A napokban elérhetővé vált a népszerű microblog kliens, a Gwibber 2.0-ás szériája azok számára, akik a napi frissítésű PPA tárolóból telepítették. Az első, gwibber_2.0.0~bzr393 verziószámot viselő build augusztus 28-án vált elérhetővé a tárolóból, azonban ez nem azt jelenti, hogy megjelent volna a 2.0-ás stabil kiadás: a fejlesztés továbbra is folyamatos, így ezt még aznap követte ~bzr394-es, majd másnap a ~bzr396-os build. Ez a tempó is jól mutatja, hogy ez még egy erősen fejlesztés alatt álló verzió, így semmiképpen nem tekinthető stabilnak. Ennek ellenére arra már alkalmas, hogy napi szinten használjuk, ha el tudjuk viselni, hogy egyes részei még kiforratlanok, vagy nem pont úgy működnek, ahogy kellene. Arra pedig mindenképpen tökéletes, hogy kipróbáljuk működés közben.
(more…)
Archívum: August, 2009
Gwibber 2.0
2009-08-31Fedora 12 Alpha
2009-08-27Augusztus 25-én jelent meg a Fedora 12 Alpha kiadása. A disztribúció előző kiadása két és fél hónapja, június 9-én jelent meg. A Leonidas kódnevet viselő Fedora 11-et nem sokkal a megjelenése után a Mogorva Mormota is bemutatta. Az azóta eltelt időben azonban nem pihentek a fejlesztők, és ismét sok izgalmas új fejlesztésen dolgoznak, melyek az év végén megjelenő Fedora 12 részei lehetnek. Az ütemterv szerint a következő kiadás 2009. november 10-én várható, azonban némi csúszás még elképzelhető, hiszen az aktuális kiadás is végül két héttel később jelent meg, mint azt eredetileg tervezték.
(more…)
Jolicloud
2009-08-21Úgy tűnik, hogy a 2010-es év a netbookokra szánt GNU/Linux disztribúciók éve lesz: sorra érkeznek a bejelentések a különféle új változatokról, köztük pedig sok ígéretes jelöltet is találhatunk. A Mogorva Mormota rendszeresen foglalkozik ezekkel a rendszerekkel, legutóbb éppen 3 nappal ezelőtt mutatta be az Ubuntu Netbook Remix megújult felületét és a Kubuntu netbookokra szánt változatát. Az Ubuntu netbook változatának bejelentése óta már egy évnél is több idő telt el, így a rendszer mostanra kiforrottá vált, és sok hívet szerzett magának. Az idén május 19-én bemutatkozott Moblin v2 Beta kiadása pillanatok alatt az érdeklődés középpontjába került. A rendszer a nyár elején még erősen fejlesztés alatt állt, a fejlesztők azonban egész nyáron keményen dolgoztak, így a legfrissebb letölthető képfájl nevéből már a “beta” jelölés is kikerült. A Google július 7-én jelentette be saját netbookokra szánt operációs rendszerét, a Chrome OS-t, erről azonban még mindig nem igazán tudhatunk részleteket, és egyelőre kipróbálható verzió sem érhető el belőle. A közelmúltban pedig egy új szereplő jelent meg a színen: ez a Jolicloud.
(more…)
Ubuntu netbook változatok
2009-08-18Több mint egy év telt el azóta, hogy a Canonical bejelentette az Ubuntu kifejezetten netbookokra szánt változatát, az Ubuntu Netbook Remixet. A 2008 június 3-án, Tajvanban megrendezett Computex informatikai szakkiállításon bemutatkozott rendszer akkor még nem volt letölthető képfájlként, de a megfelelő tárolók felvételével már akkor telepíthető volt, így a bejelentést követő napon, június 4-én a Magyar Ubuntu Közösség oldalán, az ubuntu.hu-n teszteltem az új Ubuntu változatot. Ekkor persze még meglehetősen kiforratlan volt a rendszer, azonban a fejlesztők erőfeszítéseinek köszönhetően hamarosan teljes értékűvé vált, ma pedig az egyik legjobb elérhető netbook felület.
(more…)
XSplash
2009-08-16Az Ubuntu fejlesztők az elmúlt időszakban jelentős erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy lefaragják a rendszer elindulásának idejét. A Mogorva Mormota többször is beszámolt már korábban erről a munkáról. Legutóbb június elején, a Boot 10 másodperc alatt címet viselő írásban arról olvashattak az oldal látogatói, hogy a bootsplash megjelenítése önmagában is komoly időveszteséggel jár: amennyiben szeretnénk jelentősen lerövidíteni a rendszerindulás idejét, akkor le kell mondanunk róla, és minél előbb el kell indítanunk a grafikus kiszolgálót. Ez azonban nem feltétlen jelenti azt, hogy ettől kezdve a száguldozó feliratokat, a villódzó kurzort vagy a fekete képernyőt kell néznünk a gép bekapcsolása után: ha az X indulását sikerül megfelelően előre hozni, akkor azt fel lehet használni arra, hogy valami széppel kedveskedjünk a számítógép elindulására váró felhasználónak.
(more…)
Dell smartbook
2009-08-14Már több mint 2 év telt el azóta, hogy 2007 májusában a Canonical és a Dell bejelentette az együttműködését. A bejelentést követően nem sokkal megjelentek az Ubuntu-alapú notebookok és desktop gépek a kínálatban, majd 2008 szeptemberében a vállalat útjára indította első netbookját, a Mini Inspiront, ami a kezdetektől fogva elérhető volt Ubuntuval is. A Dell azóta is kitart az Ubuntu mellett, és folyamatosan forgalmazza ezeket a gépeket, időről időre megújítva a kínálatát.
(more…)
A Debian kiadási ciklusa
2009-08-07Mark Shuttleworth, az Ubuntu alapítója valamivel több mint egy éve, 2008. július 28-án vetette fel blogbejegyzésében, hogy az egyes disztribúcióknak érdemes lenne összehangolniuk a kiadásaikat, hogy az olyan kiemelt fontosságú csomagok, mint például a kernel, a gcc, az X, a GNOME, a KDE, az OpenOffice.org vagy a Mozilla ugyanazok legyenek az egy időben megjelenő rendszerekben. Ez előnyös lenne az upstream projektek számára, hiszen így előre tudhatnák, hogy melyik kiadást fogják széles körben használni, de egyben előnyös lenne a disztribútorok számára is, hiszen ez nagyban segítené az együttműködést az egyes disztrók között. A felvetés akkor meglehetősen nagy feltűnést keltett a szabad szoftveres körökben, azonban gyakorlati eredménye nem igazán lett, és nem igazán változtatott a különböző projektek kiadási mechanizmusán.
(more…)
Ubuntu Personal Desktop Support
2009-08-02Az Ubuntu mögött álló cég, a Canonical július 31-én új desktop támogatási szolgáltatást jelentett be vállalati blogjában, amely elsősorban a magánszemélyeket és kisvállalkozásokat célozza meg. A hírről elsőként a független Ubuntus híroldal, a WorksWithU számolt be, egy nappal korábban. A három újonnan bevezetett szolgáltatáscsomag árát és összetételét ennek megfelelően állították össze, így a kezdők, a tapasztalt felhasználók és az Ubuntut munkájukhoz használók egyaránt megtalálhatják a számukra megfelelő megoldást.
(more…)