Uzbl
Sokat változott a világ azóta, hogy a böngészőpiacot szinte teljes egészében az Internet Explorer uralta: a Firefox nem csak egyszerűen mérhető piaci részesedésre tett szert, de a Mozilla nyílt forráskódú, részben közösségi fejlesztésű böngészője ma már erős versenytársa a Microsoftnak. A Firefox Magyarországon különösen népszerű, hiszen az Adverticum 2009 júniusi adatai szerint a felhasználók 46%-a látogatja a weboldalakat Firefoxszal, a legnépszerűbb hazai böngésző pedig a Firefox 3.5-ös kiadásának megjelenése előtt közvetlenül a korábbi verzió, a Firefox 3.0 volt, amely a piac 41.7 százalékát tudhatta magáénak, ezzel pedig majdnem kétszer akkora a piaci részesedése, mint a 22.4 százalékkal második helyen álló Internet Explorer 7-nek. Nem a Firefoxot működtető Gecko az egyetlen alternatív böngészőmotor azonban a szabad szoftverek világában: az eredetileg KHTML-ként indult, majd a MacOS X saját böngészőjében, a Safariban továbbfejlesztett Webkit motor szintén egyre nagyobb népszerűségre tett szert az utóbbi időben. Erre pedig egyre több böngésző épül, így például a Google Chrome, az Epiphany, az Arora, a Midori és az Uzbl.
Mint az talán a fenti felsorolásból is kiderült, Webkit-alapú böngészőből bőven van választék GNU/Linux környezetben. Ha azonban jobban megnézzük, valójában ezek szinte egyformák: a legtöbbnél hasonló felületen, hasonló szolgáltatásokat érünk el, és a legnagyobb különbség talán az About menüpontban figyelhető meg közöttük. Létezik azonban egy olyan Webkitet használó böngésző, ami valóban más, mint a többi: ez az Uzbl. Ez egy rendkívül fiatal projekt, a honlapja alig két és fél hónapja, április 26-án indult el, és az első valamilyen szinten használható kiadása másnap, április 27-én jelent meg. Az Uzbl a UNIX filozófiát követi: olyan program, ami csak egy dolgot tud, de azt jól. Ennek megfelelően az Uzbl szolgáltatásainak felsorolásával nagyon gyorsan végezhetünk: weboldalakat tud megjeleníteni. Ennyi, és semmi más, hiszen eszerint a filozófia szerint semmi más dolga nincs egy ilyen programnak.
Ennek megfelelően az Uzbl-ben nincs menü, nincs címsáv, nincsenek gombok, se könyvjelzők vagy ki- és bekapcsolható funkciók. Persze ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor használható-e egyáltalán valamire ez a böngésző. A válasz pedig az, hogy az Uzbl mindenre képes, a megfelelően elkészített konfigurációs fájl, és külső szkriptek segítségével. Szerencsére ezeket nem mind nekünk kell megírnunk, hiszen a legfrissebb változat letöltésével és telepítésével kapunk egy referencia konfigurációt, és rengeteg előre elkészített szkriptet, amelynek segítségével már testre szabhatjuk a böngészőt igényeinknek megfelelően. Így például találhatunk szkriptet a könyvjelzők, a korábban látogatott oldalak és a cookie-k kezelésére, használhatunk segítségükkel füleket. A konfigurációs állomány testre szabásával megadhatjuk, hogy hogyan nyissunk meg új weboldalakat, hogyan használjuk a webes keresőt, gyorsbillentyűket rendelhetünk a leggyakrabban látogatott oldalakhoz, és mindent pontosan olyanra állíthatunk be, ahogy azt szeretnénk. Ha pedig ez sem lenne elég, bármikor elkészíthetjük a megfelelő szkriptet az általunk igényelt szolgáltatás elérésére.
Az Uzbl filozófiájában rendkívül közel áll az Arch Linuxhoz, így nem meglepő, hogy a fejlesztők is elsődlegesen ezen a disztribúción tesztelik, és erre telepíthető a legegyszerűbben: az Arch közösségi tárolójából, az AUR-ből elérhető PKGBUILD fájl segítségével mindig a legfrissebb kiadást telepíthetjük egyenesen a Git master branchből. Más disztribúciók alatt forrásból telepíthető, illetve Ubuntuhoz találhatunk egy PPA tárolót, amiben azonban sajnos egy már meglehetősen régi build található. Ezt mindenesetre azért felhasználhatjuk arra, hogy a legfrissebb Git-ből származó forrással párosítva viszonylag egyszerűen elkészítsük magunknak a szükséges .deb csomagot.
Mint az talán már az eddig leírtakból is kiderült, Az Uzbl egy rendkívül izgalmas böngésző, azonban nem ajánlható bárkinek: a konfigurálásához bár nagyon mély programozói tudásra nincs szükség, de azért kell némi magabiztosság és rutin, hogy átlássuk a lehetőségeinket, és ennek megfelelően be tudjuk állítani magunknak. Emellett még a megfelelő ismeretek birtokában is jó pár órát, vagy akár napot rá kell szánnunk ahhoz, hogy valóban az igényeinknek megfelelően működjön, és reális alternatívája legyen azoknak a böngészőknek, amik talán kevésbé rugalmasak, de nem is kell velük különösebben foglalkozni. Később majd, ha jobban elterjed, valószínűleg könnyen szerezhetünk olyan előre elkészített konfigurációkat, amiket azonnal tudunk használni, és kiszolgálja az igényeinket, így ekkor már valamivel szélesebb lehet a potenciális felhasználók köre. Persze az Uzbl valószínűleg soha nem lesz azoknak való, akik egyszerűen csak használni szeretnék a böngészőt: ez értő kezekben egy kiváló, sokoldalú és rugalmas eszköz, aki viszont nem tudja pontosan, hogy mit akar, és az hogyan érhető el a leghatékonyabban, soha nem fogja tudni kihasználni a benne rejlő potenciált.