktop Linux disztribúcióknál megszokhattuk, szabadon letölthető Live CD formájában, így azoknak is érdemes egy pillantást vetni rá, akik egyébként nem ezt az operációs rendszert használják a mindennapokban.

A Fedora elsődleges asztali környezete a GNOME, így a fejlesztés során erre irányul a legtöbb figyelem, de találhatunk KDE és XFCE változatot is, ha inkább ez utóbbiakat preferáljuk. A rendszert elindítva egy tipikus GNOME munkaasztallal találjuk szemközt magunkat, vagyis különösebb meglepetésre nem kell számítanunk. a GNOME-Shell, hasonlóan az Ubuntu Karmic Koalához, ugyan nem alapértelmezett, de tárolóból elérhető. Azok számára, akik korábban már használtak Fedorát, valószínűleg rögtön feltűnik, hogy az eddig használt Nodoka témát felváltotta a vanilla GNOME-ban alapértelmezett Clearlooks. A Nodoka nem is része az alaptelepítésnek már, de tárolóból természetesen továbbra is elérhető a nodoka-theme-gnome csomag telepítésével. Ezúttal talán a háttérkép sem sikerült olyan látványosra, mint a Fedora 10 vagy a Fedora 11 esetében. Ez persze csak külsőség, amit bármikor át tudunk állítani pillanatok alatt.

A Fedora 12-ben, hasonlóan a nemrégiben megjelent másik két népszerű desktop disztribúcióhoz, a Ubuntu 9.10-hez és a Mandriva 2010-hez, valamint a Debian fejlesztés alatt álló kiadásához, a Debian Squeeze-hez, a korábban alapértelmezett Pidgin csevegőkliens helyét az Empathy vette át. Így a közelmúltban kiadott, népszerű GNU/Linux disztrók közül már csak az openSUSE 11.2-ben maradt a Pidgin az alapértelmezett kliens, azonban az egyik openSUSE fejlesztő, Vincent Untz véleménye szerint elképzelhető, hogy a következő, 11.3-as kiadástól kezdve ők is váltanak. Úgy tűnik tehát, hogy az Empathy egyre biztosabban veszi át a Pidgin helyét a GNOME asztali környezetben.

A Fedora 12 egy érdekes változtatást vezetett be megjelenéskor: az új kiadásban a privilégium nélküli helyi felhasználók is telepíthetnek csomagokat, jelszó megadása nélkül, a hivatalos tárolókból. A hírről a HUP is beszámolt. Ez a változtatás meglehetősen nagy hullámokat keltett a közösségben, így például a fedora-devel levelezőlistán. Végül a fejlesztők a felhasználók reakcióinak hatására úgy döntöttek, hogy egy PackageKit frissítés keretében ismét kötelezővé teszik a root jelszó használatát a csomagok telepítéséhez. Egy későbbi Fedora kiadástól kezdődően azonban szeretnének áttérni arra, hogy egy adminisztrációs felületen lehet majd megadni a felhasználók jogait, így például jogosultságot biztosítani nekik a csomagok telepítésére.

A Fedora új kiadásában az alaptelepítés része lett a Gnote jegyzetelő alkalmazás, ami a Mono keretrendszerre épülő Tomboy C++-ban újraírt változata. Így a Mono keretrendszer által igényelt helyet meg lehet spórolni a Live CD-n, ráadásul a Gnote kevesebb erőforrást igényel, mint a Tomboy, miközben funkcionalitásban is alig marad el tőle (bár az online szinkronizálás lehetősége hiányzik), így valóban jó alternatívát jelent. Természetesen a Tomboy (és a Mono keretrendszer) is elérhető a tárolókból, így utólag könnyedén telepíthetjük, ha szükségünk van rá. A Fedora 12-be bekerült az új Ogg Theora videokodek, a Thusnelda, aminek segítségével hatékonyabb tömörítés érhető el: így ugyanolyan bitráta mellett jobb képminőséget kapunk, vagy pedig azonos képminőség mellett csökken a fájlméret. Szintén a multimédiás szolgáltatások színvonalát érinti, hogy az új kiadásban fejlettebb lett a PulseAudio, így más egyebek mellett jobban támogatja a különféle eszközök menet közben történő csatlakoztatását.

A Fedora előző kiadástól kezdve a rendszer által használt alapértelmezett fájlrendszer az ext4, azonban a Fedora 11-ben található GRUB még nem tudott ext4 partícióról bootolni, így telepítésnél létre kellett hozni a számára egy /boot partíciót is ext2-vel vagy ext3-mal. Az új kiadásba azonban újabb GRUB került, ami már támogatja az ext4-et, így ez az akadály elhárult. Szintén megújult a rendszerindulási folyamat: a korábbi, monolitikus bootolási rendszert az új, eseményvezérelt Dracut technológia váltja az új kiadásban. Ez hasonló célokat szolgál, mint az Ubuntu 6.10-es kiadásában bemutatkozott, de igazán csak az Ubuntu 9.10-es kiadástól kezdődően aktívan kihasznált technológia, az Upstart. A csomagkezelés hatékonyságát és gyorsaságát javítja, hogy immáron az alaptelepítés része a yum-presto plugin, ami lehetővé teszi, hogy frissítéskor ne kelljen az egész csomagot letölteni, csak a változásokat. Változtattak a csomagokban használt tömörítési formátumon is: az új kiadás már gzip helyett XZ algoritmust használ, így csökkent a csomagok mérete, miközben ez nem jelent nagyobb memóriafoglalást vagy processzorterhelést.

A Fedora 12 ismét egy sok érdekes fejlesztést felvonultató kiadás. Az újdonságok teljes felsorolása pedig meghaladja ezen cikk kereteit és lehetőségeit. Szerencsére erre tulajdonképpen nincs is szükség: a Fedora szabad szoftver, bárki nyugodtan letöltheti és egyszerűen kipróbálhatja a Live CD segítségével akár virtuális gépben, akár egy igazi számítógépen. Bár a Fedorát jellemzően inkább a bátrabb, újdonságokkal szívesen próbálkozó felhasználóknak szánják, ők viszont remek kiszolgálásban részesülnek: ez a disztribúció ugyanis rendkívül kényelmes formában, igényes, könnyen kezelhető felületen tárja elénk a legfrissebb szabad szoftveres technológiákat.

Címkék: ,

A cikkhez nem lehet hozzászólni.