Ez az időszak a nagy disztribúciókról szól: nemrégiben jelent meg az Ubuntu 9.10-es kiadása, az ütemterv szerint két héten belül érkezik a Fedora 12, ma (november 4-én) pedig hivatalosan is bejelentették a Mandriva 2010-et. A Mandriva az egyik legrégebbi, tradícionális desktop disztribúció, amelynek az első kiadása már több mint 11 éve, 1998 júliusában jelent meg. A Mandriva fejlesztői a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektettek a könnyű kezelhetőségre és a felhasználóbarátságra, a grafikus beállítófelületük, a Drakxtools (Mandriva Control Center) a kezdeti időkben a SUSE YaST-ja mellett talán a legfelhasználóbarátabb megoldás volt ezen a területen. A Mandriva, bár voltak nehéz időszakai, a mai napig az egyik legmeghatározóbb disztribúció, és ugyan kevesebb szó esik talán róla, mint a Fedoráról vagy az Ubunturól, ennek ellenére mindenképpen figyelmet érdemel, amikor megjelenik egy új kiadás.

A Mandriva, bár kereskedelmi disztribúció, de ingyenesen és szabadon letölthető a weboldalról. Létezik fizetős változata is, Mandriva PowerPack néven, ami gyakorlatilag ugyanaz a rendszer, mint az ingyenes, csak a csomagban kapunk néhány kereskedelmi szoftvert is mellé, mint például a Fluendo kodekcsomagot, a Skype-ot, vagy a VMWare-t, valamint jogosultak leszünk a Mandriva által nyújtott hivatalos támogatásra is. A legtöbb felhasználó számára azonban tökéletesen megfelel a Free (csak szabad szoftvert tartalmazó) és a One (tipikus felhasználói igényekre szabott) változatok valamelyike. A Mandriva a GNOME és a KDE környezetet egyaránt támogatja, de azért érezhetően a KDE inkább a preferált: a főoldalon ebből származó képernyőképeket látunk, és az új kiadás bejelentésénél is a KDE-s újdonságokat sorolják előbb. Ennek ellenére ebben a cikkben a GNOME változatot veszem alapul, aminek kettős oka van: egyrészt így könnyebb az összevetés az Ubuntuval vagy a hamarosan megjelenő új Fedora kiadással, másrészt pedig ez az a környezet, amit napi szinten aktívan használok, így inkább tudom, hogy mit kell nézni rajta.

A Mandrivára jellemző, hogy igyekszik mindenből a legfrissebbet szállítani: ez egyébként általánosan jellemző a fél éves kiadási ciklussal rendelkező disztribúciókra, a Fedora és az Ubuntu is hasonló utat jár. Az új kiadásban a 2.6.31-es Linux kernel, az 1.6.5-os Xserver, a GNOME 2.28.1-es kiadása kapott helyet. Ezek nagyjából megfelelnek az Ubuntu hasonló csomagjainak, bár az Ubuntuban eggyel korábbi, 1.6.4-es Xserver van. A modern desktop disztribúciók jellemzően már live CD-ről telepíthetők, és ez alól a Mandriva sem kivétel. A telepítés nem bonyolultabb, mint akármelyik hasonló disztribúció esetében, és bár sebességében nem ér fel a korábban már a Mogorva Mormotán bemutatott Paldo GNU/Linuxszal (mint ahogy azzal egyébként semmilyen más, általam próbáld disztribúció nem ér fel), de meglehetősen gyorsan lezajlik. Telepítés közben, ha magára hagyjuk a gépet, egy idő után magától elindul a képernyőkímélő, ami egyszerű, de mégis rendkívül látványos: gyönyörű tájképek váltják egymást fekete háttér előtt, alul kissé tükrözve.

A GNOME asztali környezet a Mandrivában sem okoz különösebb meglepetést, nagyjából ugyanazt kapjuk, mint Ubuntu vagy Fedora esetében. Ami viszont hamar feltűnhet, hogy a hálózati kapcsolatok kezelése itt, ellentétben a másik két disztribúcióval, nem a Network Manager segítségével történik, hanem a korábban már említett, Drakxtools eszközök részét képező Netprofiles-szal. Ebben, mint ahogy a nevéből is kiderül, különféle profilokat hozhatunk létre, amik között egyszerűen válthatunk, például az otthoni WiFi hálózatnak, és a munkahelyi hálózatnak megfelelő beállítások között. A különféle beállításokat, csomagkezelést, a rendszer konfigurálását a Mandriva Control Centerből végezhetjük el. Az új kiadásban már megadhatjuk azt is, hogy a rendszer milyen gyakran ellenőrizze az elérhető frissítéseket. Nem ez az egyetlen újdonság: a korábban már említett, hálózati beállítások kezelésére szolgáló Netprofiles eszközt teljesen újraírták, és az egyes profilokhoz külön tárolhatunk proxy beállításokat, sőt, akár azt is megadhatjuk mindegyikhez, hogy milyen forrást használjon a csomagkezelő. Az egyes profilok között pedig az applet segítségével egyetlen kattintással válthatunk.

Az új kiadásban látványosabb lett a rendszerindulás a Fedorából ismerős Plymouth technológiának köszönhetően. Sőt, a folyamat nem csak szebb, de gyorsabb is lett, hiszen a Mandriva fejlesztők is komoly erőket fordítottak erre az elmúlt időszakban. Más területen is igazodik a Mandriva a trendekhez: hasonlóan az Ubuntu 9.10-hez, a Fedora 12-höz és a Debian testinghez, a Mandriva új kiadásában is az Empathy lett a GNOME asztali környezet alapértelmezett csevegőkliense. Sőt, hasonlóan a Karmic Koalához, az új Mandriva kiadásban is találhatunk olyan háttérképeket, amit a felhasználók által beküldött fotókból válogattak ki, egy pályázat keretében.

A netbookok egyre fontosabb szerepet töltenek be, a Mandriva fejlesztők pedig a kezdetektől fogva nagy figyelmet fordítanak ezekre a gépekre. Az új kiadásban megjelent a Mandriva Seed nevű eszköz, ami leginkább az Ubuntu USB Startup Disk Creator eszközére hasonlít: segítségével egyszerűen létrehozhatunk pendrive-ra egy telepítőt. Ha pedig nem GNOME-ot vagy KDE-t szeretnénk használni a kis gépünkön, akkor akár egyszerűen telepíthetjük a Moblin vagy az OLPC projektből származó SugarUI kezelőfelületet. Előbbit a task-moblin, utóbbit a task-sugar csomagok segítségével, egyszerűen telepíthetjük. Természetesen a fejlesztők sok energiát fordítottak arra is, hogy a rendszer kompatibilis legyen a különböző eszközökkel. A Mandriva 2010 megjelenését bár nem övezte akkora felhajtás, mint az új Ubuntu érkezését, de mindenképpen érdemes odafigyelni rá: a disztribúciónak elévülhetetlen érdemei vannak a desktop Linux megteremtésében, és a tradíció mellett az innovációról sem feledkeztek meg a fejlesztők.

Címkék: 2010, mandriva, moblin

Ez a cikk 2009-11-05. jelent meg 18:19-kor, Fejlesztés témában. A beküldött hozzászólások az RSS 2.0 feed segítségével követhetők nyomon. A cikkhez nem lehet hozzászólni.