Adam Williamson és a Mandriva
A gazdasági válság már a szabad szoftveres világban is érezteti hatását: a Mandriva megvált a külsÅ‘sként dolgozó alkalmazottak nagy részétÅ‘l, köztük Adam Williamson community managertÅ‘l. A hÃr november 27-én került napvilágra, és óriási felháborodást keltett a szabad szoftveres közösségekben. A szókimondó véleményeirÅ‘l ismert Planète Béranger egyenesen az “évszázad idiótájának”, majd késÅ‘bb “minden idióták legnagyobbikának” nevezte Hervé Yahit, a Mandriva vezetÅ‘jét. A hÃrt Adam Williamson szellÅ‘ztette meg a blogjában, miután Vincent Danent blogjában megÃrta, hogy a Mandriva megválik külsÅ‘s alkalmazottaitól. Vincent 8 és fél évet dolgozott a Mandrivánál (korábban Mandrake), a csÅ‘dvédelem ideje alatt is végig kitartott a cég mellett. KésÅ‘bb kiderült, hogy a Mandriva nem válik meg VincenttÅ‘l, azonban Adam Williamson nem volt ilyen szerencsés: az Å‘ állása december 31-én megszűnik.
Adam Williamson épp egy hónappal korábban, október 28-án azzal keltett feltűnést, hogy blogbejegyzésében keményen kikelt a Canonical ellen: azt mondta, hogy a cég valójában nem is úgy működik, mint egy igazi vállalat, az Ubuntut a disztribúciók pancsolójába dobott merülÅ‘bombához hasonlÃtotta, Mark Shuttlewortht pedig önzÅ‘nek nevezte. A blogbejegyzésre Jono Bacon, az Ubuntu community managere saját blogjában reagált. A vitának az adott akkor különleges Ãzt, hogy Jono Bacon és Adam Williamson személyesen is ismerik, és kölcsönösen nagyra tartják egymást.
Erről a kölcsönös tiszteletről egyébként akkor is meggyőződhetünk, ha elolvassuk a How Software is Built oldalon közölt, Adam Williamsonnal készült interjút, amely ironikus módon november 26-án jelent meg, vagyis éppen egy nappal azelőtt, hogy a Mandriva kiadta volna Adam útját. Az interjúban Adam Williamson beszél a friss kiadás újdonságairól, a Mandrivánál betöltött szerepéről, arról, hogy mennyiben más az ő szemlélete, mint a fejlesztőké, valamint nyilatkozott az Ubunturól is, és elismerte, hogy Mark Shuttleworth új szemléletet hozott a Linux világába.
Adam Williamson elbocsátását követÅ‘en sokan felháborodásuknak adtak hangot, és többen kijelentették, hogy itt az ideje, hogy más disztribúcióra váltsanak: Mandriva esetén pedig a sok szempontból hasonló PCLinuxOS tűnik a kézenfekvÅ‘ választásnak. A vitába, ami a Distrowatch hÃrlevelének 281. számához érkezett kommentekben bontakozott ki, Adam is bekapcsolódott, és kiállt a Mandriva mellett: elmondta, hogy valójában más disztribúcióknál eleve nincs is olyan ember, aki pontosan azt csinálta volna, amit Å‘. Véleménye szerint például Jono Baconnek community managerként elsÅ‘sorban a felhasználói közösséggel foglalkozik, mÃg Å‘ a felhasználói közösséggel foglalkozott: vagyis bár a beosztásuknak ugyanaz a neve, de nem teljesen ugyanazt a munkakört takarta. Hozzászólásában pedig arra bÃztatta az embereket, hogy használjanak csak nyugodtan továbbra is Mandrivát.