Desktopra fókuszál a Red Hat
Érdekes blogbejegyzés jelent meg a Computerworld oldalán. Az Ãrás szerzÅ‘je, Steven J. Vaughan-Nichols szerint a Red Hat a jövÅ‘ben ismét a Linux desktopra fókuszálhat. Ebben pedig fontos szerepet kaphat a virtualizáció, ami jelenleg az egyik legmeghatározóbb trend az üzleti informatikai megoldások piacán. Ez pedig a gazdasági válság hatására még inkább Ãgy lehet, hiszen a virtualizáció segÃtségével akár nagyon jelentÅ‘s megtakarÃtást is el lehet érni.
Ezzel a témával már korábban is foglalkozott a Mogorva Mormota, az egyik elsÅ‘, Canonical és IBM közötti együttműködést bemutató cikkében. Úgy tűnik, hogy a Red Hat szintén hasonlóképpen képzeli el a jövÅ‘t: A Practical Technology hÃre szerint a Red Hat a jövÅ‘ben kifejezetten a KVM-alapú virtualizációs megoldásokra fókuszál majd, szemben a korábbi gyakorlattal, amikor többféle megoldást is hasonlóképpen támogatott.
A KVM technológia pedig rendkÃvül jól használható akár desktop megoldások terén is, amint az a Mogorva Mormota otthoni virtualizációval foglalkozó cikkébÅ‘l is kiderülhetett. A Red Hat egy új, kifejezetten desktop virtualizációs megoldás bevezetését tervezi: ez a Red Hat Enterprise Virtualization Manager for Desktops. A megoldás a Qumranet Solid ICE technológiájára épül, és fontos szerepet tölt be a SPICE protokoll (Simple Protocol for Independent Computing Environments), ami gyors és hatékony távoli desktop elérést tesz lehetÅ‘vé, Ãgy ideális vékony kliens megoldásokhoz.
A Canonical és a Red Hat megoldása is hasonló elgondolásra épÃt: a virtualizált desktopok a központi kiszolgálón futnak, amit a felhasználó egy vékony kliens segÃtségével ér el, mindebbÅ‘l azonban neki semmit sem kell észrevennie, Å‘ ugyanúgy dolgozhat, mintha csak minden a saját gépén futna. Ugyanakkor vannak jól látható különbségek is a két vállalat filozófiája között. Jim Whitehurst korábban azt nyilatkozta a Practical Technology újságÃrójának, hogy “Vannak cégek, akik százszámra adnak el termékeket milliókért, és vannak, akik milliószámra adnak el párszáz dollárért. Kitalálja, hogy a Red Hat melyik?”
Ahogy az a cég sajtóközleményéből kiderül, a Red Hat-féle virtualizációs megoldás egyformán támogatja a Linux és Windows desktopokat, és kifejezetten a komplex vállalati megoldásokra helyezi a hangúlyt. A Canonical más stratégiát képvisel: amint Mark Shuttleworth Ubuntu 9.10-et (Karmic Koala) bemutató bejelentésében is olvasható, az Ubuntu jövőjét a látványos, könnyen kezelhető desktopban, a netbook piacban, és a mindenki számára elérhető Cloud Computingban látja. Ennek megfelelően a Canonical virtualizációs stratégiájában is kulcsszerepet tölt be az Ubuntu desktop.
CÃmkék: cloud, redhat, virtualization