One Hundred Paper Cuts

Nagyjából háromnegyed év telt el azóta, hogy Mark Shuttleworth bejelentette blogjában, hogy a Canonical egy új csapatot állít össze az Ubuntu felhasználói felületének fejlesztésére. A csapat tagjainak a feladata nem egyszerűen az, hogy egy szép új GNOME vagy KDE témát rajzoljanak, hanem az, hogy átfogó fejlesztésekkel tegyék felhasználóbarátabbá az Ubuntut. A csapat első fejlesztése az új értesítési rendszer bevezetése volt, ami az Ubuntu aktuális, Jaunty Jackalope kiadásában debütált. Az értesítési rendszer fejlesztése a Karmic Koalában is folytatódik, azonban nem ez az egyetlen terület, ahol a design csapat keze nyomát láthatjuk majd a következő kiadásban: a One Hundred Paper Cuts, vagyis a száz kis karcolás projekt célja az, hogy az Ubuntut sok kis apróbb javítással, fejlesztéssel tegyék felhasználóbarátabbá.

A One Hundred Paper Cuts, ahogy az a nevéből is kitűnik, nem egyetlen nagy és látványos fejlesztést céloz, hanem azt, hogy kiszűrjék azokat a bosszantó vagy nehézkes apróságokat, amiket tulajdonképpen könnyen ki lehetne javítani, csak éppen eddig senki sem foglalkozott vele. Ezek jelentős része pedig egyszerűen a szabad szoftverek fejlesztési metódusából fakad: a fejlesztések megosztottan, és ebből adódóan szétszórtan zajlanak, így gyakran alakulhat ki olyan inkonzisztencia, ami a felhasználók számára zavaró, vagy kényelmetlen lehet. Más esetekben pedig a fejlesztők elsődlegesen a funkció implementására összpontosítottak, és egyszerűen nem fordítottak elég figyelmet a felhasználóbarátságra. Ezekből állnak össze azok az apróságok, amik ugyan nem igazán nevezhetők bugnak, és nem is teszik használhatatlanná az adott funkciót, azonban kifejezetten zavaróak tudnak lenni a mindennapokban.

A projekt célja az, hogy kiszűrjenek 100 ilyen bosszantó dolgot, és kijavítsák azokat az Ubuntu októberben érkező következő kiadására. Elsősorban olyan problémákra szeretnének fókuszálni, amik az egész rendszer használatát érintik (mint például a Nautilus vagy a GNOME panel), és nem az alkalmazások (mint mondjuk az F-Spot, vagy az OpenOffice.org) foltozgatására. Szintén prioritást élveznek azok a problémák, amelyek a mindennapi használat során gyakran előjöhetnek (például a hálózathoz csatlakozáskor, fájlok másolásakor). Értelemszerűen azokkal a problémákkal foglalkoznak majd, amik jól megfogalmazhatók, és nem kell miattuk a fél GNOME-ot újraírni. A cél most nem az, hogy új szolgáltatásokat vezessenek be, hanem az, hogy a meglévők jól működjenek. A csapat feladatköréből adódóan kifejezetten a használhatósággal kapcsolatos hibákra fókuszálnak ebben a projektben, a klasszikus bugok nem hozzájuk tartoznak.

A One Hundred Paper Cuts Launchpad oldalán már 290 hibajelentés gyűlt össze, és ez a szám folyamatosan növekszik, így valószínűleg nem lesz nehéz kiválasztani azt a százat, amivel majd foglalkoznak. A projekthez kapcsolódóan létrehoztak egy Wiki oldalt is, Little Details néven, ahol összegyűjtve láthatunk ilyen hibajelentéseket. Itt sok más mellett találhatunk több olyat, amik a GNOME Helyek menüjét érintik, láthatunk ötleteket arra, hogy hogyan kellene átalakítani a naptár és óra applettet és rengeteg olyan javaslatot, amik a Nautilust érintik. Az oldalt végigolvasva jól látható, hogy rengeteg olyan terület van, ahol viszonylag kevés munkával jelentős eredményeket lehet elérni, és néhány apró, de fontos változtatással sokkal barátságosabbá lehet tenni az Ubuntut. A felhasználók jelentős része pedig valószínűleg a nagyívű, és technikailag is különösen izgalmas fejlesztéseknél többre fogja értékelni ezeket a látszólag aprócska kis tapaszokat. Persze nem biztos, hogy meg fogják tudni fogalmazni, hogy mi változott, de azt pontosan érezni fogják, hogy valahogy barátságosabb lett az egész rendszer.

Címkék: , , , , ,

A cikkhez nem lehet hozzászólni.