UDS Karmic Koala
Véget ért a fejlesztési ciklus egyik legfontosabb és legizgalmasabb eseménye, az Ubuntu Developer Summit (UDS), vagyis az Ubuntu fejlesztők találkozója. Az eseményt ezúttal május 25-e és 29-e között rendezték meg Spanyolországban, Barcelonában. Az UDS-re mindig a fejlesztési ciklus elején kerül sor, és ilyenkor határozzák meg a következő kiadásban megvalósítandó konkrét célokat. A találkozókat hagyományosan az őszi/téli időszakban Amerikában, míg a tavaszi/nyári időszakban Európában tartják. A mostani esemény, ahogy azt az egyik résztvevő, Jorge Castro is megfogalmazta, egyértelműen az Identi.ca előretöréséről szólt: az UDS csoport olvasgatásával szinte az is úgy érezhette, hogy jelen van, aki nem tudott elmenni. Ez pedig különösen hasznos volt, hiszen az eddig hallott információk alapján úgy tűnik, hogy a Karmic Koala az eddigi legizgalmasabb Ubuntu kiadásnak ígérkezik.
A legfontosabb újdonságról, vagyis az Android alkalmazások futtatásának támogatásáról pár napja már beszámolt a Mogorva Mormota, ez azonban csak a jéghegy csúcsa, és még bőven vannak ígéretes fejlesztések. Kezdjük az alapoknál: a hírek szerint a következő, 9.10-es kiadás, kódnevén Karmic Koala a 2.6.31-es kernellel érkezik majd. Jelenleg még a fejlesztés alatt álló 2.6.30-as kiadás található a Karmicban, várhatóan azonban a fejlesztők nem sokkal azt követően váltani fognak 2.6.31-esre, hogy annak megindul a fejlesztése. Talán még sokan emlékeznek rá, hogy a tavaly ősszel megjelent Intrepid Ibex is végül az akkor legfrissebb kernellel (2.6.27) érkezett. Akkor a fejlesztési időszak viszonylag késő szakaszában hozták meg a döntést a váltásról, most azonban több idő fog rendelkezésre állni az előkészítésre és az összecsiszolásra.
Az új kernel egyik legfőbb újdonsága a Kernel Mode Setting (KMS) technológia támogatása lesz. Erről a technológiáról már korábban is olvashattak az oldal látogatói, akkor azonban még meglehetősen korai fázisában járt a fejlesztés. A KMS egyik legfőbb előnye a sokkal gyorsabb és biztonságosabb suspend/resume támogatás, és a gyorsabb képváltás. Ugyanakkor a Phoronix értesülése szerint Fedora 10-ben debütált, a hamarosan megjelenő Fedora 11-ben is megtalálható Plymouth ezúttal kimarad a következő Ubuntuból, és a fejlesztők inkább a boot teljesítmény további javítására fókuszálnak.
Várhatóan az új kiadásban alapértelmezetté válik az ext4 fájlrendszer is. Ez már az aktuális, Jaunty Jackalope kódnevű Ubuntu kiadásban is elérhető a telepítőből, azonban most még nem alapértelmezett. Az ext4 kapcsán még a Jaunty fejlesztése alatt egy súlyos, adatvesztéssel fenyegető problémát fedeztek fel, ami a fájlrendszer által használt késleltetett allokáció okozott, vagyis az, hogy a fájlműveletek nem feltétlen abban a pillanatban történnek meg, amikor arra utasítást adunk. Időközben a Jauntyban néhány patch alkalmazásával javították a hibát, és a 2.6.30-as kerneltől felfelé úgy módosítottak a fájlrendszer implementációján, hogy ugyanolyan biztonságot nyújtson, mint az ext3. Így ha további problémák nem kerülnek elő, akkor várhatóan semmi akadálya nem lesz annak, hogy a Karmic Koalában már a gyorsabb ext4 váljon alapértelmezetté.
Az Ubuntu 9.04 egyik legfontosabb újdonsága a boot teljesítmény jelentős javulása volt. Ez nem véletlenül alakult így, a fejlesztők jelentős erőket fordítottak arra, hogy minél többet lefaragjanak a számítógépünk elindulásának idejéből. Erről a témáról már szintén olvashattak itt az oldal látogatói, a Boot teljesítmény javítása Ubuntun című írásban. Ez a munka a Jaunty Jackalope megjelenése után sem szakadt meg, így az új kiadásban még további jelentős fejlődés várható. Ebben a fenti fejlesztések is segítségükre lehetnek, hiszen az egyes tesztek azt mutatják, hogy mind a KMS, mind pedig az ext4 technológia használata jótékonyan hat a bootolási teljesítményre.
Mint az talán már az eddigiekből is kiderült, az Ubuntu következő kiadásában, a Karmic Koalában ismét jelentős fejlesztések várhatók a felszín alatt. Ezzel azonban még közel sem ért véget az újdonságok sora, hiszen a legizgalmasabb és leglátványosabb változások ezúttal a felhasználók szeme előtt lesznek. Bár a koalák magányos állatok, azonban a Karmic Koala kifejezetten társasági lény lesz: több új, izgalmas közösségi szolgáltatás is helyet kap majd a következő Ubuntu kiadásban. A legfőbb újdonság ezen a területen az Ubuntu One integrációja lesz. A Canonical cloud computing szolgáltatásával a közelmúltban többször is foglalkoztunk, így ezt valószínűleg már nem kell bemutatni az oldal rendszeres látogatóinak, a most idetévedőknek viszont mindenképpen érdemes elolvasni az ezzel foglalkozó írásokat, hiszen az elmúlt időszak talán legizgalmasabb Ubuntus fejlesztéséről van szó.
