Arch és Firefly
Az utóbbi időben óriási fejlődésen ment keresztül a Linux desktop, és így egyre több olyan felhasználó kezdi el használni, akik pár éve még biztosan nem mertek volna belevágni. A Magyarországon legnépszerűbb Ubuntu mellett például a Fedora, a Mandriva és az openSUSE is kifejezetten könnyen használható disztribúció, melyekkel különösebb Linuxos tapasztalatok hiányában is bátran elkezdhet ismerkedni az ember. Persze nem mindegyik disztró célja, hogy segítse a kezdők első lépéseit, hiszen vannak olyanok is, amelyek talán egy tapasztalatlan felhasználó számára rémisztőek, értő kezekben azonban megmutatják igazi erejüket: ezek ismert képviselője például a Slackware, a Gentoo vagy az Arch Linux.
Az Arch Linux készítői az egyszerűséget helyezték középpontba, azonban ezt nem úgy kell érteni, hogy a disztribúciót kezdőknek szánják: sokkal inkább minimalizmusról, letisztultságról és maximális rugalmasságról van szó. Talán pontosabb megfogalmazás az, hogy az Arch Linux az, amivé tesszük. Az Arch azoknak való, akik nem rettennek meg a villogó kurzor látványától, és nem veszik személyes sértésnek, ha egy konfigurációs fájlban át kell írni valamit. Alaptelepítésben mindössze egy minimális konzolos rendszert kapunk, erre telepíthetjük fel azt, amire szükségünk van.
Ebben nagy segítséget jelent az Arch Linux saját csomagkezelője, a Pacman. A Pacman egy villámgyors, függőségeket okosan kezelő, modern csomagkezelő. Így bár egy alap Arch telepítésnél nincs grafikus környezet, ez nem azt jelenti, hogy sokáig tartana egy teljes értékű desktop rendszer összeállítása: némi rutinnal egyetlen este elég, hogy úgy konfiguráljuk be magunknak, ahogy szeretjük. Ebben pedig óriási szabadságot élvezünk: így például nincs alapértelmezett desktop környezet, rögtön azt telepíthetjük, amelyiket használni szeretnénk.
Ha pedig egyszer már feltelepítettük a rendszert, onnantól kezdve nincs is vele különösebb dolgunk azon kívül, hogy folyamatosan frissítgetjük. Az Arch Linux ugyanis egy rolling release disztribúció, vagyis nincsenek valódi kiadások, az egyes csomagok folyamatosan frissülnek a rendszerben, és mindenből a legújabb stabil kiadást kapjuk. Persze ennek azért megvan a maga hátránya is: időnként igényel némi manuális beavatkozást a felhasználó részéről (erről általában a disztribúció hivatalos weboldalán kapunk tájékoztatást), és különösen a közösségi tárolóban található csomagok esetében előfordulhat, hogy lemaradnak, és emiatt pár napig egyes alkalmazások nem működnek rendesen.
Az Arch Linux “Keep it Simple, Stupid” filozófiájának megfelelően igyekszik minden csomagból az eredetit szállítani, és csak akkor patchelnek valamit, ha az elkerülhetetlen a működéshez. Ezt a rolling release kiadási modellnek köszönhetően tehetik meg, hiszen ha például kiderül valamelyik alkalmazásról, hogy biztonsági hibát tartalmaz, a legfrissebb, remélhetőleg már javított upstream verzió bekerülhet, nincs szükség a korábbi kiadás patchelésére. Ugyanakkor kritikus környezetben, különösen kiszolgálókon ez a kiadási modell nem biztos, hogy mindig előnyös, hiszen olyan problémák is előjöhetnek, amik egy stabil kiadásnál nem jelentkeznek.
Bár az Arch az egyszerűséget élteti, ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül minimalista rendszert kell létrehoznunk belőle: nyugodtan telepíthetünk komplett Gnome környezetet, Firefoxszal, OpenOffice.org irodai programcsomaggal, Compizzal, Network Managerrel. Sőt, a nem hivatalos csomagok gyűjtőhelyéről, az AUR-ből akár már most elérhetjük a következő Ubuntu kiadás egyik újdonságát, az új értesítési rendszert megvalósító notify-osd csomagot, valamint az ehhez kapcsolódó Pidgin és Banshee kiegészítéseket. Persze ez még nem tekinthető teljesen kiforrottnak, azonban ez is jól mutatja az Arch sokoldalúságát.
Mint az talán már a fentiekből is kiderült, az Arch Linux egy rendkívül rugalmas alapot kínál, amiből mindenki olyan rendszert épít fel magának, amilyet szeretne, mindezt pedig viszonylag egyszerűen. Ez a tulajdonsága pedig egyben remek alappá teheti más disztribúciók számára is. Bár nem érhető el azért olyan nagyszámú csomag hozzá, mint mondjuk a Debianhoz, de azért itt is elég bőséges a választék, és a csomagkészítés is meglehetősen egyszerű. Többféle grafikus felület is létezik a csomagkezelőhöz, van frissítésfigyelő, vagyis adottak azok a minimális alapok, amik akár egy új, kifejezetten kezdőbarát Arch-alapú disztribúció létrehozásához szükségesek.
Mindezek ellenére ma még nincs olyan Arch Linuxra épülő disztró, amit bátran lehetne ajánlani kezdő felhasználóknak. Jelenleg a Distrowatch adatai szerint három live disztribúció épül rá, a FaunOS, az Archie, valamint egy kifejezetten játékokat tartalmazó Live DVD, a linuX-gamers. Ezek mindegyikére igaz azonban, hogy önálló, általános célú rendszerként nem igazán állják meg a helyüket.
A közelmúltban azonban elindult egy érdekes, új disztribúció fejlesztése Arch alapokon: ez a Firefly Linux. A Firefly első fejlesztői kiadása február 8-án jelent meg LXDE grafikus környezettel, verziószám nélküli, egyszerűen Alpha 1-nek nevezett kiadásként. Ezt egy héttel később, február 15-én követte az Alpha 2 kiadás (szintén LXDE-vel). Ezek még kizárólag Live CD-ként működtek, jelentős hiányosságokkal (így például hangtámogatás nélkül). Március elsején pedig megérkezett az Alpha 3, jelentős fejlesztésekkel: ebből Gnome és XFCE változat készült (ezúttal elhagyták az LXDE-t), és ez az első kiadás, amit már telepíteni is lehet.
A Firefly még mindig nagyon messze van attól, amit barátságosnak lehet nevezni, és továbbra is nagyon komoly hiányosságai vannak: a live telepítő meglehetősen buta és nehézkes, nem tud felhasználót létrehozni, és az egész rendszer kiforratlan még. Azonban a fejlesztés még csak a nemrég indult, és a mögötte álló három fős csapat, Mike Staszel, Barney Tormey és Clinteger Hawkins nagyon lelkes, és nagy lendülettel dolgoznak az újabb és újabb kiadásokon. Bár valószínűleg a Firefly a közeljövőben nem szorongatja meg az olyan nagy és népszerű disztribúciókat, mint az Ubuntu vagy a Fedora, azonban ez az új projekt is mindenképpen megérdemel egy kis figyelmet.