A másik fontos újdonság, hogy a Gwibber microblog kliens az alaprendszer része lesz. A Gwibberrel korábban már szintén foglalkozott az oldal, még az Identi.ca ismertetése kapcsán, idén januárban. Az akkor még erősen fejlesztés alatt álló kliens csak PPA tárolóból volt elérhető Intrepidhez. A Jaunty Jackalope kiadásra már bekerült a hivatalos tárolókba, és mostanra egyre fejlettebbnek tekinthető, így várhatóan mire megjelenik az Ubuntu 9.10 október végén, igazán kiforrott lesz.
Úgy tűnik, hogy hamarosan két olyan alkalmazástól is elbúcsúzhatunk, amelyek a kezdetektől fogva az alaprendszer részei, hogy új, fejlettebb alternatíváknak adják át a helyüket. A Pidgin (korábbi nevén Gaim) csevegőkliens az Ubuntu első kiadásától, a Warty Warthogtól megtalálható az alaptelepítésben, de már nem sokáig: várhatóan a Karmic Koalában az okosabb, és sokkal gyorsabban fejlődő Empathy veheti át a helyét. Erről a programról egyébként már írt korábban a Mogorva Mormota, a Gnome alkalmazásokat bemutató cikkben. Az Empathy rendkívül hasonlít a Pidginre, így az a kezdő felhasználó, aki az egyiket ismeri, valószínűleg tökéletesen boldogul majd a másikkal is, viszont az Empathy támogatja a hanghívást és a képátvitelt Jabberen keresztül, így akár a Google Talkot használó ismerőseinkkel is beszélgethetünk élő szóban.
Szintén a kezdetektől fogva az alaprendszer része a Rhythmbox zenelejátszó, már az Ubuntu 4.10-ben is megtalálható volt. Úgy tűnik, hogy öt év után ezt is leválthatja egy másik alkalmazás, a Banshee, amennyiben sikerül minden ezt akadályozó hibát kijavítani. A Banshee egy nagy tudású, általános médialejátszó, ami a zenék mellett filmeket is le tud játszani. A projektet a Novell támogatja, így talán nem meglepő, hogy Mono-t használ. Vannak olyanok, akik ezt ellenérzésekkel fogadják, hiszen ez a .NET keretrendszerének nyílt forráskódú implementációja, amit a Microsoft meglehetősen jól körülbástyázott szabadalmakkal. Ugyanakkor az Ubuntuban jelenleg is megtalálható egy Mono alkalmazás, a Tomboy, és Mark Shuttleworth a közelmúltban megrendezett Ubuntu nyílt héten egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy nem tart attól, hogy a Microsoft támadást indítana a Mono technológiát adoptálók ellen. A Monoval egyébként nemrégiben szintén foglalkozott az oldal, a Gnote kapcsán.
A rendszergazdák számára is tartogat izgalmas dolgokat a Karmic Koala. A legfontosabb újdonság az Eucalyptus, amelynek segítségével bárki egyszerűen építhet saját cloud computing szolgáltatást az adatcenterében, saját hardveren. Az Eucalyptus már a Jauntyban is megtalálható, az universe tárolóban, azonban a Karmic fejlesztési ciklusa alatt szeretnék elérni, hogy a cloud automatikusan tudja növelni és csökkenteni a lefoglalt erőforrásokat, az éppen aktuális terheléshez igazodva. Ma már a szerverek is képesek suspendelni, így akár az is lehetséges, hogy a cloud computing gépeinek fogyasztása gyakorlatilag nullára csökken, amikor nincs terhelés, ha pedig dolgozniuk kell, ismét felébrednek. A másik újdonság, amit valószínűleg örömmel fogadnak azok, akik nem rettennek meg a termináltól, hogy a Jauntyban debütált screen-profiles utódja, a Byobu is a rendszer része lesz, sok izgalmas újdonsággal, mint például a NotifyOSD értesítési rendszer használata, vagy a honosítás lehetősége.
A Karmic Koala az ütemterv szerint 2009. október 29-én érkezik. Persze ahhoz, hogy kipróbáljuk az új kiadást, nem kell feltétlen ennyit kibírnunk, hiszen a beta megjelenése október elsején várható, és az eddigi tapasztalatok alapján annak segítségével már meglehetősen pontos képet kaphatunk majd a néhány héttel később érkező végleges Ubuntu 9.10-ről. Az mindenesetre már most látszik, hogy egy különösen izgalmas időszak előtt állunk, és a Karmic Koala egy új korszak kezdetét jelentheti az Ubuntu történetében. A Mogorva Mormota pedig, ahogy azt eddig is tette, továbbra is folyamatosan nyomon követi majd az Ubuntu fejlődését, és beszámol az újdonságokról.
Címkék: byobu, ext4, karmic, kernel, kms, plymouth, ubuntuone, uds